2019. január 31., csütörtök

A felsőhegyiek el akarják zavarni a VMSZ-es faluvezetést

Az alig több mint ezer lakosúra zsugorodott Felsőhegyen mintegy 80-an vettek részt azon a gyűlésen, amelyet a polgárok hívtak össze és amelynek egyik napirendi pontjaként egyhangúan megszavazták követelésüket, hogy a VMSZ-es Bóbán József által vezetett helyi közösség tanácsát oszlassák fel.

De hogyan jutott idáig a korábban békés falucska lakossága? A DélHír tudósítója a helyszínen járt, hogy ezt kiderítse.
A faluban már tavaly is tartottak egy vitáktól hangos tanácskozást, ám azóta sem változott semmi. Sőt, Bóbán József folyamatosan botrányokba keveredett és manapság a helyiek szerint az utcán is alig lehet már látni a falu vezetésével megbízott politikust.
Mindemellett a falu működése is veszélybe került, hiszen a hétfői gyűlést összehívók a portálunknak elmondták, hogy a felsőhegyi helyi közösség tanácsa gyakorlatilag nem működik. Ugyanis már több, mint egy éve nem tartottak ülést, annak ellenére, hogy a falu helyi közösségének alapszabályában az szerepel, hogy amennyiben 3 havonta nem ülésezik a tanács, akkor annak fel kell oszlatnia önmagát.
Ezt a törvénytelenséget a felsőhegyi polgárok jelezték is a zentai városvezetés irányába, Ceglédi Rudolf azonban a jelek szerint elengedte a füle mellett a vádakat, mivel nem reagált a panaszokra. Bóbán József egyébként a zentai polgármester tanácsadója is egyben.
A felsőhegyi polgárok ezek után döntöttek úgy, hogy ismét élnek a falu statútumában lefektetett jogi lehetőségekkel, amelyek engedélyezik, hogy amennyiben 50 személy kezdeményezi, akkor szavazati lehetőséggel bíró lakossági gyűlést hívjanak össze, erre került sor hétfőn a művelődési otthon termében.
A gyűlés résztvevői egyhangúlag szavazták meg, hogy kezdeményezik, hogy az erre jogosult személy, -a zentai KKT elnöke- azonnali hatállyal oszlassa fel a felsőhegyi HKT-t és írjon ki új választásokat. Jelezték, amennyiben ezt nem teszi, akkor pert indítanak ellene, amiért nem tesz eleget a törvényi kötelezettségeinek. A zentai KKT-t eddig Balo Tatjana haladó politikus vezette, akit szülési szabadsága idején a VMSZ-es alelnök, Pataki Tibor váltott.
A gyűlésen jelen volt több községi politikus és képviselő is, a Magyar Mozgalom és a Magyar Polgári Párt részéről, de megjelent a város haladó párti alpolgármestere is, Győri István. Felsőhegy és Zenta VMSZ-es vezetőit ugyan szintén meghívták, de mégsem jöttek el a tanácskozásra, a helyiek portálunknak elmondták, hogy szerintük a népharagtól tartanak Pásztor István pártjának politikusai.
Hogy Felsőhegyen óriási az elégedetlenség, azt az is mutatja, hogy a tavalyi és az idei falugyűlések összehívására összesen mintegy 150 különböző ember adta az aláírását, akik között a VMSZ és a haladó párt tagjai is voltak, akik a gyűlésen is megjelentek és szintén megszavazták, hogy Bóbánéknak menniük kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése