2024. január 9., kedd

Leginkább riogatás, hogy Orbán Viktor ölébe hullhat nyáron az Európai Tanács vezetése

A Szabad Európa honlapja

2024. január 9.

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Kevéssé valószínű Orbán beugrása a távozó Michel helyére az Európai Tanács elnökeként
Kevés az esélye annak, hogy az Európai Tanács soros elnökségét adó ország vezetőjeként Orbán Viktor ugorjon be júliustól ideiglenesen az EP-mandátumra pályázó jelenlegi elnök, Charles Michel helyére. A volt belga kormányfő utódját ugyanis már június végére megválaszthatják, illetve a tagállami vezetők egyszerű többséggel akár másra is bízhatják a feladatot.

Mi lett a több száz bezárt postával?
Az elmúlt bő egy év során több száz postát zárt be a magyar állam költségcsökkentésre hivatkozva. Bár az érintett hivatalok helyett a Magyar Posta partneri programot hirdetett, egyelőre sok helyen így is levél- és csomagszolgáltatás nélkül maradtak.

Gyermekotthonok: „Nyolcvan százalék, aki elsüllyed”
Bozsoki Róbert immár harminc éve dolgozik gyermekotthonokban, gyermekvédelmi intézményekben. Szerinte miközben régen az otthonokból kilépők nagy többsége megtalálta a helyét, ez mára teljesen megfordult.

Menekülnek az emberek a Gázai övezet középső részének legnagyobb kórházából
Az orvosok, a betegek és az ott biztonságot keresők is menekülnek Deír al-Balah központi kórházából a helyszíni tudósítások szerint, ugyanis egyre közelebb zajlanak az összecsapások az izraeli haderő és a területet uraló Hamász között.

Új párt bontott zászlót Németországban, kifoghatja a szelet a szélsőjobboldal vitorlájából
Az ismert német ellenzéki politikus alapította párt a baloldali gazdaságpolitikát kombinálja a szigorúbb fellépéssel a bevándorlással szemben, ami elemzők szerint szavazatokat vonhat el a radikális jobboldali Alternatíva Németországtól (AfD).

Visszatekintő 2023: Kockáztatunk – jelentette ki a baromfis, aki szerint bezárhatna, ha betartaná az ársapkát
Tavaly ilyenkor még bőven hatályban volt a kormány által 2021 őszén bevezetett élelmiszerárstop, más néven ársapka egyes alapvető élelmiszerekre. Ez egészen 2023. augusztus 1-jéig tartott. Egyes elemzők megkérdőjelezték az inflációcsökkentő hatását, sőt szerintük éppen ellenkezőleg hatott. Még Matolcsy György jegybankelnök is súlyos hibának nevezte a bevezetését.
 
Amit még tudni érdemes
Fiatalok a kormánypártok célkeresztjében: fidelitasos vezetésű szervezetek taroltak a Városi Civil Alap pályázatán (Átlátszó)
Frissen alapított, korábban semmilyen látható tevékenységet nem végző, viszont fideszes és fidelitasos vezetésű ifjúsági szervezetek is milliós közpénztámogatást kaptak a Városi Civil Alap program tavalyi keretéből.

Szauna és konditerem már van, most közpénzből korszerűsítik is az Alapjogokért Központ épületét (RTL)
Még korszerűbb lesz a Fidesz-barát, közpénzes támogatásokban nem szűkölködő Alapjogokért Központ Budakeszi úti székháza. A hatszintes épületet feltehetően adófizetői forrásokból vették, és három éve alakították át, de most újabb közpénztízmilliókat emészt fel.

Orvosi kamarai elnök: Aggasztó jelenség, de úgy tűnik, az fog jól járni, aki spórol magánellátásra (HVG)
Fokozatosan vonul ki az állam az egészségügy területéről, és a kormányzati lépésekből kirajzolódik, hogy az ellátásban a magáncégeknek nem csupán kiegészítő, hanem nagyon is fontos szerepük lesz – mondta Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki szerint az ellátás színvonala a pénzhiány miatt sokat romlott az elmúlt 5-10 évben.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése