2024. március 21., csütörtök

Stefanović: Vučićnak mind nehezebb lesz, hogy minden kategóriában ő maradjon az Oszkár

 Stefanović: Vučićnak mind nehezebb lesz, hogy minden kategóriában ő maradjon az Oszkár

2024. márc. 20. 20:12

Ha nem lenne az ellenzék választási csalás elleni küzdelme, és ha nem lenne téma a nemzetközi színtéren, Vučić szerb elnök, azaz Oszkár sokkal nyugodtabban folytatná Oszkár szerepét minden téren ebben az országban, de ez egyre nehezebb lesz neki, mert kilátástalan helyzetbe hozta magát, már az egész világ látja, hogy mit csinál, de fontos, hogy ne húzzák le Szerbiát magukkal, mert nem, ők nem egyenlők Szerbiával – ez a feladatunk mindenek felett – mondta Borko Stefanović, az Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke az N1-nek.

Hozzátette, a parlament elnökének megválasztását követően, „kinyílnak majd a virágok, rügybe borulnak a fák és örök tavasz és harmónia lesz Szerbiában – vagyis pontosan ennek az ellenkezője”.

Kiemelte, hogy a parlamentben az elmúlt három napban láthattuk, hogyan néz ki a demokrácia koncepciója: az „új-radikális többség és ők (SNS) együtt megalázzák a képviselőházat, és Szerbia polgárait is”.

„Ez színtiszta agresszió, polgárháborúval és erőszakkal való fenyegetőzés, és olyan kifejezéseket használnak, amelyeket rövid ideig mellőzte, mint például a náci és a fasiszta. A fegyvercsörtetésük komoly probléma” – mondta Stefanović.

Rámutatott: az ellenzéknek mindenekelőtt a tisztességes és becsületes választásokért kell küzdenie.

https://szmsz.press/2024/03/20/stefanovic-vucicnak-mind-nehezebb-lesz-hogy-minden-kategoriaban-o-maradjon-az-oszkar/


Kapcsolódó írás:
Tepić: Vučić elnök Darko Šarić drogbáró Oszkárja

https://szmsz.press/2024/03/07/tepic-vucic-elnok-darko-saric-drogbaro-oszkarja/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése