2019. január 7., hétfő

Totális nyomor:

Szeletenként árulják a kenyeret

A haladó-szocialista-VMSZ-es sötét politikai szövetség hatalomra jutása óta lesújtó méreteket öltött a nyomor és a nincstelenség.

A lenti megrendítő jelenség is tükrözi az életszínvonal rohamos csökkenését.
Egyre több üzletben szeletenként is elkezdték árulni a kenyeret, ami a súlyos válság egyik jele. Az elszegényedő polgárok száz gramm kenyeret mintegy tíz dinárért vásárolhatnak.
A húst már egye ideje sok helyen grammonként, az almát darabonként, a gyógyszert levelenként is kínálják a vevőknek. Több piacon immár gerezdenként árulják a fokhagymát. Ez persze csak néhány példa a sok közül.
Szerbiában 600 ezer polgár éldegél szociális segélyből.
A népkonyhák szolgáltatásait több mint 35 ezer felhasználó veszi igénybe.
A Szerbiai Szabad és Független Szakszervezetek Szövetségének adatai szerint országos szinten mintegy 80 ezer dolgozó 185 eurót vagy annál is kevesebbet keres havi szinten.
A rezsim állításaival szemben Szerbiában legalább 800 ezer polgár munkanélküli. Ez azt is jelenti, hogy
amíg pl. naponta átlagosan kétszázan létesítenek munkaviszonyt, addig háromszázan kerülnek az utcára.  
A szegénységi kockázat Szerbiában kétszer nagyobb, mint az EU országaiban.
(vesti-online.com nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése