2014. november 30., vasárnap

Orbán és Áder figyelmébe: így is lehet képviselni a külhoni nemzettársak érdekeit

a nishani03A dél-szerbiai albánok életkörülményei korántsem megfelelőek és a mostani helyzetük teljesen elfogadhatatlan - nyilatkozta Bujar Nishani, Albánia elnöke, majd hozzáfűzte, hogy a Preševo-völgyben élő albánok sajnos nem élvezik azokat a jogokat, amelyekben Európa, sőt Balkán polgárainak zöme is részesül.     
Nishani kihangsúlyozta, hogy Szerbia többnyire albánlakta déli községeiben rendkívül alacsony a gazdaság, az infrastruktúra és az oktatás szintje, valamint a szociális hálózat fejlődése is alaposan elmarad az ország többi részeihez képest.
Mint mondta, az ott élők áldatlan helyzetéről nagyrészt a szerb kormány tehet, de ugyanakkor az albán állam felelőssége sem kerülhető meg, nemcsak azért, mert nem emelte fel elég erélyesen a hangját az egyenlőtlen bánásmód ellen, hanem azért is, mert nem járult hozzá közvetlenebbül a határon túli nemzettársak helyzetének javításához. Szavai szerint türhetetlen, hogy a dél-szerbiai albánok például ne rendelkezzenek kórházzal, vagy a gyermekek ne tanulhassanak megfelelő tankönyvekből.            
- E tekintetben a szerb kormány, a nemzetközi közösség és Albánia is komoly kihívások előtt áll - mondta Nishani.
Továbbá kiemelte: alig várja a Preševo-völgyi polgárok albán diplomáinak elismerését, hiszen ez alapvető jog, amelyet minél előbb érvényesíteni kellene.
Ivica Dačić szerb külügyminiszter esetleges területcserével kapcsolatos célozgatásai az albán elnök szerint a miloševići rezsim politikájára emlékeztetnek, amely súlyos következményekkel járt a szerb népre nézve.
Noha a délvidéki magyarok és a dél-szerbiai albánok helyzete nem teljesen azonos, megállapítható, hogy a zömében magyarlakta községek, városok szintén a legfejletlenebbek közé süllyedtek (Szabadka és Nagybecskerek hivatalosan az ország legszegényebb városai), továbbá az itteni magyarság számos joga folyamatosan csorbul.
Ahelyett, hogy a magyar állam (az albánhoz hasonlóan) ezekre rámutatna, megoldásokat követelne és kínálna, azt látjuk, hogy Áderék érthetetlen módon megállás nélkül tapsolnak a szerb kormánynak és a délvidéki magyar csicskáinak.
A képen: Bujar Nishani
K. P. 
Közzétette: Szerkesztő 2. 2014. november 30. vasárnap, 14:00

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése