2023. február 2., csütörtök

Erősen titkolt magyar valóság

Miután vesztegetés miatt meggyanúsították Völner Pált, bajba került a hozzá köthető cégcsoport. A közbeszerzéseken többször nyertes építőipari cégeket átvette Szijj László, de az esztergomi helyi tévére már nem volt szüksége. Év elején meg is szűnt a Régió TV Esztergom, pedig az adó Völner bukása után is hű maradt a kormányhoz.

A Szabad Európa úgy tudja, hogy a televízió finanszírozása Völner Pál volt igazságügyi államtitkár meggyanúsítása után lehetetlenült el a Régió TV Esztergom (RTVE). Az RTVE Völner Pál fiának cégétől bérelte irodáit – ugyanebben az irodaházban volt a helyi Fidesz irodája is.

A gyanúsítás után nemcsak a Dömper Kft. és az esztergomi tévé került bajba, hanem Völner Marcell cégei is – többek között az a Taga Kft., amelyik bérbe adta az irodákat a Régió TV Esztergomnak. Az ügyészség ugyanis zár alá vette a céget – ahogyan vitték a Völner fiú piros Porsche Cayman S sportautóját és Mini Cooper Countryman ALL4-ét, és lefoglalták több ingatlanát is.
 

Káosz az állami egészségügyi nyilvántartásban

Ujhelyi István EP-képviselő közérdekű adatigénylésben kérte volna ki, hogy a járványban elhunytak, kórházba vagy lélegeztetőgépre kerülők közül hányan és mivel voltak beoltva. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) indoklása szerint ezek döntő részét máig nem képesek megmondani, noha a kormány korábban ilyen adatokra hivatkozott. Az NNK elmagyarázta azt is, hogy a járványügyi információs rendszer nem arra volt kialakítva, hogy egyszerre sok ember fertőződhet meg.

Az EP- képviselő kérelmét a Miniszterelnökség, az akkori Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az NNK is visszadobta azzal, hogy nem ők az adatgazdák. A képviselő a NAIH-hoz fordult, hogy derítse ki, ki lehet az ilyen alapvető egészségügyi adatok magyarországi kezelője.

A NAIH leírásából kiderült: a Müller Cecília vezette Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azt állítja, hogy nem tudják megmondani, hogy a Coviddal kórházba vagy lélegeztetőgépre kerülő magyarok közül hányan voltak beoltva. Azt pláne nem, hogy mivel, hiszen ők sem tudják, nincs ilyen adatuk, eddig nem használtak rendszeresen ilyeneket.

 

Nincs pénz a sűrűn lakott külterületi utak felújítására Kecskeméten

Az alföldi települések általában küzdenek a helyi közlekedési viszonyokkal: vagy a kátyús, megrepedt aszfalt utak nehezítik a haladást, vagy az útalap nélküli, nyáron poros, télen sáros földutak. Kecskemétnek több mint 1200 kilométer külterületi útja van, 145 millió forint jut a város költségvetésében az évi kétszeri útkarbantartásra.

Ez a főbb földutakra sem elegendő, télen a sár, nyáron a szálló sárga homok az uralkodó. A sáros, nyomvályús földutak olykor húsz-negyven centiméter átmérőjű kráterei gyakran megtelnek vízzel. A külterületen élők naponta küzdenek munkába menet és hazafelé. Ráadásul sok idős ember él a kecskeméti tanyavilágban, ahol nemcsak a hulladékszállító jármű, de a mentőautó is nehezen jut be a házakhoz.

Azzal senki nem számolt, hogy a Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. benzinköltsége a duplájára emelkedik, az időközben eltörölt benzinársapkát pedig nem terjesztették ki az önkormányzati szférára. Idén pluszforrás sem várható: jelentősen csökkenhet az előző évhez képest a Magyar Falu Program és a Modern Városok Program költségvetése is.

 

Tanárok a bíróságon, erősödik a szélsőjobb Ausztriában, a Dunaferr miatt is Brüsszel a hibás
 

Márciusban kezdődhet a novemberben kirúgott nyolc tanár pere a munkaügyi bíróságon. Az őket képviselő ügyvéd a Szabad Európának azt mondta:  szerinte borítékolható, hogy a Kúriáig megy az ügy, s ebben az esetben csak 2025 elejére várható majd  döntés.

Ismét erősödőben van a szélsőjobboldal Ausztriában: az utóbbi hónapokban ismét növekedni kezdett a támogatottsága a Szabadság Pártnak, amely friss felmérések szerint már a legerősebb párt az országban.

 Orbán Viktor azt ígérte, hogy a kormány a következő hat hónapban kifizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét. A miniszterelnök szerint vasművet a korábbi tulajdonosok, vállalatvezetők mellett a brüsszeli szankciók tették tönkre, a kormány hiába várta az uniós segítséget. 

A 24.hu írt arról, hogy Völner Pál a politikai ellenfele lejáratásához kért bizalmas adatokat Schadl Györgytől: "Azt kérte tőle, nézzen utána, hogy a jobbikos politikus „helyben ügyködött-e valamit”.

A Magyar Nemzet tudósítása szerint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke azt nyilatkozta: "Nem hagyják annyiban a Nagy-Magyarország-szimbólum kitiltását".

"Ebből a háborúból Magyarország már nem tud kimaradni" idézi a Mandiner Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt, aki az Index Frontvonal című műsorában hangsúlyozta, azzal, hogy Magyarország is megszavazta az elmúlt időszak szankciós csomagjait, Magyarország hitet tett amellett, hogy egyébként van egy nyugati érdek, és ezt támogatja.

Jó hírolvasást kívánok!

Horn Gabriella

szabadeuropa@rferl.or 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése