Rehabilitálás és restitúció – négy évvel később*

Jogi szempontok

Szerbiában az elvett vagyon visszaadásáról és a kárpótlásról szóló törvényt csak 2011. szeptember 26-án,[1] a rehabilitálási törvényt[2] pedig 2011. december 5-én, vagyis több mint 66 évvel a második világháború után, a közép-kelet európai országok közül utolsóként fogadta el a törvényhozás.

            A vagyon-visszaszármaztatási, vagy restitúciós törvényben meghatározott határidő a kérvények átadásra 2014. március 1-jével lejárt. Az elkobzott vagyon visszaigénylésének előfeltétele a volt tulajdonos(ok) sikeres rehabilitálása.

            Nem találhatók pontos adatok arra vonatkozóan, hogy a vajdasági magyarok közül hányan indítottak rehabilitálási eljárást a bíróságok előtt, milyen számban befejeződtek be azok sikeresen, illetve mennyi van még folyamatban, sem arra vonatkozóan, hogy közülük hányan követelték vissza a konfiskált vagyont.

– A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által működtetett Jogsegélyszolgálaton keresztül kb. 200 ilyen (rehabilitálási – B. A.) eljárás indult az elmúlt években, amelyek közül kevés fejeződött be – nyilatkozta Varga László, a VMSZ parlamenti képviselője a Kossuth Rádió Határok nélkül c. 2014. 11. 06-án elhangzott műsorában.[3] Ez a szám azonban sem nem teljes, se nem végleges és Varga arról sem nyilatkozott, hogy ezek közül hány eljárás zárult le sikeresen. A rehabilitálási eljárások kezdeményezésének határideje egyébként öt évben van törvényileg megszabva, ami 2016. december 15-én jár le.

A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy úgy a rehabilitálási, mint a vissza-származtatási eljárások hosszadalmasak és bonyolultak. „Nehéz és rögös”[4] utat kell megjárnia annak, aki vállalja ezeket a sok türelmet, kitartást és anyagi kiadást is jelentő eljárásokat.

Az ügyészségek általában a rehabilitálást ellenző véleményükkel és a kedvező végzések elleni fellebbezésekkel akadályozzák az eljárás sikeres befejezését. A bíróságok sem alkalmazzák mindig következetesen a jogszabályokat, a kérelmezőtől követelik, hogy írásos bizonyítékkal igazolja, megjárta például a járeki tábort, holott köztudott, ilyen bizonyítékot nem lehet beszerezni, illetve nem mindenki őrizte meg a szabadulásakor kiadott iratot, hogy abba a helységbe vissza nem mehet, ahonnan elhurcolták.  

Dobi Kálmán (1906) néhai újvidéki hentes mester rehabilitálását leánya 2012. május 22-én kérelmezte az újvidéki Felső Bíróságnál. Édesapját ugyanis 1944 novemberében elvitték a családi házától és az újvidéki folyamőrség laktanyájában kivégezték. Csaknem egy évvel később az akkori hatóságok – minden bizonyíték nélkül – „elmenekült háborús bűnösnek nyilvánították”, minek alapján a családot az összes ingó- és ingatlan vagyonától megfosztották.

A Szerb Köztársaság nevében eljáró újvidéki Felsőfokú Ügyészség a rehabilitálási kérelmet elvitatta, hangoztatva, hogy „nincsen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a nevezett személyt egyáltalán kivégezték volna”.

Az újvidéki Felső Bíróság elutasította az ügyészség álláspontjait és Dobi Kálmánt, a 2013. szeptember 23-i végzésével, rehabilitálta. A végzés kimondja, hogy Dobi Kálmánt „nemzeti okból végezték ki a Szerb Köztársaság területén, bírósági és közigazgatási ítélet nélkül, ami miatt hatályukat veszítik azok a jogi következmények, amelyek ebből a jogellenes tettből következtek”. Az újvidéki Népbizottság és Járásbíróság 1946. évi záradéka „a meghozatalától kezdve, valamint ezeknek a jogi aktusoknak minden jogi következménye is semmis” – áll a bírósági végzésben.

Az ügyészség a rehabilitálási végzés ellen 2013. szeptember 9-én fellebbezést nyújtott be az újvidéki Fellebbviteli Bírósághoz, amely a 2014. április 30-án keltezett döntésével a fellebbezést elutasította és az elsőfokú végzést megerősítette, amely ezzel jogerős lett.

Matuska Márton Elhallgatott razzia c. könyvében – Vérengzés Újvidéken (1944-45) közölt adatok szerint Újvidéken 305 áldozata volt a partizánok bevonulásának.[5] Eddig csak erről az egy rehabilitálásáról van tudomásom, ami matematikailag elenyésző szám. Jó lenne megtudni, hogy a listán lévők közül másokat rehabilitáltak-e?

A rehabilitálási perek során több esetben találkoztam a csúrogi, mozsori és zsablyai magyarok kollektív bűnösségét kimondó két 1945. évi határozattal.

A 2014. október 30-i 3877-es számú szerb kormányhatározat[6] első pontja kimondja, hogy a kormány „hatályon kívül helyezte[7] a Megszállók és Segítőtársaik[8] Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság 2/45. számú, 1945. január 22-én kelt (felsőbb utasításra hivatkozó) szigorúan bizalmas[9] határozatát,[10] amellyel megállapította[11] és háborús bűnösnek nyilvánította a vajdasági Zsablyai Járáshoz tartozó Csúrog Község valamennyi magyar és német nemzetiségű lakosát”.

A határozat második pontja „hatályon kívül helyezi a Megszállók és Segítőtársaik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Országos Bizottság 1945. március 26-án kelt (2i44/45 számú – B. A.) határozatát a vajdasági Titeli Járáshoz tartozó Mozsor Község lakosait nemzeti hovatartozás alapján háborús bűnössé nyilvánításáról”. 

 

Službeni glasnik RS [A SZK Hivatalos Közlönye], 121. szám, 

20145. november 5., 26-27. o.

A titeli magyarokról – akikkel szemben ugyanazt az eljárást alkalmazták, mint a csúrogi és mozsori magyarokra – sem a két konkrét 1945. évi, sem a mostani kormányhatározat nem tesz említést. A történelmi dokumentumok szerint, a három falu: Csúrog,[12] Zsablya és Mozsor csaknem minden magyar lakosát – a „kollektív bűnösségük” koholt vádjával – kitelepítették, gyűjtőtáborba szállították, vagy kivégezték.

A határozat indoklásából kiderült, hogy „jogerős határozat[13] hatályának megszűnéséről szóló határozatnak[14] – a közigazgatási eljárási törvény 255. szakaszának 3. bekezdése szerint[15] – „csak a jövőben van joghatálya”.[16] Magyarán ez azt jelenti, hogy a mostani kormányhatározatnak – a bírósági rehabilitációs végzésekkel ellentétben – visszamenő/kezdettől számított hatálya nincsen. Vagyis: csak a hatályon kívül helyező határozat meghozatala napjától előre nézve érvényes (nem pedig a megszüntetett végzés keltezésétől).

Amennyiben továbbvigyük ezt a gondolatot, akkor a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarok 2014. október  30-ig (amikor a kormány meghozta a határozatot) továbbra is kollektív háborús bűnösök, attól kezdve pedig nem. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a szerb kormány el is törölte meg nem is a három falu magyarjainak a kollektív bűnösségét. Eltörölte a „jövőre nézve”, nem pedig a sérelem elszenvedése pillanatától.

Mindebből arra a következtetésre lehet jutni, hogy született egy megkésett, deklaratív[17] kormányhatározat, amely a formálisan eltörli ugyan a három közösség magyarjainak kollektív háborús bűnösségét, de „csak a jövőre nézve”. Ugyanakkor nem rendezi annak sem az erkölcsi (az érintetteknek továbbra is le kell folytatni a rehabilitálási eljárásokat), sem az anyagi következményeit (a károsultak nem kapják vissza az elvett vagyonukat, nem részesülnek kárpótlásban), stb. Érdemben, tehát, nem változott semmi. Vagyis feltehető a kérdés: Mit is kaptunk ezzel a határozattal?

A vagyon-visszaszármaztatással kapcsolatban elmondható, hogy az illetékes ügynökség nagyon lassan, szinte vontatottan dolgozik, eddig kevés határozatot hozott.

 Amikor az Újvidéki Televízió Napjaink c. 2015. február 9-i műsorában javasoltam, hogy a magyar képviselők a szerb palamentben terjesszék elő a vagyon-visszaszármaztatási törvény olyan módosítását, hogy „a három falu lakosai kapjanak új határidőt a restitúciós kérvényei átadására”.

Varga László képviselő, aki részt vett a műsorban a javaslatot azzal hárította el, hogy a kérvényeket a törvényes a határidőben „mindenki átadhatta”. Hangoztatta: Ahhoz, hogy a parlament elfogadjon egy törvénymódosítást 126 képviselő támogatása szükséges, ezért nem látja semmiféle realitását annak, hogy újra megnyissák a határidőt”.  (Ez nem egy meggyőző válasz, mivel a Szerb haladó Pártnak – SNS, amellyel a VMSZ koalíciós szerződést kötött, a szerb képviselőházban 136 képviselője van.[18])

Itt jegyzem meg, hogy a magyar kormány több alkalommal is hosszabbította az 1992. évi, az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló – a vajdasági szerb és más nemzetiségi lakosokat is érintő – XXXII. törvényben[19] megszabott határidőt a kárpótlási kérelmek benyújtásának határidejét.

  

Az restitúciós ügyek közül kiemelném a Köztársasági Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség 2014. szeptember 29-én jogerősé vált „részleges”, határozatát, miszerint az igénylő visszakapta a csúrogi szülői házat. Konkrétan annak a családi háznak és a 4ár 22m² területű szántónak a visszaadásáról van szó, amelyet a – most már – tulajdonos szüleitől konfiskáltak Csúrogon, a Zsablyai Járási Népbíróság 1945. 11. 13-i döntésével.

A határozat 2014. szeptember 29-én jogerős.

                A tulajdonos az ingatlanokkal szabadon rendelkezhet, azzal az egyetlen feltétellel, hogy amennyiben eladná azokat, „Szerbiának, Vajdaság Autonóm Tartománynak és a helyi önkormányzatnak elővásárlási joga van”.   

            A végzés azért „részleges”, mivel visszakövetelés tárgya volt egy, az ugyanazon telekkönyvi betétben és helyen lévő, 02a 88m² területű szántó is, amelynek visszaadásáról, mivel „építkezési területen lévő parcelláról van szó, utólag döntenek, amikor arra meglesznek a törvényes feltételek”. Erre akkor kerül majd sor, amikor az eljáró hatóság „megállapít minden, a döntéshozatalhoz fontos tényt”. Hogy ez pontosan mennyi idő múlva történik meg, azt a határozat azonban már nem említi.   

A kérelmező – elmondása szerint – személyesen megtekintette az ingatatlant és megállapította: „nagyon rossz állapotban van, és a házban valaki él”.    

A határozat – ismereteim szerint – az első jogi irat, amely visszaadja a kollektív bűnösséggel is sújtott csúrogi illetékességű magyar személy elkobzott ingatlanok tulajdonjogát az egyenes ági leszármazottjának.

Az új tulajdonos azonban nem lehet teljesen elégedett a határozattal, mivel az egykori családi ház eléggé rozzant állapotban került a tulajdonába. Ez mellett, az ugyancsak elkobzott szántó visszaadására még várnia kell. Jogilag megoldatlan az is, hogy a mostani tulajdonosnak joga lenne-e követelni az értékkülönbséget és a 69 évi használati bért?

A rehabilitációról szóló 2011. évi törvény[20] (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének 92/11 száma) 22. szakasza alapján „a rehabilitált személy számára a szabadságvesztés idejét kétszeres terjedelemben külön szolgálati időnek ismerik el”.

            A 22. szakasz 2. kezdése kimondja, hogy „a rehabilitált személynek külön szolgálati időként elismerik a szabadságvesztés utáni munkanélküliség effektív idejét is, legtöbb két év terjedelemben, amennyiben a munkanélküliség az érintett személy jogai és szabadságai sérelmeinek a következménye volt”.  

            A törvény 23. szakasza értelmében „az a személy, akinek – a 22 szakasz alapján – elismerték a külön szolgálati időt, legkevesebb nyolc évre szólóan, havi térítményre (külön pótlékra) jogosult, a Szerb Köztársaságban az előző évi átlagfizetés 50% értékében”. Ennek a pótléknak „az elszámolását a Köztársasági Rokkantsági és Nyugdíj-biztosítási Alap (a továbbiakban Nyugdíj-biztosítási Alap) végzi”.

Az említett alap egészen mostanáig, az ellene indított bírósági és közigazgatási perek ellenére, elutasította, illetve illetéktelennek nyilvánította magát a határozathozatalra, mindaddig, „amíg az illetékes minisztérium nem hoz utasítást az eljárás módjáról”.

Az ügyben a Köztársági Polgári Jogvédőnél tett panaszomra kapott, a 19-39000/13 számú, 2015. március 16-i válaszlevélből arról értesültem, hogy a több mint három éves utánajárás végül meghozta az eredményt: A Közigazgatási Bíróság végül illetékesnek nyilvánította a Nyugdíj-biztosítási Alapot a rehabilitálási törvény 22. és 23. szakasza alapján, vagyis a szabadságvesztés idejének elismerésére és a külön pótlékról való döntéshozatalra.

A kérelmező 1941-ben született Csúrogon. Gyermekként, 1945. január 23-án – a család többi tagjával együtt –, a járeki táborba hurcolták, ahol kilenc hónapot töltött. Most ezt az időszakot kétszeres terjedelemben, vagyis egy év hat hónap terjedelemben ismerte el neki a nyugdíjbiztosító. Ennek alapján jogosultságot szerzett nyugdíjának a kiigazítására, illetve a növelésére, a (most már) megnövel szolgálati évekkel alapján. 

A közigazgatási eljárás még 2012. április 12-én lett beindítva és a végzés 2015. április 16-án lett meghozva.

A járeki táborban töltött idő elismeréséről szóló határozat

A Nyugdíj-biztosítási Alap honlapjáról már letölthető a szabadságvesztés idejének elismerésére szolgáló űrlap.[21] A kérelmezőnek az űrlaphoz mellékelnie kell:

1.      a személyi igazolványának fénymásolatát,

2.      a rehabilitálásról szóló végzésnek az eredetijét, illetve hitelesített másolatát,

3.      a szabadságvesztés idejét igazoló bizonyítékokat,

4.      a szabadságvesztés utáni munkanélküliségről szóló bizonyítékot,

5.      a valamelyik banknál nyitott számláját igazoló bizonyítékot (a folyószámla kártya fénymásolatát) és

6.      az összegnek a felhatalmazott személy, gyám vagy intézmény részére való kifizetéséről szóló dokumentumot.

A Nyugdíj-biztosítási Alap igazgatója időközben meghozta a rehabilitált személyeknek járó külön pótlék összegéről szóló a határozatot, miszerint ez az összeg a 2015-ös évre havi 22.265,00 dinárt tesz ki.[22]

            A törvényben és a kísérő jogszabályokban sérelmezhető, hogy erre a külön pótlékra csak azoknak a személyeknek van joguk, akiknek a szabadságkorlátozása legalább négy évig vagy, vagy (a jobbik esetben) három évig tartott és még két évig munkanélküli volt.

Ez azt is jelenti, hogy a meghurcolt, táborba zárt vajdasági magyarok közül szinte alig, vagy éppen senki nem számíthat erre a külön pótlékra, csak a szolgálati évek növelésére és – ennek alapján – a nyugdíjának a (minimális) kiigazítására.

Az Újvidéki Rádió hétvégi, 2015. május 16-17-i tájékoztató műsorában Jelica Timotijević, a Köztársasági Rokkantsági és Nyugdíj-biztosítási Alap Kommunikációs Szektorának igazgatója (sic!!) elmondta, hogy „eddig 46 kérvény érkezett a külön pótlék elismerésére, amelyek közül 20 pozitív elbírálásban részesült”.

            –  A külön szolgálati időt, a rehabilitálási törvény szerint, nem regisztrálják az anyakönyvi nyilvántartásban és nem veszik tekintetbe a nyugdíjra való jog megszerzésekor, illetve ennek nem lehet hatása a nyugdíj összegének újbóli meghatározására. A külön szolgálati idő, a rehabilitálási törvény szerint, a havi külön pénzbeli pótlék megvalósításának az alapja – hangzott el Timotijević nyilatkozatában.[23]

            Ebből arra lehet következtetni, az Alapnak nincs szándékában a törvénytelen szabadságelvonás idejével arányosan növelni az érintettek nyugdíját. Más szóval – az igazgató asszony értelmezése szerint – olyan jogról van szó, amit elismertek ugyan, de annak nincsen semmilyen anyagi vonzata. Akkor meg minek a törvény? Mi értelme van a hosszadalmas eljárásnak? Hol voltak a VMSZ köztársasági képviselői, amikor ezt a rossz törvényt meghozták? Most kíváncsian várjuk az Alap határozatát, hogy – az elismert másfél év alapján – növeli-e az ügyfelem nyugdíját.   

Időközben – 2015. május 5-én – jogerőre emelkedett az Újvidéki Alapfokú Bíróság ítéletével egymillió dinár összegű kárpótlást fizetésére Kötelezte a Szerb Köztársaságot a járeki tábort kiskorában megjárt rehabilitáltnak meg a szabadsága megfosztása miatt elszenvedett lelki fájdalmak utáni nem anyagi kárpótlás jogcímén, valamint kötelezte a per költségeinek megtérítésére. Szerintem ez is egy első ilyen ítélet, amely útmutatás lehet a rehabilitálási kárpótlás összegének megítélése tekintetében.

            A bírósági eljárás 2012. október 3-án lett beindítva. Ez azt jelenti, hogy az ítélet meghozatalára több mint két és fél év után került sor és még hátra van a végrehajtási eljárás.

***

            Habár még egyik folyamat – se a rehabilitálási eljárások, se a vagyon-visszaszármaztatás – nincs befejezve, az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a két törvény alkalmazása, azon túlmenően, hogy – a vajdasági magyarok szempontjából – mindkét területen vitatott rendelkezéseket is tartalmaz – lassan, vontatottan, számos akadállyal is nehezítve halad.

Az eddigi eredményekkel, különösen a visszaszármaztatást és a nyugdíjjogokat illetően nem lehetünk megelégedve. Azt is mondhatnánk, hogy kifejezetten szerények, szinte egyedinek mondható sikeres esetekről van szó. Jogaikat csak azok tudták érvényesíteni, akik végigjárták a hosszadalmas, akadályokkal terhes és költséges bírósági eljárást.

            Ezt a két témát azonban nem tekinthetjük lezártnak mindaddig, amíg átfogó tanulmány vagy kimutatás nem készül a rehabilitálási és a restitúciós eljárásokról. Csak akkor tudunk beszámolni arról, hogy a vajdasági magyarok tekintetében mi volt a hozadéka ennek a két törvénynek, amiről aztán tudományos tanácskozást is lehetne tartani.

A kormányzati többséghez tartozó VMSZ parlamenti képviselőinek (és természetesen a párt vezetőjének) politikai, szakmai és erkölcsi felelőssége a két törvény megfogalmazásával kapcsolatban (is) kétségtelen. A délvidéki magyarság érdekeinek érvényt szerezni nem tudtak, viszont „belementek a vagyon-visszaszármaztatás és a kollektív bűnösség méltánytalan kezelésébe”.[24] Ebből aztán komoly anyagi és egyéb hátrányok is keletkeztek.

Varga László, az említett TV-műsorban azt is elmondta, hogy „a termőföld visszaadását gyakorlatilag teljesen leállították, mivel várják a törvény módosítását” (a természetbeni visszajuttatás megvalósítása érdekében).

A VMSZ képviselőknek lehetőségük volt ezeknek a kérdéseknek az elfogadható módon való rendezésére, ami sajnos nem történt meg. Fontosabb volt számukra a hatalomban való részvétel és néhány jól fizetett (kormány)tisztség megszerzése, mint a vajdasági magyarok érdekeinek képviselete. Teljesen érthetetlenül állunk ezekben a témákban a magyar kormány érdektelensége előtt is.

Az Európai Parlament 2015. március 11-i állásfoglalásában a Szerbiáról szóló 2014. évi eredményjelentésről (2014/2949(RSP)[25] (a 29. pontban) „felszólította a szerb kormányt a rehabilitációs törvény teljes körű, megkülönböztetéstől mentes végrehajtására; javasolta továbbá a kárpótlási törvény további módosítását a természetbeni kárpótlással kapcsolatos minden eljárási és jogi akadály megszüntetése érdekében”. Reméljük, hogy ennek a „felszólításnak” eredménye is lesz, és hogy a történelmi igazságtétel mégis valamivel előbbre jut.

Temerin, 2015. május 23.

Mgr. Bozóki Antal, ügyvéd

---

* A Hol tartunk, merre tovább 25 év után c., temerini Impresszum Polgárok Egyesülete szervezésében 2015. május 23-i temerini tanácskozásra készült írás. 

 

[1] Zakon о vraćanju oduzete imovine [Törvény az elvett vagyon visszaadásáról]. Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye], 72. szám, 2011. szeptember 28.

[2] Zakon o rehabilitaciji. Službeni glasnik RS [a SZK Hivatalos Közlönye], 92. szám, 2011. december 7.

[3] Az interjút Németh Ernő készítette: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2014-11-06

[4] H. G.: A magyarellenes atrocitások áldozataira emlékeztek Zentán. VajdaságMa: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17928/A-magyarellenes-atrocitasok-aldozataira-emlekeztek-Zentan.html és Hhzs.: Mindnyájuknak kijár a rehabilitáció. Magyar Szó, 2014. november 11., 13. o., valamint http://www.magyarszo.com/hu/2520/vajdasag_zenta/118271/Mindny%C3%A1juknak-kij%C3%A1r-a-rehabilit%C3%A1ci%C3%B3.htm, 2014. november 11. [11:28]

[5] Keskenyúton Délvidéki tragédiánk 1944-45 Alapítvány, Budapest 2015. Az áldozatok névsora, 261-269 o.

[6] Službeni glasnik RS, 121. szám, 2014. november 5. 26-27. o.

[7] A VMSZ honlapján (http://vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/vmsz-kezdemenyezesere-szerb-kormany-hatalyon-kivul-helyezte-harom-falu-csurog) található fordításban a szerb „UKIDA SE” szavakat a „HATÁLYÁT VESZTI” szavakkal jelenik meg. A szerb „ukinuti” szónak több jelentése is van: eltöröl, megszüntet, megsemmisít, érvénytelenít, hatályon kívül helyez, visszavonás (Srpskohrvatsko-mađarski rečnik/Szerbhorvát-magyar stótár. Pokrajinski zavod za izdavanje udžbenika/Tartományi tankönyvkiadó Intézet. Novi Sad, 1975. harmadik kötet, 456. o.).  A „hatályát veszti” szavaknak inkább az „izgubiti pravnu snagu”, vagy a gubitak/gubljenje (pravne) važnosti felelne meg.

[8] A 6-os alatti fordításban a szerb „pomagača” szó „segítőik”-re lett fordítva.

[9] A 6-os alatti fordításban kimaradtak „Str. pov” szavak. Lásd a dokumentumot.  

[10] A szerb „odluka” magyar megfelelője a „döntés”, vagy „határozat”.

[11] A 6-os alatti fordításban kimaradt az „utvrđivanju” szó, amellyel az ominózus döntés szerzői vélhetően a magyarok által elkövetett háborús bűnökre utalnak. A fordítási észrevételek miatt nem ártana ellenőrizni a VMSZ honlapján közölt magyar nyelvű szöveg egészét.

[12] A falunak 1910-ben 10 180 lakosa volt, ebből 7211 szerb és 2730 magyar nemzetiségű. A háború után, 1948-ban tartott összeírás szerint a lakosság 7929 főt tett ki, ebből 7293 szerb, 193 magyar, a többi más nemzetiségű. A hiányzó magyarok közül 695 személyről van arra vonatkozó adat, hogy áldozatául esett a titói rendszer terrorjának: a faluban 1944. október dereka és 1945. január 23-a között végrehajtott emberirtásnak, majd a haláltáborban elszenvedetteknek. Negyvenöt januárjában ugyanis a falu teljes maradék magyarságát háborús bűnössé nyilvánították, és a 25 km-re levő Járek (Tiszaistvánfalva) német faluban kialakított haláltáborba deportálták őket. Még a templomukat és a temetőjüket is lerombolták. Hasonló sors érte Zsablya és Mozsor helység mintegy 2300 főt kitevő magyar lakosságát is. Forrás: 1. A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Budapest, 1912, Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal, 880; p. 2. Matuska Márton: A megtorlás napjai. Újvidék, Magyar Szó – Forum, 1991, 393 p.; 3. Matuska Márton: Hová tűntek Zsablyáról a magyarok? Temerin, 2004, A VMDP Történelmi Bizottsága, 242 p.; 4. Teleki Júlia: Hol vannak a sírok? Óbecse, 2007, a szerző kiadása, 192 p.

A legutóbbi (2011-es) népszámláláson 90 csúrogi, 85 zsablyai és 14 mozsori vallotta magát magyarnak.

(70 év után eltörölték a magyarok kollektív bűnösségét Szerbiában – Ennek kellene örülnünk?

Közzétette: Haraszthy Ágoston 2014. november 02., 18:56) 

http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/32218-2014-11-02-18-00-19

[13] A magyar fordításban „végzés”.

[14] A magyar fordításban „végzés”.

[15] Törvény az általános közigazgatási eljárásról (A JSZK Hivatalos Lapja, 33/97. és 31/2001. szám, A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 30/2010. szám). Lásd a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapján: http://www.mnt.org.rs/175-Torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven (a 37-es szám alatt).

[16] Lásd az indoklás 7. bekezdésében. A 6-os alatti fordításban: „jogerős végzés hatályának megszüntetésről szóló végzés alapján csak a jövőre nézve állhat be jogkövetkezmény”.

[17] deklaratív: kinyilatkoztató, kikiáltó, bemutató tartalmú jogi norma, ami végrehajtási rendelkezést v. szankciót nem tartalmaz (Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006, 127. o.).

[18] Poslanička grupa [Képviselői csoport]. Srpska napredna stranka [Szerb haladó Párt]: http://www.parlament.gov.rs

A koalíciós szerződést lásd a http://vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/koalicios-szerzodes, 2014. április 29 [16:01] oldalon.

[19] Magyar Közlöny. A Magyar Köztársaság Hivatalos lapja, Budapest, 1992. június 2., 56. szám.

[20] http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Rehabilit%C3%A1l%C3%A1si%20t%C3%B6rv%C3%A9ny

[21] http://pio.rs/images/dokumenta/Obrasci/2015/OBR-0158%20Zahtev%20za%20priznavanje%20prava%20na%20poseban%20penzijski%20staz%20i%20mesecnu%20novcanu%20naknadu.pdf

[22] A határozat a SZK Hivatalos Közlönyének 2015. február 20-i 19. számában jelent meg. www.pio.rs/lat/aktuelnosti/137-vesti.html

[23] Az idézett szöveg az Újvidéki Rádió Novosti [Hírek] c. műsorában hangzott el. A riportot Nevena Vrtulek készítette.

[24] Iványi István megosztotta VMDK bejegyzését. https://www.facebook.com/ivanyi.istvan.9, 2015. május 14. [18:43]

[25] http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=TA&reference=P8-TA-2015-0065&language=HU&ring=B8-2015-0213