2023. augusztus 5., szombat

Pásztorokra nincs szükség!

„A tehetetlenség érzése teljesen kikészíti az embereket”!


Falugyűlés Hajdújáráson, 2023. július 28-án (Fotó: Tómó Margaréta)

A migránsok okozta többéves problémák miatt a polgárok kérésére egy hét alatt két falugyűlést is tartottak Hajdújáráson.
Az elsőre július 28-án került sor, amelyen megjelent Stevan Bakić, Szabadka szerb haladópárti (SNS) polgármestere és Igor Velimirović, a Szabadkai Rendőrkapitányság vezetője.
A polgárok többek között arra voltak kíváncsiak, honnan szerzik a fegyvereket a migránsok; miért nem állítják meg a taxisokat, hiszen mindenki tudja, hogy tömegesen szállítják őket az észak-bácskai erdőkbe; miért nem tartóztatják le azokat, akik segítik a migránsokat; miért nem hirdetnek rendkívüli helyzetet a határövezetben; a rendőrök miért nem használják a fegyvereiket és miért nem kérnek segítséget a Szerb Hadseregtől?

Tómó Margaréta, a Szabad Magyar Szó újságírójának helyszíni beszámolója szerint[1], „a csaknem kétórás megbeszélést követően is csalódottan távoztak a helyszínről a lakosok, akik nemcsak Hajdújárásról, hanem Palicsról, Ludasról is érkeztek” [2]. – Konkrét választ azonban szinte egyetlenegy kérdésükre se kaptak – olvasható az írásban[3].
Stevan Bakić „az emberektől türelmet és megértést kért”[4]. – A polgárok viszont egyáltalán nem voltak sem türelmesek, sem megértőek. Felháborodva mondták el személyes tapasztalataikat (a migránsok tömeges jelenlétével kapcsolatos félelmeiket, kiszolgáltatottságukat – B. A.). Az est egyik legmegrázóbb jelenete volt, amikor egy hetven év körüli asszony töltényhüvelyeket tett a rendőrfőnök elé az asztalra – írj a Tómó Margaréta[5].
A polgármester szerint „a jelenlegi álláspont”[6] az, hogy a migránsokkal kapcsolatos problémákat „meg tudják oldani rendkívüli helyzet bevezetése nélkül”[7]. „A rendőrfőnök hozzátette, nem tud arra a kérdésre választ adni, honnan a migránsoknak a fegyver, ahogyan azt sem tudja, hogy meddig tart majd ez a válság”[8].

Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) elnöke, a közösségi hálón (július 29-én) közölt bejegyzése szerint „a (hajdújárási – B. A.) lakossági fórum egy kísérlet volt az emberek megnyugtatására, mert nagyon dühösek. Kb. ez is történt. Az emberek elmondták a sérelmeiket, kiadták a dühüket. A polgármester és a rendőrfőnök pedig meghallgatták őket és azt hajtogatták, megértik őket”[9]. Ha nem tudtak válaszolni, akkor némán lehajtották a fejüket.
Bejegyzésében Csonka felfigyel arra is, hogy „a VMSZ képviselői – Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, Pásztor Bálint, vagy Szabadka alpolgármestere, Kern Imre ott se voltak a lakossági fórumon”[10].
– Beharangozták a rendőrség közelgő akcióját – amiről persze nem mondhatnak semmit, mert az felérne egy figyelmeztetéssel, de jó lesz, majd meglátjuk – írja[11]. – Nincsen stratégia, politikai akarat a kérdés rendszerbeli megoldására. Csak tüneti kezelés, miután már megtörtént a balhé – teszi hozzá a VMDK elnöke[12].

A belügyminisztérium speciális egységei augusztus 2-án aztán kivonultak a Szabadka környéki erdőkbe, „több, mint 800-an”[13].
– Felszámoltuk az embercsempészbandák egy részét, jelentette ki Ivica Ivković rendőrezredes, aki a migránsbegyűjtő akciót irányította a Szabadka környéki erdőkben. Mint elmondta, mintegy 300, illegálisan Szerbiában tartózkodó személyt találtak, illetve több lőfegyvert”[14].
Az akció után a helyi média augusztus 3-án már arról számolt be, hogy „ismét nagy számban láthatók migránsok Hajdújárás utcáin. Harmincas csoportokban vonulnak az erdő felé. A taxisok egymás után érkeznek, s szállítják vissza őket a településre. A helybeliek a rendőri vezetők szemére vetik, hogy csak az erdőt vizsgálták át, a kukoricásokat, a szemétlerakót nem, pedig ott is nagyszámú migráns bujkál, őket össze sem szedték” – írja a Vajdaság Ma internetes újság[15].
A helyiek a közösségi oldalon arról számoltak be, hogy „lövöldözés ugyan nem volt, de az elkeseredettség fokozódott”[16]. Kiemelik, hogy „a tehetetlenség érzése teljesen kikészíti az embereket” [17].

Ilyen légkörben került sor augusztus 3-án a második hajdújárási falugyűlésre.
„Kevesebben jöttek össze”[18], mint július 28-án, „de sok volt az elégedetlen polgár ezúttal is”[19].
A tisztségviselők közül Szabadkáról ismét csak Stevan Bakić polgármester és Igor Velimirović rendőrfőnök volt jelen. Egyetlen szál VMSZ-es sem! Hol volt „érdekvédő (Kovács) Elviránk”, a párt alelnöke. Hol Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (Pásztor által választott) elnöke? Vagy csak Brüsszelbe és Strasbourgba utazgatunk, mivel ott devizában mérik a napidíjat?
Az augusztus 2-ai akció eredményeinek felsorolását követően a rendőrfőnök kiemelte: – Tizenöt taxist állítottunk meg csütörtökön (augusztus 3-ára virradó – B. A.) éjszaka, elszállítottuk a migránsokat. De megoldotta-e a problémát a keddi (augusztus 2-ai – B. A.) akció? Nem. Továbbra is mindent megteszünk? Igen. Mikor lesz vége? Nem tudom – zárta rövidre a rendőrfőnök[20].
Igor Velimirović kiemelte azt is, hogy „ugyan jó a viszony a magyar kormánnyal, de tény, hogy több száz migránst toloncolnak vissza Szerbiába naponta. Ők az ő törvényeik szerint járnak el, mi pedig a miénk szerint – hangsúlyozta a rendőrfőnök”[21]. Tehát nemcsak délről, hanem északról is e magyarlakta települések nyakába zúdítják a migránsokat.

A hajdújárási Bajzák Edvárd egy, a polgárok által aláírt dokumentumot akart volna átadni polgármesternek, hogy juttassa el Aleksandar Vučićnak. Ebből azonban nem lett semmi, Bakić nem vette át az iratot.
– A polgármester közölte, egy fontos eseményre kell távoznia [az Oluja (Vihar) horvátországi hadművelet című filmet vetítették a Lifka Sándor Art Moziban, az augusztus 4-ei megemlékezés előprogramjaként, ezen mondott beszédet a polgármester is – a szerk. megj.]. 
Ezt követően vita alakult ki a dokumentumot átadni szándékozó Bajzák és Bakić között. Nem volt elég idő az aláírásgyűjtésre sem, Bajzák pedig azt kérte volna Bakićtól, írja alá, hogy átvette a dokumentumot. Bakić erre nem volt hajlandó, végül távozott, anélkül, hogy a dokumentumot átvette volna, a polgárok pedig ismét felháborodva, dühösen és csalódottan távoztak a teremből – áll falugyűlésről készült tudósításban[22].
Bajzák Edvárd a Szabad Magyar Szónak elmondta, a dokumentumban „az áll, hogy tartsák távol a migránsokat 10 kilométeres körzetben a várostól. A taxisokat, szállítókat és azokat, akik segítik a migránsokat szigorúbban büntessék és gátolják meg a migránsok visszaszállítását. A migránsok aznap, amikor az akció zajlott, két órával később már jöttek vissza, szálltak ki a taxikból. Erről fotókat is mellékeltünk. Ezt szerettük volna az elnök felé eljuttatni”[23] – mondta csalódottan Bajzák.

A migránsok okozta problémákkal kapcsolatosan feltűnő a VMSZ teljes közönye.
Pásztor István, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) elnöke, aki – bizonyára bokros teendői miatt – úgyszintén nem jelent meg egyik hajdújárási falugyűlésen sem – csak arra ért rá, hogy közösségi oldalon írjon bejegyzést, miszerint „városunkban a migránshelyzet régen elszabadult”[24].
Szerinte a „segélyhívószám és rendfenntartás”[25] „a két alapfeltétele annak, hogy a hajdújárásiak, akiknek mindennapjait a migránsbandák fegyveres leszámolásai elviselhetetlenné teszik, valamennyire visszakapják nyugalmukat”[26].
– A polgármester egy hét türelmet kért a látványos és érezhető javulás érdekében. Van bennünk, kell, hogy legyen bennünk türelem, de kitartás is. Sok ígéretet hallottunk már, reméljük ez most betartásra is kerül – írja a szenior Pásztor[27], aki – egyéb tisztségei mellett – a Tartományi Képviselőház elnöke is, aki még a Tartományi Biztonsági Tanács elnöke is! A testületet viszont – ismereteim szerint – soha nem hívta össze, pedig erre még 2022. február 4-én írásban is felkérték[28]. Vagy épp azért nevezik ki Vučić csatlósát mindennek az élére, hogy visszaéljen a pozíciókkal?
– A (Tartományi Biztonsági – B. A.) Tanács azzal a céllal alakul, hogy fejlessze a bűnözés megelőzését, emelje a polgárok biztonsági kultúrájának szintjét, fokozza a polgárok általános biztonságát és állandóan figyelemmel kísérje a biztonsági helyzetet Vajdaság Autonóm Tartományban – írja a Tartományi Képviselőház internetes oldalán[29].

Pásztor elvtárs már minden vajdasági magyar intézménybe gátlástalanul beavatkozott, mindent lezüllesztett, de az alapvető feladatát, amiért a elnöki fizetését kapja, nem látja el! 
Minden másra (ünnepségekre, megnyitókra, szoboravatásra, palicsi aquaparkra, tudományos tanácskozásokra, templomi szószéki politizálásra, tanyaszínházi betiltásra stb.) jut ideje, rohangál le-fel a tartományban és külföldön, mindenféle pártpropaganda és piszlicsáré ügyekben jelen van, sőt, tolakszik, fényképezkedik, dicsekszik, ítéletet mond, megbégelyez – sikeresen kiirtva a méltó és tisztességes emberi életviszonyok, a társadalmi párbeszéd írmagját is – csak éppen a tartomány polgárainak a biztonságával nem ér rá foglalkozni! Sebaj, a bértollnokok majd ezt is lájkolják a Facebookon!
– A magyar pártvezérünk elújságolta-e az országos cimborájának (Aleksandar Vučić szerb önkényúrnak – B. A.), hogy a nagyapja házába is beköltöztek a szülőfaluját barbár módon letaroló migránsok, és a falu temetőjét is meggyalázták, ahol az ősei nyugszanak. És erre az miféle gombot varrt? – kérdezi Szabó Angéla a Kosztolányi poros Szabadkája most lőporos című írásában[30].

Az apuka árnyékában (szalon)politizáló junior Pásztor (Bálint), a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, köztársasági parlamenti képviselő, stb. is lapít. A szabadkai városi képviselő-testület ülése kapcsán megrendezett sajtótájékoztatón újságírói kérdésre a rendőrségnek az illegális migráció felszámolása érdekében az augusztus 2. folyamán „megszervezett nagyszabású akciójáról is szót ejtett”[31].
– Szabadka Városnak, és a többi helyi önkormányzatnak nincs semmiféle hatásköre a migráns-dúlás ügyében, kizárólag az állami szervek intézkedhetnek. Köztársasági parlamenti képviselőként 2015 óta folyamatosan követeltem a parlamentben az állami szervek jelenlétét és reakcióját, hiszen nem normális az, hogy a polgárok biztonságát nem garantálja az állam. Az államnak, mindegyik államnak az az elsődleges feladata, a létének az értelme, hogy a polgárok biztonságát garantálja. A migránsokkal kapcsolatos problémák nem tegnap, vagy a múlt hónapban keletkeztek, hanem 2015 óta folyamatosan jelen vannak Szabadkán, Nyugat-Bácskában, Észak-Bánátban, a Tisza-mentén, illetve az ország több más területén. Arra szólítom fel a belügyminisztert, a rendőrséget, a csendőrséget, hogy napról napra bizonyítsák azt, hogy el tudják látni a feladatukat. A akció során azt láttuk, hogy képesek erre – fogalmazott dr. Pásztor Bálint[32].
Miből látta?! Abból, hogy két órával az akció után már jöttek is vissza a migránsok?
Ha a 2015 óta hangját hiába (!) hallató, de egyébként mindig fölényes modorban dicsekvő szalonpolitikus úrfi ilyen jól lát, akkor nincs rá szükség.

A migráns-problémákkal kapcsolatosan a Pásztorok ismételten bebizonyították, hogy nem a magyar közösség érdekeit képviselik.
Kinek az érdekeit képviselik és miért?
Pásztor István a Tartományi Biztonsági Tanácsot – ismereteim szerint – migránsügyben soha nem hívta össze. Vajon miért nem?
Az pedig, hogy „a helyi önkormányzatnak nincs semmiféle hatásköre a migráns-dúlás ügyében” a junior Pásztort egyáltalán nem mentesíti a politikai felelősség alól”, hogy az illetékes szerveknél hatékonyan (!) intézkedjen a lakosság biztonságának a megvédése érdekében.
Furcsa és elfogadhatatlan a magyar kormány viszonyulása is a probléma iránt. A két önkényúr (Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb elnök) nagy baráti összeborulása az oka annak, hogy Orbán még a hangját sem hallatta az itteni magyar lakosság érdekében?
– Évtizedek óta hallom, hogy a koszovói szerbek életveszélyben vannak. A vajdasági magyar is ennek az országnak a része, de úgy tűnik, mi beleférünk a járulékos veszteség fogalmába! – fogalmazta meg tömören Ürömös Margaretta a közösségi oldalon[33] azt, amiről mindenki hallgat.

Egy működő demokráciában a Pásztoroknak és az uszályhordozóiknak már régen nem volna helye a közéletben. Ez az ügy is bizonyítja: Pásztorokra nincs szükség!
Ha a vajdasági magyar közösségnek lenne egy valódi érdekvédelmi szervezete, már aláírásgyűjtésbe kezdett volna a Pásztorok & co. minden politikai tisztségről való azonnali visszahívására.

BOZÓKI Antal
__________
[1] Tómó Margaréta: Válaszok nélkül maradtak a hajdújárásiak. https://szmsz.press/2023/07/28/valaszok-nelkul-maradtak-a-hajdujarasiak/, 2023. július 28. 22:38
[2] Uo.

[3] Uo.

[4] Uo.

[5] Uo.

[6] Uo.

[7] Uo.

[8] Uo.

[9] Csonka Áron: Pár mondat a hajdújárási fórumról. https://www.facebook.com/csonkaaron, 2023. július 29. 10:37

[10] Uo.

[11] Uo.

[12] Uo.

[13] Tómó Margaréta: Hiába a nagy akció, Hajdújáráson tucatjával sétálnak a migránsok. https://szmsz.press/2023/08/02/hiaba-a-nagy-akcio-hajdujarason-tucatjaval-setalnak-a-migransok/2023-08-02 9:43
[14] Németh Ernő: Tömegesen térnek vissza a migránsok Hajdújárásra. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/28769/Tomegesen-ternek-vissza-a-migransok-Hajdujarasra.html, 2023. augusztus 2. 20:20
Lásd még Mimy: Egész nap az erdőt járták a speciális egységek. Magyar Szó, 2023. augusztus 2. 1. és 9. 
[15] Uo.  Lásd még Mimy: Összegyűjtötték a migránsokat, de visszatértek. Magyar Szó, 2023. augusztus 3. 1. és 11.
[16] Lásd a 13-as alatti írást. Lásd még Mimy: Lövések zaja hallatszott a Makhetesen. Magyar Szó, 2023. augusztus 4. 9.
[17] Uo.

[18] Tómó Margaréta: Faképnél hagyta a polgármester a hajdújárásiakat.
https://szmsz.press/2023/08/03/fakepnel-hagyta-a-polgarmester-a-hajdujarasiakat/, 2023-08-03 22:36
[19] Uo.

[20] Uo.

[21] Uo.

[22] Uo.

[23] Uo.

[24] Pásztor István: SEGÉLYHÍVÓSZÁM ÉS RENDFENNTARTÁS. https://www.facebook.com/pasztorvmsz, 2023. július 29. 9:32

[25] Uo.

[26] Uo.

[27] Uo.

[28] Csonka: Pásztor István hívja össze a közbiztonság tanácsot! https://podcast.szabadmagyarszo.com/podcast/csonka-pasztor-istvan-hivja-ossze-a-kozbiztonsag-tanacsot-2020-februar-5/, 2020. február 5.

[29] A Tartományi Biztonsági Tanács. https://www.skupstinavojvodine.gov.rs/Strana.aspx?s=savetbezbednost&j=HU

[30] Szabó Angéla: Kosztolányi poros Szabadkája most lőporos. http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/M%C3%A1sok%20%C3%ADrj%C3%A1k

[31] B.em: Dr. Pásztor Bálint a keddi rendőrségi akcióról. Magyar Szó, 2023. augusztus 3. 11., és/vagy http://www.pasztorbalint.rs/hu/cikkek/dr-pasztor-balint-a-keddi-rendorsegi-akciorol, 2023. augusztus 2.

[32] Uo.

[33] Lásd a 30-as jegyzetben idézett írásban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése