2020. augusztus 26., szerda

A péterrévei kút (2.)


Az internet hatalma

Augusztus 8-án került fel a Péterréve :) internetes oldalra[i] a helybeli Takács boltnál lévő artézi kút, pontosabban a kútnak és a környékének a rendezetlen állapotával kapcsolatos bejegyzés. Az oldal látogatói aztán 83 kommentárt fűztek hozzá és az ezzel kapcsolatos írást  tekintélyes weboldalak is átvettek.[ii]

A kút augusztus 8-án így nézett ki[iii]

A kommentárokból kitűnik, hogy sokan a kútból folyó vizet nem is isszák, hogy ne kelljen aggódniuk az miatt, a víz „esetleg arzénnal dúsított, vagy szennyezett”. Mások arra panaszkodnak, hogy a Pecellóként is ismert Péterrévén olyan gyenge a vízvezetékben a nyomás, hogy még zuhanyozni sem lehet. (A 21. század második évtizedének végén!)

Olyanok is jelentkeztek, akik felajánlották a segítségüket és anyagi támogatásukat a helyi „illetékeseknek” a vízellátás problémájának a rendezésére, csak éppen nem találtak megértésre, sőt az is elhangzott, hogy „a pecellósiakkal mindig csak baj van”.[iv] Arra is felhívták s figyelmet, hogy „a kútról folyó víz továbbra sem alkalmas sem emberi sem állati fogyasztásra”. Miért nincsen akkor ez kiírva a kútnál? – Persze hozzátartozik, hogy még mindig tisztább, mint az otthoni, mert ez nem megy át a csőrendszeren – tették hozzá.

Györe Zita

Mi mondjuk, a kútvizet sem isszuk. Viszont elég szomorú hogy az ember otthonában nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy enged egy pohár vizet és megissza úgy, hogy ne kelljen azon aggódnia, hogy esetleg arzénnal dúsított, vagy szennyezett lenne az adott víz, személy szerint én köszönöm szépen egyikből sem kérek!Ebben az ügyben nem elég a helyi közösség pláne nem aktivisták... Ide Becse község komoly anyagi támogatására van szükség! Remélem mihamarabb lépéseket tesznek az ügy érdekében.

Erzsébet Kancsár

Becse nem törődik Pecellóval. Éppen ma hallottam a hírekben hogy Becse lakossága panaszkodik, hogy gyenge a víznyomás. Pecellón már régóta gyenge várjuk, hogy lebírjunk tusolni.

Szabó Attila

Néhány napja felhívtam az illetékest, elmondtam, hogy szívesen segítenénk, akár anyagilag is hozzájárulva, közösségi összefogásból. Kissé passzív-agresszíven állt hozzá, akit hívtam, támogatták is az ötletet meg nem is. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „a pecellósiakkal mindig csak baj van”, szerintem meg a vizünkkel van a baj és jogos a minden egyes bosszankodás. Mint mondják a zsaluk és az anyagok már oda vannak készítve, csak a csőtörések prioritást élveznek, mint a folyós kutak javítása és mivel folyamatosan voltak javítandó munkáik és kevesen vannak terepen, így nem jutottak oda eddig a kúthoz. Kérdeztem, hogy milyen módon tudunk segíteni, hiszen erre mind igény mind pedig hajlandóság van. Mondta, hogy azt se bánja, ha magunk eszétől megcsinálnánk, de ebben az esetben nem vállalják, hogy egy esetleges meghibásodás vagy lopás esetén helyre tegyék, hiszen nem is ők csinálják, illetve a víz elzárását sem garantálták, hogy megoldják, amíg megcsinálnánk. Szóval, meg is lett engedve meg nem is, csöbörből vödörbe. Fontos kiemeli azért azt is, hogy ők is felhívták a figyelmet arra, hogy kútról folyó víz továbbra sem alkalmas sem emberi sem állati fogyasztásra. Persze hozzátartozik, hogy még mindig tisztább, mint az otthoni, mert ez nem megy át a csőrendszeren. A történet vége egyébként valószínűleg a napokban nagyjából megoldódik, mert úgy tudom ma reggel kezdték meg a betonozást a kút körül.

A helybeliek internetes reagálása eljutott az illetékesekhez is. Erre abból lehet következtetni, hogy három nappal ezelőtt újabb fotó került az internetre, amelyen már a kút körül van betonozva és munkálatok kivitelezői valamiféle megoldást is találtak a kifolyó víz elvezetésére. A felvételről azonban azt is meg lehet állapítani, hogy a munkálatok még közel se nincsenek befejezve.

Az oldal látogatói a fotóhoz újabb 33 hozzászólást is fűztek.

A három nappal ezelőtti fotó[v]

Megválaszolhatatlan a kérdés, hogy ha a péterrévei kút fotója nem kerül fel az internetre, akkor sor került volna-e egyáltalán a rendezésére és, ha ingen, mikor? Úgy látszik, az illetékesek nem végzik a munkájukat, illetve csak akkor végzik, ha valami a nyilvánosság elé kerül, amikor valamiből már hír/probléma lett.

A Takács boltnál lévő artézi kút és környékének rendezésével azonban Péterréve lakosságának iható, biztonságos és egészséges vízzel való ellátása nem oldódik meg. El kellene végezni nem csak a kútból, de a „csapból” folyó víz vegyi elemzését is és annak eredményéről tájékoztatni kellene a lakosságot.  Akármilyen legyen is az. Azok az illetékesek, akik ezt nem teszik meg, vétenek a lakosság egészsége, a közegészség ellen, ami már bűncselekmények is számít.

 

Tavaly nyáron arról írtam, hogy a tordai „postán csak az a személy vehetett fel pénzt, akinek ennél a közvállalatnál volt számlája”.[vi] A készülék ugyanis, amelyik a többi bankkal volt kapcsolatban, „meghibásodott”. Pénzfelvételért, tehát, csakúgy, mint bármilyen más közigazgatási ügyintézésért a tordaiaknak Bégaszentgyörgyre kell (továbbra is) utazni.

Segíteni próbáltam a probléma megoldásában (ami, sajnos, nem az egyetlen a leépülőben lévő falu életében).

Beszéltem a postavállalat nagybecskereki és újvidéki központjának illetékeseivel, elmondtam az esetet az Újvidéki Rádió és a Vajdasági Televízió magyar szerkesztősége szerkesztőjének, a Magyar Szó bánáti tudósítójának. Meghallgattak ugyan, egyesek még ígérték is, hogy majd foglalkoznak a témával csak éppen nem tették. Semmi nem történt a probléma megoldása érdekében. A helyzet jelenleg az, hogy a tordai postán nem csak, hogy más bankból nem lehet pénzt felvenni, de most már bankkártyával fizetni sem lehet!

 

A péterrévei kút esete is tanúsítja, milyen hatalmas, cselekvésre késztető ereje van a nyilvánosságnak. Azt is megmutatta, hogy a közszolgálati sajtó sok esetben nem a közt, hanem a hatalmat szolgálja, mivel általában nem foglalkozik, vagy kerüli, hogy a lakosság életét megkeserítő konkrét problémákat is vizsgálja. Talán azért, mivel az újságírók óvakodnak a helyi „kiskirályokkal” való esetleges vitától. Nem véletlen az állítás, miszerint a sajtószabadság felköltözött az internetre.

Számos nehézséget, gondot, problémát, amelyek megkeserítik az emberek mindennapi életét és elősegítik az elköltözést is, rövid idő alatt meg lehetne oldani (sok esetben anyagi kiadások nélkül), ha a sajtó foglalkozna ezekkel! A közszolgálati sajtó dolgozóinak ezért – tisztelettel a kevés kivételnek – mielőbb le kellene tisztázni önmagukkal, hogy mi is a feladatuk, kit is kell szolgálniuk?!  

BOZÓKI Antal

Torda, 2020. augusztus 26.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése