2024. január 22., hétfő

Ponoš: „Szerbia szégyenpadra került a választási csalások miatt”

 A Fideszes képviselők szégyenítik a vajdasági magyarokat!

Az új populisták nem akarják a demokráciát, de igyekeznek demokratáknak
látszani – a választásokat nem szüntetik meg, hanem megrendezik.
Stojiljković, Zoran


Több mint 20 európai politikus kérte fel Ursula von der Leyent
a szerbiai választási csalások kivizsgálására
Szerbiai ellenzéki vezetők a Politico brüsszeli portál fotóján[1]


A december 17-ei előrehozott választások képezik továbbra is Szerbiában az első számú belpolitikai témát, aminek nem kis nemzetközi visszhangja is lett.
Аleksadar Vučić szerb elnök minden igyekezete, különböző lakosságnak szánt, különböző szociális ígéretei és bejelentett fejlesztési tervei arra irányulnak, hogy elterelje erről a figyelmet. Január 20-án este (több mint kétórás műsorban) bemutatta a Szerbia 2027 – Ugrás a jövőbe címet viselő tervet, amit „48 televíziós csatorna közvetített”[2].

A szerbiai választásokról, az észlelt szabálytalanságokról, valamint a választások után kialakult helyzetről vitáztak az Európai Parlament (EP) január 17-ei plenáris ülésén is. Annak ellenére, hogy a Szerbia az erőszak ellen koalíció [Srbija protiv nasilja – SPN) nem sok reményt fűzött hozzá, hogy napirendre kerül a szerbiai választások kérdése.
– A képviselők legtöbbje egy sor éles kritikát fogalmazott meg Aleksandar Vučić rezsimjének a számlájára, azt állítva, hogy a decemberi választásokat súlyos szabálytalanság és választási csalás jelöli” – foglalta össze a vitát Snežana Čongradin, a Danasban[3].
Ez a vita szolgál majd alapul az EP Szerbiáról szóló határozat-szövegének megírásához is. Erről pedig – az Európai Néppárt (EPP) kérésére – február elején szavaznak, miután megjelenik az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) jelentése a választásokról[4].

A Fideszes EP képviselők – a többséggel szemben – úgy vélik, az EP, illetve az Európai Unió Szerbiával szembeni magatartása méltánytalan.
– Deli Andor vajdasági származású Fideszes/Vémeszes képviselő felszólalásában rámutatott: az ilyen viták nagyon kártékonyak, az Európai Parlamentnek több tiszteletet és megértést kell mutatnia Szerbia iránt. Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke szerint a szerb kormánnyal szembeni támadások ismét azt bizonyítják, hogy szuverenista erők győzelmekor a baloldal nem tudja elfogadni a demokratikus választások végeredményét és kettős mércét alkalmaz – áll a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának El a kezekkel Szerbiától! c. sajtóközleményében[5].
A Fidesz Európa Parlamenti képviselői ez alkalommal is bizonyították, hogy mennyire nem ismerik a szerbiai belpolitikai helyzetet! Nem vettek tudomást a december 17-ei választások során elkövetett, leleplezett, számos bizonyítékkal alátámasztott szabálytalanságról és lopásról. Ez alkalommal is gátlástalanul (ki)szolgálták a pártjukat – amikor már mindenkinek világos, hogy mi történik Szerbiában! Nem a vajdasági magyar közösség érdekeit képviselik, hanem éppen szégyenítik!

A német Bundestag Európai Bizottsága ugyancsak január 17-én vitát tartott a szerbiai választásokról, amelyre meghívták a választások megfigyelőit is. A záradék az lett, hogy „az események Szerbiában téves irányba haladnak”, és hogy „a belgrádi választásokat meg kell ismételni”[6].
– Elvárjuk, hogy az ország, amelyik 2014 óta az Európai Unióhoz való csatlakozásról tárgyal szabad és tisztességes választásokat tartson. Ehelyett, úgy tűnik, hogy a mostani szerbiai választásokat az állam szisztematikusan manipulálta – áll az Olaf Scholz német kancellár Szociáldemokrata Párt (SPD), a Szövetség ’90/Zöldek és a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) sajtóképviselői által aláírt közleményben[7]. – Végső ideje, hogy az Európai Unió Bizottsága is megnevezze a szerbiai demokrácia hiányait és felülvizsgálja, hogyan viszonyul az ottani politikai vezetőkhöz – tették hozzá[8].

Január 18-án több mint 20 magas rangú európai politikus, köztük több nemzeti parlament külpolitikai bizottságának vezetője is felszólította Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és más uniós vezetőket, hogy indítsanak vizsgálatot azok miatt a vádak miatt, amelyek a decemberben megtartott szerbiai választásokon elkövetett csalásokkal kapcsolatban merültek fel.
– Felszólítjuk az EU-t, hogy folytasson független vizsgálatot minden választási szabálytalansággal és csalással kapcsolatos bejelentésről – közölték az európai tisztviselők levelükben, írj a Politico[9].

Dimitrije Dimić, az egyetemi hallgatók és fiatalok Borba [Harc] nevű informális csoportjának a képviselője a január 19-ei belgrádi sajtókonferencián közölte, hogy az EU belgrádi küldöttségének az előző napon levelet adtak át, amelyben felsorolták a december 17-ei választások szabálytalanságait.
A csoport követeli, hogy az EU miniszteri tanácsának EU miniszteri tanácsának ülésén a szerbiai választási szabálytalanságok témája is kerüljön napirendre, a Közel-Kelettel és az Ukrajnával kapcsolatos néhány témával együtt.
Emilija Milenković, a csoport másik képviselője elmondta, „néhány tagjukat több napos brüsszeli látogatásra hívták, hogy az európai pártok fiataljaival találkozzanak, mivel úgy vélik, hogy fontos a fiatalok közötti szolidaritás”[10].

Január 20-án nyilvánosságra került az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) megfigyelőcsoportjának jelentéstervezete is a szerbiai választásokról, amit január 23-án vitatnak meg Strasbourgban.
Stefan Schennach, a megfigyelőcsoport elnöke a tervezettel kapcsolatban egyebek mellett kiemelte: „Az előrehozott választásokat a nem egyenrangú részvételi feltételek, az eljárásrendi szabálytalanságok, a szavazók utaztatása jellemezték, noha a választások elvileg felkínálták a tényleges választási lehetőséget a politikai alternatívák között, s a szólás- és gyülekezési szabadságot a hatóságok tiszteletben tartották”[11]. – Az eljárást az államfő határozott részvétele jellemezte, ami a kormányzó párt rendszerbeli előnyeivel egyetemben egyenlőtlen részvételi feltételeket eredményezett – tette hozzá[12].
– A jelentéstervezet felszólítja a szerbiai hatóságokat, hogy a választási törvények észszerű és hiteles módosításával akadályozzák meg a választók „migrációját” és biztosítsák, hogy a független és felügyelő szervezetek aktív szerepet játsszanak a tisztességes választási feltételek megteremtésében – közli a Szabad Magyar Szó[13].

– Az utcán, az intézményekben és a nemzetközi szinten is folytatódni fog az ellenzék harca a választási csalások miatt – jelentette ki január 20-án Zdravko Ponoš, a Szerbia Központ [Srbija centar – SRCE] elnöke[14].
Ponoš szerint jó jelnek számít a vita, amely az Európai Parlamentben zajlik, „noha szégyenkezhetünk is, mert a saját országunkról van szó”. – Sok a szőnyeg alá söpört szemét és az ellenzéknek fel kellett hajtania ezt a szőnyeget. Függetlenül attól, mennyire kellemetlen a számunkra, hogy Szerbia szégyenpadra került a választási csalások miatt, ez a gyógyulás útja” – mondta Ponoš a Nova S csatornán sugárzott műsorban[15].
Marinika Tepić, az ellenzéki Szabadság és Igazságosság [Stranka slobode i pravde – SSP] alelnökének aznapi nyilatkozata szerint „Aleksandar Vučić szerb államfő fél attól, hogy nemzetközi vizsgálat derítse ki, mi történt a decemberi választásokkal, mert tudja, hogy a voksolást elcsalták”[16].
– A rezsim minden határt átlépett a hazugságokat, törvénytelenségeket, gyűlölködést és megosztottságot, a bűnözést és a korrupciót illetően, rabul ejtette az intézményeket, veszélyezteti a választások és a sajtó szabadságát – jelentette ki Marinika Tepić[17].

Szerbiában tovább mélyült a politikai válság, amelyből jelenleg nem látszik a kiút.
A tavaszra esedékes vajdasági és azokban a szerbiai községekben várható önkormányzati választások, ahol december 17-én erre nem került sor, a kialakult helyzetet csak fokozhatják – amennyiben addig nem sikerül megteremteni a tisztességes és egyrangú választási feltételeket. Ennek pedig csekély az esélye.

BOZÓKI Antal
__________
[1] Senior politicians urge Ursula von der Leyen to probe Serbian election. https://www.politico.eu/article/senior-politicians-urge-ursula-von-der-leyen-to-probe-serbian-election/, 2024. január 18. 07:00
[2] Mintegy félszáz adón ment az elnöki expozé. https://szmsz.press/2024/01/21/267720/, 2024. jan. 21. 11:44
[3] S. Čongradin: Dobar rezultat na novom glasanju nije garantovan [A jó eredmény az új szavazáson nem garantált]. Danas, 20024. január 20. 3.
[4] Az Európai Parlament megvitatta a szerbiai választásokat A határozatról februárban szavaznak. https://szmsz.press/2024/01/18/az-europai-parlament-megvitatta-a-szerbiai-valasztasokat/, 2024. jan. 18. 12:07
[5] A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtóközleménye: El a kezekkel Szerbiától! https://www.vajma.info/cikk/szerbia/33694/A-Fidesz-europai-parlamenti-kepviselocsoportjanak-sajtokozlemenye-El-a-kezekkel-Szerbiatol.html, 2024. január 17. 23:59, és Fidesz: El a kezekkel Szerbiától! https://szmsz.press/2024/01/17/fidesz-el-a-kezekkel-szerbiatol/, 2024. jan. 17. 21:14
[6] S. Čongradin, a 2-es jegyzetben.
[7] (Fonet) Nakon rasprave u nemačkom Bundestagu o srpskim izborima, usledio zaključak: Ponoviti izbore u Beogradu [A német Bundestagi vita után következett a záradék: megismételni a belgrádi választásokat] . https://www.danas.rs/vesti/politika/izbori-2023/nakon-rasprave-u-nemackom-bundestagu-o-srpskim-izborima-usledio-zakljucak-ponoviti-izbore-u-beogradu/, 2024. január 17. 18:44
[8] Uo.
[9] Lásd az 1-es jegyzetben. Lásd még: S. Čongradin írását az előző jegyzetben és a Több mint 20 európai politikus kéri az EU vezetőitől, hogy vizsgálják ki a szerbiai választási csalásokat c. írást. https://www.vajma.info/cikk/szerbia/33699/Tobb-mint-20-europai-politikus-keri-az-EU-vezetoitol-hogy-vizsgaljak-ki-a-szerbiai-valasztasi-csalasokat.html, 2024. január 18. 12:05
[10] S.D.: Neregularnost izbora glavna tema susreta [A választási szabálytalanságok a találkozó fő témája]. Danas, 2024. január 20. 3.
[11] Itt a jelentéstervezet: a szerbiai választásokat szabálytalanságok, nem egyenlő részvételi feltételek és a szavazók utaztatása jellemezte. https://szmsz.press/2024/01/20/itt-a-jelentestervezet-a-szerbiai-valasztasokat-szabalytalansagok-nem-egyenlo-reszveteli-feltetelek-es-a-szavazok-utaztatasa-jellemezte/, 2024. jan. 20. 14:35
[12] Uo.
[13] Uo.
[14] „Vučić a világgazdasági fórumon olyan volt, mint a kínos rokon a családi összejövetelen”. https://szmsz.press/2024/01/20/vucic-a-vilaggazdasagi-forumon-olyan-volt-mint-a-kinos-rokon-a-csaladi-osszejovetelen/, 2024. jan. 20. 12:37
[15] Uo.
[16] Tepić: Vučić azért nem kezdeményez nemzetközi vizsgálatot, mert tudja, mit tett. https://szmsz.press/2024/01/20/tepic-vucic-azert-nem-kezdemenyez-nemzetkozi-vizsgalatot-mert-tudja-mit-tett/, 2024. jan. 20. 11:56
[17] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése