2023. február 13., hétfő

A feladatra, amit az amerikai hadseregben egy őrmester lát el, nálunk két ezredes jut

 A Szabad Európa honlapja

2023. február 13.

Jó reggelt kívánok!

Ezek voltak a legfontosabb cikkeink a hét végén, ma reggelig:
 

 
„Nem igaz, hogy NATO-tlanítás folyik, hiszen sok erősen oroszbarát tisztet is elbocsájtottak, miközben visszaigazoltuk a Mathias Corvinus Collegiumtól Porkoláb Imrét, aki minden idők egyik legjobban képzett magyar katonája, és nyolc éven át volt vezető NATO-beosztásban, ebből négyet a Pentagonban. Ha valakiben megbíznak az amerikaiak, hát benne igen” – mondta a Szabad Európának a Honvédelmi Minisztérium egyik volt, de a belső folyamatokra még rálátó vezetője.

Január 17-én jelent meg egy kormányrendelet arról, hogy a 45 évnél idősebb és 25 évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkező katonákat elbocsájthatják a honvédségtől, ezzel párhuzamosan az érintettek számára bevezetik a honvédelmi szolgálati juttatást, amely az illetmény hetven százaléka.

Jelenlegi és volt honvédelmi minisztériumi munkatársakkal folytattunk háttérbeszélgetéseket, hogy kiderítsük, miért kezdtek tömeges leépítésbe az idősebb főtisztek körében. A folyamat indokoltnak látszik, de ettől még nem biztos, hogy jobb hadsereget eredményez.

Infláció

Majdnem három évtizedes csúcsot ért el a hazai infláció januárban. Jó hír lehet, hogy mostantól csökkenni fog a pénzromlás: olcsóbb nem lesz az élet, de a drágulás üteme lassulni fog. Az élelmiszerek esetében már elérhettük a csúcspontot, miután januárban enyhült az árnyomás.

Az év első hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Elemzők szerint a januári lehetett az inflációs csúcspont. Néhány termékkör esetében a közeljövőben markánsabban fékeződik majd az infláció.

Mivel azonban a szolgáltatások esetében további áremelkedésre számít a szakértő, így a következő hónapokban csupán nagyon mérsékelt ütemben fékeződhet az éves alapú inflációs mutató. Komolyabb lejtmenetre áprilistól kerülhet sor, amikor a bázishatások is már érdemben segítik a mutató csökkenését.

Tudatos jelenlét

Segítette a felkészülésben a brit olimpiai és paralimpiai csapatot, dolgozott a nemzetközi űrállomás légiirányítóival, saját fejlesztésű módszerével megújítaná az űrhajósok kiképzését, a virtuális valóságot felhasználva pedig daganatos gyerekeknek segítene felkészülni a megterhelő MR vizsgálatokra.

A közös ezekben a tudatos jelenlét és a pszichológiai rugalmasság fejlesztése. Azaz, hogy minél jobban ki tudjuk zárni a zavaró tényezőket és arra tudjunk koncentrálni, ami valóban fontos és segít céljaink elérésében.

A Szelfi vendége Schlosser Károly pszichológus, a Goldsmiths, University of London egyetemi tanára és kutatója, a King's College London, Pszichiatriai, Pszichológiai és Neurológiai Intézetének egyetemi tanársegédje, ahol mindfulness a szakterülete.

Sakk-matt

A sakktörténet legjobb női sakkozója, Polgár Judit volt a Szabad Európa podcastműsora, a Szelfi vendége. A sakkozó beszélt a minden gyereknek szóló iskolai sakkprogramokról és arról, hogyan győzte le tavaly nyáron egy madridi parkban nyolcperces játszmában Magnus Carlsen sakkvilágbajnokot.

Polgár Judit nevét világszerte ismerik, számtalan elismerése között hét alkalommal kapta meg a női sakk Oscar-díját és az évszázad női sakkozójának járó díjat is. Tavaly december elején az Amerikai Egyesült Államokban beiktatták a sakkhírességek csarnokába.

Arról beszélgettünk, hogyan használják világszerte kezdeményezésére a sakkot az iskolákban a gyerekek fejlesztésére, és arról, hogy mennyiben más most ez a sport, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Nirvánia

„Volt mélysége, komolysága, elszántsága, bátorsága” – mondja indulásukról a máig a színpadon álló Menyhárt Jenő, az egykori URH alapítója és az Európa Kiadó vezetője, a Nirvánia után sorozat új vendége. Azt mondta, hogy „amit csinálok, azzal egy világot építek, ami számomra is élhető”.

Nem írt verseket gimnáziumban, nem állt közel hozzá a művészet. „Érdekelt a világ, érdekeltek dolgok. A zene érdekelt, sok zenét hallgattunk. Szerettünk játszani, persze nem tudtunk” – mondta.

Diktatúra és turisták

Évtizedekkel Nicolae Ceauşescu véres megbuktatása után virágzó iparággá vált a romániai kommunista korszak nevezetességeire épülő turizmus.

Cristian Scutariu nevet, amikor megkérdezik tőle, miért áll sorba naponta négyszáz turista, hogy meglátogassa a Ceauşescu-kúriát, ahol idegenvezetőként dolgozik. Szerinte mivel a legtöbb külföldinek nem volt lehetősége megtapasztalni a kommunizmust, nem éltek át ilyen dolgokat, ezért nehéz megérteniük, de nagyon kíváncsiak rá.

A bukaresti villában Nicolae Ceauşescu és családja aranycsapból engedte a fürdővizet és pávák és titkosrendőrök által benépesített kertekben sétált. A múzeummá átalakított rezidencia 2016-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, és azonnal felkerült Románia top 10-es turisztikai listájára.

Amit még tudni érdemes

A lakosság tiltakozása ellenére kiadta a gödi Samsung újabb engedélyét a katasztrófavédelem (Mérce.hu)
A 2017 óta folyamatosan növekvő, mostanra gigászi méreteket öltő akkumulátorgyár ezúttal újabb „veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményekkel” bővült.

Paár Attila stadiont, plázát és hotelt vett 8,2 milliárdért, de csak 820 milliót kellett kifizetnie (24.hu)
Az építőipari milliárdos valószínűleg élete üzletét hozta össze Győrben az ETO Park megvásárlásával.

Öles léptekkel közeleg a 3-as metró befejezése, de a milliárdokért felújított orosz metrókocsik közül jelenleg minden negyedik üzemképtelen (Népszava)
Kérdéses, hogy lesz-e elég beállítható jármű, amikor átadják az M3 teljes vonalát.
 
Szép napot!
Wiedemann Tamás  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése