2023. február 21., kedd

Váratlan látogatásra érkezett az amerikai elnök Ukrajnába

Előre be nem jelentett vizitre érkezett Joe Biden hétfőn Kijevbe, ahol ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel tárgyalt, miközben az ország egész területén légiriadó volt érvényben. A szimbolikus üzenetet is hordozó szolidaritási gesztusra néhány nappal a háború tavaly február 24-i megindításának első évfordulója előtt került sor.

Az amerikai elnök további félmilliárd dollárnyi támogatást jelentett be, és biztosított afelől, hogy az Egyesült Államok nem fogja cserben hagyni Ukrajnát, egészen addig fenntartják a támogatást, amíg tart a konfliktus. „Kijev egy év elteltével is kitart. Ukrajna kitart. A demokrácia kitart. Az amerikaiak önök mellett állnak, a világ önök mellett áll” – szögezte le.

A Pegasus-ügy nem csak a nemzetbiztonságról szól – szabályozni kell a kémszoftverek piacát
Hétfőn után még kedden is Magyarországon vizsgálódik a Pegasus szoftver használatával kapcsolatos megfigyelési ügy feltárásán dolgozó európai parlamenti bizottság. A tíztagú delegációhoz hasonló érkezett korábban Izraelbe, Lengyelországba, Ciprusra és Görögországba is. Már a látogatás megkezdése előtt nyilvánvaló volt, hogy – bár érkezett ilyen megkeresés – a magyar kormány egyetlen képviselője sem kíván találkozni a testület tagjaival.

A vizsgálóbizottság szerint a kémszoftverek európai piaca szabályozatlan, átláthatatlan és visszaélésekre biztosít lehetőséget. Az általuk feltárt körülmények ráirányítják a figyelmet arra, hogy korántsem kizárólag nemzetbiztonsági kérdésről van szó. Ez a szemlélet jelentkezik is a már eddig megfogalmazott intézkedési javaslataikban.

Magyarországon van valami a levegőben – és sajnos be is lélegezzük
Több millió magyar egészségét károsíthatja a hazai szállópor-szennyezés, attól függően, hol él. Ez főleg télen okoz súlyosabb helyzeteket, döntően ott, ahol fával vagy szeméttel tudnak csak fűteni a helyiek. Ábrázoltuk a szórványosan működő állami mérőműszerek elérhető adatait a téli szezonból, a Sajó völgyében például tartósan rossznak tűnik a helyzet. Az embereknek maguknak kéne kiharcolniuk az elviselhető levegőt a környékükön.

Miért aggasztó Kína álláspontja az ukrajnai háborúval kapcsolatban?
Antony Blinken amerikai külügyminiszter arról számolt be, hogy hírszerzési értesülések szerint Kína fegyverek és lőszerek küldését fontolgatja az orosz haderő támogatására, ami „súlyos probléma” lenne. Eközben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kínai hivatali partnerét, Vang Jit fogadta hétfőn Budapesten.

Kína mindkét kapura próbál játszani. A pekingi vezetés nem volt hajlandó elítélni az orosz katonai beavatkozást és az elkövetett jogsértéseket, ugyanakkor kitart azon álláspontja mellett, hogy minden ország szuverenitását és területi integritását fenn kell tartani. Nagy kérdés, hogy a kelet-ázsiai ország kész-e a retorikai mellett katonai támogatást is nyújtani.

A „rendkívül jelentős” veszteségek ellenére dübörög az orosz offenzíva
Az inváziós csapatok nagy erőkkel ágyúzzák az ukrán katonai és polgári célpontokat egyaránt a keleti és a déli országrészben, miközben „rendkívül jelentős” veszteségeket szenvednek a donyecki Bahmut, illetve a déli és a keleti hadszínteret elválasztó vonal közelében lévő Vuhledar körül zajló harcokban.

„A helyzet nagyon nehéz. A megszállók megtörésén dolgozunk, rendkívül súlyos veszteségeket okozunk Oroszországnak” – jelentette ki az ukrán elnök.

Feloldották a hatósági zárlatot, de telt ház van a Noéban, rengeteg kutyát adnak le
Madárinfluenza miatt több mint egy hónapig zárlat alatt volt a Noé Állatotthon gazdasági udvara. Sokáig kutyát sem lehetett örökbe fogadni, de az újabb negatív mintákat követően hétvégén a hatóság feloldotta a korlátozást. Helyzetük azonban tovább romlott az elmúlt hónapokban, többszörösére nőttek a rezsiszámláik, csökken az adakozási kedv, és egyre több a visszahozott kutya, újakat már nem is tudnak fogadni.

Amit még tudni érdemes
Sokan szeretnének nemzeti bajnokokat, de ez egyre kevésbé reális (G7)
A hazai közbeszéd egy visszatérő toposza, hogy a hazai tulajdonban lévő, versenyképes ipari vállalatok állami támogatással való felemelése által lehetséges a fejlett országgá válás. Sokak szerint azonban a régi recept ma már nehezen alkalmazható, és a siker forrása változóban van. 

Kubatov Gábor és egy belügyminisztériumi dolgozó neve is felbukkan a Schadl-ügy irataiban (Telex)
Pár héttel a letartóztatása előtt is még azon ügyködött Schadl György Völner Pállal, hogy a végrehajtói pályázatok beadási határideje előtt le tudjon vizsgázni négy protezsált ember.

A háborút megjósoló tábornok óva int az ukránokra kényszerített tűzszünettől (444)
Richard Shirreff, a NATO volt európai főparancsnok-helyettese interjújában kijelentette, hogy az orosz elnök csak az erőből ért, és minden megingást a maga javára fordít. Ha hagyják rendezni a sorait, akkor Magyarország is veszélybe kerülne.

Nő lehet a következő NATO-főtitkár? (Magyar Nemzet)
Jens Stoltenberg idén októberében köszön le a pozíciójáról, és bár a dátum még messze van, a találgatások már most megindultak utódJa személyét illetően. Minden eddiginél nagyobb az esélye, hogy nő fogja átvenni a helyét.
 
Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti irodája

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése