2023. augusztus 9., szerda

A kormány sikerről beszél, de több elemző alacsonyabb inflációs számokat várt júliusra

A Szabad Európa honlapja

2023. augusztus 9.

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Elemző: Az árfigyelő által kikövetkeztethető élelmiszerár-csökkenés nincsen köszönőviszonyban a valósággal
Jól látszik, hogy a hazai infláció fő mozgatórugója az élelmiszerárak alakulása, ami vegyes képet mutat. A kormány sikernek tartja a 17 százalék feletti júliusi inflációt, de az elemzők egy része alacsonyabb számot várt. Nem igazolták vissza a statisztikai hivatal friss adatai a kormányzati árfigyelő élelmiszerár-csökkenését.

A KSH előző havi jelentéséről ebben a cikkben számoltunk be: Húsz százalék alá bukott a hazai infláció. E szerint az élelmiszerárak átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek júniushoz képest, s az elmúlt egy évben pedig a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább.

Már hivatalos: a mostani július volt minden idők legmelegebb hónapja
Most, hogy az utóbbi hetekben tapasztalt perzselő hőség számai is mind beérkeztek, az európai uniós klímafigyelő szervezet hivatalossá tette: 2023 júliusa volt a Föld eddigi legmelegebb hónapja. „Ezek az adatok szörnyű következményekkel járnak mind a bolygó, mind pedig az emberek számára, akik egyre gyakoribb és intenzívebb szélsőséges eseményeknek vannak kitéve” – emelte ki Samantha Burgess, a Kopernikusz Klímaváltozási Szolgálat igazgatóhelyettese.

A Richter is kiugróan jól keres azon, hogy üzletel az oroszokkal
Soha nem jött még ennyi pénze a Richternek Oroszországból, mint az újra fellángoló háború második évében. Féléves jelentésük szerint érzik a „kedvező versenykörnyezet hatásait”. Jó részben talán azért is, mert több versenytársuk részlegesen vagy teljesen kivonult az agresszor országból.

A helyszínt biztosító egyesület visszamondta az Amnesty LMBTQ-rendezvényét Pécsen
LMBTQ-emberekről szóló nyilvános programot szervezett az Amnesty International Magyarország és egy baranyai fiatalokból álló társaság augusztus 19-re Pécsen. Hétfőn kiderült, hogy az eseményt nem tudják megtartani a tervezett helyszínen, mert az azt biztosító egyesület visszamondta a részvételét.

Megint eltüntetnék a NER-rel szembeszálló lómenhelyet
Amióta a terület nagy részére szemet vető vállalkozó vesztésre áll a különböző eljárásokban a töreki Dharma állatmenhely ellen, egymást érik az állami hatósági ellenőrzések az intézménynél. Legutóbb egy kaput vetettek le a NAV-osok, míg most a somogyi főispán egy furcsa döntéssel minden épületüket elbontatná.

Balatonvilágosi élménypark: hazudott a polgármester a kormányhivatalnak?
Balatonvilágos polgármestere letagadta a kormányhivatal kérdésére a vízi élménypark bérleti szerződésének visszavonását, miközben a képviselő-testület megszavazta. A kormányhivatal azonban nem a polgármesternek hitt, hanem egy helyinek és a szavazásról beszámoló sajtónak, az élménypark ezért nem kapott működési engedélyt.
 
Amit még tudni érdemes
Újabb ingatlant vett Szlovákiában a Szijjártó embereivel kitömött alapítvány (Átlátszó)
A Szijjártó Péter külügyminiszter embereivel kitömött alapítványnak ezzel együtt már 26 ingatlana van öt környező országban, és csak Szlovákiában 14 darab.

Beregszász polgármestere: Kárpátalján keresztül vezet Ukrajna útja az EU-ba (Mandiner)
Babják Zoltán szerint mindenképp hasznos és pozitív volt az ukrán elnök kárpátaljai látogatása, amely remélhetőleg a Magyarország és Ukrajna közötti kapcsolatokban is fog hozni előrelépést.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége 

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése