2015. október 29., csütörtök

Magyar Szó-botrány: Lezárult egy fejezet, leváltották a szerkesztőt


Búcsút mond a Kilátónak Kontra Ferenc

 

Magyar Szó-botrány: Lezárult egy fejezet, leváltották a szerkesztőt
Kontra Ferenc, a Kilátó leváltott szerkesztője (Fotó: VMMI)
Kontra Ferenc, a Kilátó folyóirat eddigi szerkesztője szerdán megerősítette a sajtóban megjelent híreket, miszerint többhetes huzavona után véglegesen távozni kényszerül a Kilátó éléről. Mint ismeretes, a Magyar Szó irodalmi mellékletének szerkesztőjével október elején szóban közölte Varjú Márta, a napilap főszerkesztője, hogy a továbbiakban másra bízza a mellékletet. Kontra Ferenc a Magyar Mozgalom civil szervezet honlapján reagált a történtekre. Varjú Márta ezt követően többször is visszavonta, majd ismét megerősítette a döntését – idézte fel az elmúlt hónap eseményeit Kontra.
„A legutóbbi három Kilátót már úgy szerkesztettem, hogy az lesz az utolsó. A közvélemény nyomására – tiltakozott a Magyar Tanszék, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, civil szervezetek, pártok – visszavonták a leváltásomat. Aztán megint szerkesztettem egy Kilátót, megint visszavonták a leváltásomat stb. A végső döntés egyébként már a múlt héten megszületett, miszerint ezt a Kilátót még én jegyzem, de nem is én jegyzem tulajdonképpen, mert cenzúrázva jelent meg a szám, viszont az én nevem áll rajta, ez kétségtelen” – nyilatkozta a szerkesztő.
„Felsorolni sem tudom, mennyi mindent tettek ellenem ebben a néhány hétben: elvették a hozzáférésem a Kilátó elektronikus postafiókjához, a kéziratok nem érkeztek meg hozzám, most pedig cenzúrázták a mellékletet” – számolt be Kontra, aki szerint a Lovas-kritika közlése volt az utolsó csepp a pohárban, ami megelőzte az eltávolítását. „Egyszerűen nem tudták már tovább nézni, hogy legyen egy ilyen független fórum, ahol egy teljesen független ember szerkeszti az irodalmi mellékletet, én ezt 12 évig csináltam” – fogalmazott a leváltott szerkesztő, hozzátéve: hogy a Kilátó volt az egyetlen, amire a politikusok még nem tették rá a kezüket.
„Milyen erkölcsi tartása van annak, aki beül valakinek a helyére, akit erőszakkal távolított el a politikai hatalom?” – tette még fel a kérdést Kontra Ferenc, aki szerint a leváltását követően a mellékletre is ráteszi a kezét a vezető politikai párt. Kontra továbbá döbbenetesnek nevezte, hogy a vajdasági magyar média nem foglalkozott ezzel az üggyel, beleértve a Magyar Szót is, ahol egyetlen sor sem jelent meg a leváltás okáról és kimeneteléről – állítja a szerkesztő. A szerb sajtó állandóan követte a fejleményeket – mutatott rá Kontra, hozzátéve, hogy a szerb közvéleményt felháborították a leváltás körülményei, számos interjúban számolt be a történtekről és a szerb kollégák folyamatosan érdeklődtek a Magyar Szóban kialakult helyzetről.
Kontra Ferenc szerint mást nem tehet, minthogy hitelesen elmondja a történetét annak, aki megkérdezi, hogy mi is történt valójában a napilapnál. Elmondta, hogy egyelőre nem döntött arról, hogy elfogadja-e a főszerkesztő által felkínált új munkakört vagy végleg elhagyja az újságot, ahol három évtizedet töltött.
„Időm sem volt gondolkodni azon, hogy mi lesz velem ezután, hála istennek a folyamatos telefoncsörgés el is vonta a figyelmem arról, hogy én tulajdonképpen ki vagyok rúgva” – nyilatkozta Kontra Ferenc a Vajdaság Mának.
Basity Gréta
Az üggyel kapcsolatban szerettük volna megszólaltatni Varjú Mártát, a napilap főszerkesztőjét, valamint Ökrész Rozáliát, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatóját is, de többszöri megkeresésünkre sem reagált senki a lapnál, így arról sem tudunk beszámolni, hogy ki szerkeszti a hétvégi Kilátót.
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19256/Magyar-Szo-botrany-Lezarult-egy-fejezet--levaltottak-a-szerkesztot.html, 2015. október 28. [19:30]
Kapcsolódó cikk:
Varjú Márta: A Magyar Szó jobbításáról van szó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése