2024. január 31., szerda

Aleksić: A Szerbia az erőszak ellen képviselői a parlamentből magyarázzák majd, hogyan lettek elcsalva a választások

 Aleksić: A Szerbia az erőszak ellen képviselői a parlamentből magyarázzák majd, hogyan lettek elcsalva a választások

2024. jan. 30. 22:05

Miroslav Aleksić, Szerbia Népi Mozgalmának elnöke, a Szerbia az erőszak ellen koalíció egyik húzóneve kedden közölte, hogy a koalíció tagjai „bemennek” majd az új összetételű parlamentbe, és mint mondta, onnan fogják elmagyarázni a polgároknak, hogy hogyan lettek elcsalva a választások.

Aleksić a Nova televíziónak nyilatkozva leszögezte, hogy a listát alkotó pártok és mozgalmak nem fogadják el azt a választási csalást, amiért a politikus Aleksandar Vučić rezsimjét tette felelőssé.

– Ők ellopták a mandátumokat, nekik nem jár annyi képviselői hely, ezért válasszal tartoznak Szerbia polgárainak arra a kérdésre, hogy miért lopták meg a választói akaratukat – mondta Aleksić.

Szavai szerint az, hogy február hatodikára hívták össze a parlament alakuló ülését, azt jelzi, hogy a „rezsim számára nem mindegy”, hogy mi lesz majd az Európai Parlament szerbiai választásokkal kapcsolatos február 8-ai állásfoglalásában.

– Az egy olyan szégyen folt lesz, ami a rezsimre hullik rá, nem pedig az országra. Egyenlőségjelet tenni az ország és Aleksandar Vučić közé egy olyan helyettesítő tézis, ami visszaélés. Ők egy párt, amely hatalmat gyakorol, de valójában inkább bitorolja a hatalmat – fogalmazott Szerbia Népi Mozgalmának elnöke.

Aleksić szerint nem várható, hogy a Szerb Haladó Párt megalakítja az önkormányzati hatalmat Belgrádban, hanem paravánként használja fel a Branimir Nestorović és listájuk között fennálló hamis vitát, hogy az év közepén megismételjék majd a fővárosi választásokat, a helyhatósági választásokkal egy időben.

Véleménye szerint a választási tervezőmunka főbűnösei Bratislav Gašić belügyminiszter, illetve a belügyminisztérium közigazgatási osztályának parancsnoka, Milan Stanić.

Aleksić emlékeztetett, hogy a belügyminisztériumhoz (MUP) több mint 20 kérelmet nyújtott be, hogy adjanak tájékoztatás, hány szerbiai állampolgár változtatta meg lakhelyét és jelentkezett át más városokból Belgrádba 2023. szeptember 1. és október 1. között, és hány külföldi kapott állampolgárságot.

Az ellenzéki politikus feltette a kérdést, hogy a MUP miért nem válaszolt kérelmeikre, ha „minden annyira tiszta és nem volt választási csalás, nem jelentették át az embereket törvényellenes módon”.

Aleksić felszólította az ügyészséget, hogy indítson nyomozást az elcsalt választásokkal kapcsolatosan, egyúttal úgy vélekedett, hogy Szerbiában az intézmények már nem a polgárokat és az államot, hanem Aleksandar Vučić rezsimjét szolgálják.

https://szmsz.press/2024/01/30/aleksic-a-szerbia-az-eroszak-ellen-kepviseloi-a-parlamentbol-magyarazzak-majd-hogyan-lettek-elcsalva-a-valasztasok/


„Választási bűnözéssel fújták fel a százalékokat a csalók, ezért nem merik megvárni az EP állásfoglalását”
„Választási bűnözéssel fújták fel a százalékokat a csalók, ezért nem merik megvárni az EP állásfoglalását”

2024. jan. 30. 20:52 

Azt követően, hogy a szerb parlament alakuló ülését február hatodikára hívták össze, Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) alelnöke közölte, az Európai Parlament várható állásfoglalása miatt nem mert a hatalom eleget tenni az ellenzék kérésének, hogy az ülést február nyolcadika után tartsák meg.

Amint arról írtunk, a Szerbia az erőszak ellen koalíció hétfőn azt követelte, hogy a szerbiai képviselőház alakuló ülését azt követően tartsák meg, hogy az Európai Parlament állást foglalt a szerbiai választásokkal kapcsolatosan.

Kedden azonban olyan döntés született, hogy az ülést február hatodikára hívják össze. Az SSP alelnöke erre reagálva közölte, hogy a hatalom nem merte az ülést az ellenzék által javasolt időpontban megtartani.

– A „nem érdekel az Európai Parlament és annak a szerbiai választásokról szóló február 8-ai határozatá”–tól a „gyerünk gyorsan még azelőtt, február hatodikán alakítsuk meg”–ig. Tegnap kértük, hogy az ülést február nyolcadika utánra hívják össze. Nem merték. Azért, mert a csalók szervezett választási bűncselekmények által fújták fel a maguk javára a százalékokat – írta Tepić az X közösségi platformon.

https://szmsz.press/2024/01/30/valasztasi-bunozessel-fujtak-fel-a-szazalekokat-a-csalok-ezert-nem-merik-megvarni-az-ep-allasfoglalasat/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése