2021. július 25., vasárnap

Szinte lehetetlenné vált az élet a határ menti falvakban


Pannon RTV/Huszár Krisztián
 
2021.07.24. 18:00 és18:35
Forrás: Pannon RTV

Már évek óta áldatlan állapotok uralkodnak Majdányon és Rábén. Most ismét több százra duzzadt a migránsok száma az észak-bánáti, alig pár száz lelket számláló településeken. Ebben a helyzetben mindenki úgy próbálja megvédeni magát, ahogy tudja.
 

 Pannon RTV/Huszár Krisztián

Továbbra is kilátástalan az élet Majdányon és Rábén. A helyiek elmondása szerint egy lakosra több mint 10 menekült jut és lassacskán boltba sem biztonságos elmenni.

Délelőtt leginkább az üres házakban húzódnak meg. Ügyesen az áramot is lopni tudják, rákapcsolódva a villanyvezetékre. Maguk után szemetet, romot hagynak.

 Pannon RTV/Huszár Krisztián

Törökkanizsáról utazik Majdányra édesanyjához Soltész Rozália mindennap. Mint mondta, olykor olyan érzése van, mintha szülőfaluja helyett Afrikába menne.

„Régóta nem járunk a boltba, mert nagyon sokan vannak, látom én is a videókon, meg hallom az itteniektől, úgyhogy én mindennap bevásárolok anyukámnak Törökkanizsán és hozom ide. A boltba be se merek menni. Egy az, hogy idegesítő, amit csinálnak, meg tehetetlenség van, mi az oka, nem tudom.”

 Pannon RTV/Huszár Krisztián

Stábunk is meglátogatta a majdányi boltot. Ott mintegy 20 fiatal illegális menekült ácsorgott. Amint forgatni kezdtünk, néhányan körbeálltak bennünket és agresszívan azt követelték, hogy töröljük a róluk készített felvételeket.

A helyiek szerint szinte lehetetlenné vált az élet a határ menti falvakban.

Benák Oszkár, Rábé: „Ők is nagy bajban vannak, ez biztos, csak engemet ne érintsen, nekem ez a lényeg. A házam védem, ahogy tudom, körülraktam tüskékkel, hogy ne ugráljanak be, ami megtörtént pár hónappal ezelőtt, ennyi.”

 Pannon RTV/Huszár Krisztián

A két falu megmaradt lakosainak már-már a reményük is elapad, hogy bármikor is megszűnnek ezek az áldatlan állapotok. A fiatalok a jobb élet reményében elvándorolnak, csak az idősebbek maradnak Rábén, alig 70 lélek.

Pópity Béla, Rábé: „A nép fel van háborodva, annyira fel van háborodva, hogy nekünk életünk nincs. Nekünk jogunk nincs, nekik van minden joguk. Itt, ha valaki felgyújtja a házat, a migránsnak semmi baja. Azonban ha mi valamilyen apró hibát csinálunk a törvénnyel szemben, mindjárt büntetnek. Ez a helyzet.”

 Pannon RTV/Huszár Krisztián

A harc a megmaradásért mindennap folyik.Tyúkot, bárányt, kecskét lopnak, és mindent, amit a veteményesekben találnak. A gyümölcsösökben sem hagynak maguk után semmit, már a zöld gyümölcsöt is leszüretelik. Horváth Mária mesélte, egy alkalommal, amikor nem volt a házban, a menekültek betörtek hozzá, és kis híján mindent kipakoltak onnan. A falubeliek szerint, a rendőrség tehetetlen a migránsokkal szemben, hiszen amint összeszedik az illegális bevándorlókat a faluból, pár órára rá a taxisok vissza is szállítják őket.

Horváth Mária, Rábé: „Azoknak is meg van a kezük kötve. Nem csinálhatnak velük semmit. Ha jól elvernék őket, látja, amikor átmennek a románokhoz, akkor sántán jönnek vissza, itt biceg, amott biceg. Kérdezem, no mi az, azok bizony elverik, azok cudarul elverik. Azonban csak próbálkoznak és mennek.
- Általában férfiak, vagy van köztük nő is?
- Van köztük nő is, de általában férfiak, meg most sok fiatal van.”

Rábé végén, a hármashatár felé ottjártunkkor, fényes nappal is jó néhány taxi szállította a menekülteket a határ felé.

Videó:
Szinte lehetetlenné vált az élet a határ menti falvakban, 2021.07.24.
https://www.youtube.com/watch?v=DI1YV7v99fQ&t=219s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése