Mit tett Szili Katalin a vajdasági magyarokért?
Szili Katalin az Aranyplakettel (Fotó: Gergely Árpád)
Szili Katalin Aranyplakettet kapott a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségtől (VMMSZ). A díjat a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén, január 23-án Zentán adták át.
Ha Vajdaságban megkérdeznénk tíz magyart, tudják-e, kicsoda Szili Katalin, aligha kapnánk sok igenlő választ. Ehhez képest a VMMSZ rangos elismerésben részesítette. Indoklásuk szerint a díjat „egy olyan személynek” ítélték oda, aki „cselekvőn vallja és mindennapjaival támogatja” a nemzeti közösségek szervezettségét, hűségét és közösségszeretetét[1].
Ember legyen a talpán, aki ebből a zavaros, konkrétumokat nélkülöző, dagályos megfogalmazásból kihámozza: pontosan mivel érdemelte ki a díjazott az elismerést? Milyen kézzelfogható eredménnyel járult hozzá a vajdasági magyar közösség helyzetének javításához vagy kultúrájának fejlődéséhez? A „vallás” és „támogatás” önmagában aligha teljesítmény.
Szili Katalin (Barcs, 1956. május 13 –) jogász végzettségű, pályafutását hivatásos politikusként futotta be. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) színeiben 2002 és 2010 között az Országgyűlés elnöke volt. 2010-ben kilépett a pártból, majd Szociális Unió néven saját politikai formációt alapított. 2014 után egyre szorosabban kötődött a kormánypártokhoz; 2015-től az Orbán Viktor vezette kormány miniszterelnöki megbízottjaként dolgozott „a határon túli autonómiaügyek egyeztetési eljárásaiban”.
2023-ban – az egyetemi alapítványok kuratóriumi tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokra hivatkozva – Szili lemondott megbízotti posztjáról. 2023. március 31-én bejelentette, hogy formailag is csatlakozik a KDNP-hez, ahová nyilatkozata szerint „mindig is tartozott”. Innentől kezdve a Miniszterelnökség alkalmazásában áll, ahol – mint kiderült, évi több tízmilliós juttatásért – „határon túli autonómia ügyekben” végez tanácsadást. (Ehhez jön a pécsi egyetemi kuratóriumi tagságával járó jövedelem is, amit korábban adminisztratív úton sikerült megtartania.[2])
Ember legyen a talpán, aki ebből a zavaros, konkrétumokat nélkülöző, dagályos megfogalmazásból kihámozza: pontosan mivel érdemelte ki a díjazott az elismerést? Milyen kézzelfogható eredménnyel járult hozzá a vajdasági magyar közösség helyzetének javításához vagy kultúrájának fejlődéséhez? A „vallás” és „támogatás” önmagában aligha teljesítmény.
Szili Katalin (Barcs, 1956. május 13 –) jogász végzettségű, pályafutását hivatásos politikusként futotta be. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) színeiben 2002 és 2010 között az Országgyűlés elnöke volt. 2010-ben kilépett a pártból, majd Szociális Unió néven saját politikai formációt alapított. 2014 után egyre szorosabban kötődött a kormánypártokhoz; 2015-től az Orbán Viktor vezette kormány miniszterelnöki megbízottjaként dolgozott „a határon túli autonómiaügyek egyeztetési eljárásaiban”.
2023-ban – az egyetemi alapítványok kuratóriumi tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokra hivatkozva – Szili lemondott megbízotti posztjáról. 2023. március 31-én bejelentette, hogy formailag is csatlakozik a KDNP-hez, ahová nyilatkozata szerint „mindig is tartozott”. Innentől kezdve a Miniszterelnökség alkalmazásában áll, ahol – mint kiderült, évi több tízmilliós juttatásért – „határon túli autonómia ügyekben” végez tanácsadást. (Ehhez jön a pécsi egyetemi kuratóriumi tagságával járó jövedelem is, amit korábban adminisztratív úton sikerült megtartania.[2])
A díjazottal január 31-én terjedelmes, több mint 1800 szavas interjút közölt a Magyar Szó, amely hagyományosan a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikai álláspontját közvetíti. (Ilyen nagy terjedelmű politikai interjúkat csak Titóval, a volt Jugoszlávia egykori elnökével, a néhai Pásztor Istvánnal készített a lap és újabban a pártelnökséget öröklő fiával, Bálinttal.) Ki olvas ma már ilyen irdatlanul hosszú, politikai propagandaízű szövegeket?
Az interjúban Szili a vajdasági magyar közösség autonómiáját „példaértékű projektnek” nevezte az egész Kárpát-medencei magyarság számára. Nem mulasztotta el kiemelni, hogy ennek megvalósításához „kellettek olyan személyek is, mint Pásztor István, vagy a mostani elnök, Pásztor Bálint, vagy akár Hajnal Jenő is, és a fiatalok is, köztük Fremond Árpád”. Miközben nyilvánvaló, hogy e vezetők tevékenységének következménye a vajdasági magyar közösség tragikus demográfiai visszaesése és helyzetének rosszabbodása. Ez joggal veti fel a kérdést, mennyiben tekinthető sikeresnek az a modell, amelyet Szili példaértékűként mutat be?
Ez az időszak egybeesik Szili autonómiaügyekért felelős kormányzati szerepvállalásával is. Ha a modell valóban példaértékű, mi magyarázza a közösség drámai fogyását?
Állítása szerint Vajdaságban a nemzeti tanácsok „biztosítják az egyes nemzeti közösségek autonómiáját”, és a részarányos foglalkoztatás is példaértékű. A valóság egészen más. A tartományi közigazgatásban a magyar alkalmazottak aránya 2018-ra 4,88 százalékra csökkent[3], miközben a magyar közösség aránya a lakosságon belül 10 százalék feletti. Tehát ennyi kellene, hogy legyen a foglalkoztatottsága is!
Az utóbbi években a Tartományi Ombudsman jelentései[4] már nem is közlik a közigazgatás nemzetiségi összetételét. A „példaértékű modell” tehát statisztikai adatokkal sem támasztható alá. Mire építi Szili az állításait? Vagy a lényeg csak a dicsérő szavak szajkózása azoknak, akik díjakkal halmozzák el?
Szili szerint Szerbia elkötelezett a kisebbségi jogok biztosítása mellett, a nemzeti tanácsok rendszere pedig „valódi, kiteljesedett kulturális autonómiát” kínál. Pedig valójában csak a magyarországi támogatásból származó pénzösszegek kiosztásában és káderkinevezésekben merül ki, amit az MNT üléseinek napirendi pontjai is mutatnak.
Ugyanakkor az MNT nem alkalmazza a nemzeti tanácsokról szóló törvény egyik legfontosabb rendelkezését, miszerint „állást foglal, kezdeményezést tesz és intézkedéseket foganatosít a nemzeti kisebbség helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdésben” (10. szakasz 14. pont). Ez önmagában is felveti az autonómia tényleges működésének kérdését.
Az interjúban Szili kiemelte, hogy az EU-csatakozási a folyamatban „fontos szerepet játszik a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is, amely következetesen arra törekedett, hogy helye legyen a parlamentben és a kormánykoalícióban. Nem véletlen a mondás: aki nem ül ott a döntéshozatal asztalánál, könnyen az étlapon találhatja magát. A vajdasági magyar közösség esetében ennek a jelenlétnek az eredményei kézzelfoghatók és jól láthatók”.
A döntéshozatalban való részvétel valóban fontos, de nem mindegy, hogy milyen párttal közösen. A VMSZ-nek a Szerb Haladó Párttal (SNS) való több mint egy évtizedes szövetsége és a hatalomban gyakorlásában való részvétele súlyos károkat okozott a vajdasági magyar közösségnek.
Az interjúban Szili a vajdasági magyar közösség autonómiáját „példaértékű projektnek” nevezte az egész Kárpát-medencei magyarság számára. Nem mulasztotta el kiemelni, hogy ennek megvalósításához „kellettek olyan személyek is, mint Pásztor István, vagy a mostani elnök, Pásztor Bálint, vagy akár Hajnal Jenő is, és a fiatalok is, köztük Fremond Árpád”. Miközben nyilvánvaló, hogy e vezetők tevékenységének következménye a vajdasági magyar közösség tragikus demográfiai visszaesése és helyzetének rosszabbodása. Ez joggal veti fel a kérdést, mennyiben tekinthető sikeresnek az a modell, amelyet Szili példaértékűként mutat be?
Ez az időszak egybeesik Szili autonómiaügyekért felelős kormányzati szerepvállalásával is. Ha a modell valóban példaértékű, mi magyarázza a közösség drámai fogyását?
Állítása szerint Vajdaságban a nemzeti tanácsok „biztosítják az egyes nemzeti közösségek autonómiáját”, és a részarányos foglalkoztatás is példaértékű. A valóság egészen más. A tartományi közigazgatásban a magyar alkalmazottak aránya 2018-ra 4,88 százalékra csökkent[3], miközben a magyar közösség aránya a lakosságon belül 10 százalék feletti. Tehát ennyi kellene, hogy legyen a foglalkoztatottsága is!
Az utóbbi években a Tartományi Ombudsman jelentései[4] már nem is közlik a közigazgatás nemzetiségi összetételét. A „példaértékű modell” tehát statisztikai adatokkal sem támasztható alá. Mire építi Szili az állításait? Vagy a lényeg csak a dicsérő szavak szajkózása azoknak, akik díjakkal halmozzák el?
Szili szerint Szerbia elkötelezett a kisebbségi jogok biztosítása mellett, a nemzeti tanácsok rendszere pedig „valódi, kiteljesedett kulturális autonómiát” kínál. Pedig valójában csak a magyarországi támogatásból származó pénzösszegek kiosztásában és káderkinevezésekben merül ki, amit az MNT üléseinek napirendi pontjai is mutatnak.
Ugyanakkor az MNT nem alkalmazza a nemzeti tanácsokról szóló törvény egyik legfontosabb rendelkezését, miszerint „állást foglal, kezdeményezést tesz és intézkedéseket foganatosít a nemzeti kisebbség helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdésben” (10. szakasz 14. pont). Ez önmagában is felveti az autonómia tényleges működésének kérdését.
Az interjúban Szili kiemelte, hogy az EU-csatakozási a folyamatban „fontos szerepet játszik a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is, amely következetesen arra törekedett, hogy helye legyen a parlamentben és a kormánykoalícióban. Nem véletlen a mondás: aki nem ül ott a döntéshozatal asztalánál, könnyen az étlapon találhatja magát. A vajdasági magyar közösség esetében ennek a jelenlétnek az eredményei kézzelfoghatók és jól láthatók”.
A döntéshozatalban való részvétel valóban fontos, de nem mindegy, hogy milyen párttal közösen. A VMSZ-nek a Szerb Haladó Párttal (SNS) való több mint egy évtizedes szövetsége és a hatalomban gyakorlásában való részvétele súlyos károkat okozott a vajdasági magyar közösségnek.
A VMSZ következetesen azt az álláspontot is képviseli, hogy Szerbiát mielőbb, külön feltételek nélkül fel kell venni az Európai Unióba. Ez a megközelítés azonban relativizálja a koppenhágai kritériumok[5] – a jogállamiság, a demokratikus intézményrendszer és a kisebbségi jogvédelem – következetes számonkérését, ami egyúttal a vajdasági magyar közösség érdekvédelmének a feladását is jelenti.
Szili Katalin több mint egy évtizede hivatásszerűen foglalkozik a határon túli autonómia kérdésével. Vajdasági jelenléte azonban jórészt konferenciákra és előadásokra korlátozódott, többnyire a VMSZ szervezésében, zárt közegben – a Magyar Szó nevű pártlap székházában[6], a Lovas Ildikó (a néhai VMSZ pártelnök, Pásztor István élettársa által vezetett, időközben megszűnt Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban – VM4K)[7], Bácsfeketehegyen[8], Szabadkán[9] és Nagybecskereken[10]. A helyzetismerettől, a valós tényektől és kommunikációtól gondosan távol tartotta magát.
Bár készített egy 41 (!!) oldalas Mit kell tudni az autonómiákról? című[11] ismertetőt, gyakorlati előrelépés a vajdasági magyar önkormányzatiság terén nem történt. Az MNT működése ma inkább formális, mintsem érdemi önrendelkezést biztosító struktúra. Az eredetileg önkormányzati testület a VMSZ fiókszervezete lett, amit a tagságának az összetétele is mutat, működése pedig gyakorlatilag e párt politikai befolyása alatt áll.
Mindezek fényében nehezen indokolható, hogy a VMMSZ Aranyplakett-díjjal ismerte el Szili Katalin tevékenységét. Az őshonos vajdasági magyar közösség helyzetének javításához, önkormányzatiságának megerősítéséhez és kulturális fejlődéséhez érdemi, mérhető hozzájárulása nem mutatható ki.
A díj ezért sokak számára inkább politikailag motivált gesztusnak tűnhet, mint szakmai vagy közösségi teljesítmény elismerésének.
Szili Katalin több mint egy évtizede hivatásszerűen foglalkozik a határon túli autonómia kérdésével. Vajdasági jelenléte azonban jórészt konferenciákra és előadásokra korlátozódott, többnyire a VMSZ szervezésében, zárt közegben – a Magyar Szó nevű pártlap székházában[6], a Lovas Ildikó (a néhai VMSZ pártelnök, Pásztor István élettársa által vezetett, időközben megszűnt Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban – VM4K)[7], Bácsfeketehegyen[8], Szabadkán[9] és Nagybecskereken[10]. A helyzetismerettől, a valós tényektől és kommunikációtól gondosan távol tartotta magát.
Bár készített egy 41 (!!) oldalas Mit kell tudni az autonómiákról? című[11] ismertetőt, gyakorlati előrelépés a vajdasági magyar önkormányzatiság terén nem történt. Az MNT működése ma inkább formális, mintsem érdemi önrendelkezést biztosító struktúra. Az eredetileg önkormányzati testület a VMSZ fiókszervezete lett, amit a tagságának az összetétele is mutat, működése pedig gyakorlatilag e párt politikai befolyása alatt áll.
Mindezek fényében nehezen indokolható, hogy a VMMSZ Aranyplakett-díjjal ismerte el Szili Katalin tevékenységét. Az őshonos vajdasági magyar közösség helyzetének javításához, önkormányzatiságának megerősítéséhez és kulturális fejlődéséhez érdemi, mérhető hozzájárulása nem mutatható ki.
A díj ezért sokak számára inkább politikailag motivált gesztusnak tűnhet, mint szakmai vagy közösségi teljesítmény elismerésének.
Bozóki Antal
__________
[1] Horváth Attila. Vajdaság példa, nem kivétel. Magyar Szó, 2026. január 31. 1., 18. és https://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.346610/Vajdasag-pelda-nem-kivetel, 2026. február 1. 14:15
[2] Szili Katalin. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szili_Katalin, és Patyi Szilárd: A szocializmustól a kereszténydemokráciáig. Magyar Szó, 2023. április 19. 7.
[3] Годишњи извештај Покрајинског заштитника грађана – омбудсмана за 2018. годину [A Tartományi Polgári Jogvédő – Ombudsman 2017. évi jelentése]. https://www.ombudsmanapv.org/riv/index.php/dokumenti/godisnji-izvestaj/2142-godisnji-izvestaj-2018.html, 22.
[4] Годишњи извештај [Évi jelentés]. https://www.ombudsmanapv.org/riv/index.php/dokumenti/godisnji-izvestaj
[5] Csatlakozási kritériumok (koppenhágai kritériumok). https://eur-lex.europa.eu/HU/legal-content/glossary/accession-criteria-copenhagen-criteria.html
[6] Nemzeti helyett „funkcionális autonómia”?
https://bozokiantal.blogspot.com/2016/03/szili-katalin-es-az-autonomia_26.html?m=1, 2016. március 26.
[7] Milyen is a vajdasági magyar valóság? https://delhir.info/2021/06/29/milyen-is-a-vajdasagi-magyar-valosag/, 2021. június 29. 21:36
[8] Süllyedő „zászlóshajó”. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16298, 2024. április 30., és P. E.: A Kárpát-medence zászlóshajója. Magyar Szó, 2024. április 22. 1., 5.
[9] Uo., és Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16728, 2024. november 18., és vas: Dr. Szili Katalin a vajdasági magyar valóságról. Magyar Szó, 2021. június 5. 7.
[10] Uo.
[11] Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ISBN 978-615-80102-7-6
[1] Horváth Attila. Vajdaság példa, nem kivétel. Magyar Szó, 2026. január 31. 1., 18. és https://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.346610/Vajdasag-pelda-nem-kivetel, 2026. február 1. 14:15
[2] Szili Katalin. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szili_Katalin, és Patyi Szilárd: A szocializmustól a kereszténydemokráciáig. Magyar Szó, 2023. április 19. 7.
[3] Годишњи извештај Покрајинског заштитника грађана – омбудсмана за 2018. годину [A Tartományi Polgári Jogvédő – Ombudsman 2017. évi jelentése]. https://www.ombudsmanapv.org/riv/index.php/dokumenti/godisnji-izvestaj/2142-godisnji-izvestaj-2018.html, 22.
[4] Годишњи извештај [Évi jelentés]. https://www.ombudsmanapv.org/riv/index.php/dokumenti/godisnji-izvestaj
[5] Csatlakozási kritériumok (koppenhágai kritériumok). https://eur-lex.europa.eu/HU/legal-content/glossary/accession-criteria-copenhagen-criteria.html
[6] Nemzeti helyett „funkcionális autonómia”?
https://bozokiantal.blogspot.com/2016/03/szili-katalin-es-az-autonomia_26.html?m=1, 2016. március 26.
[7] Milyen is a vajdasági magyar valóság? https://delhir.info/2021/06/29/milyen-is-a-vajdasagi-magyar-valosag/, 2021. június 29. 21:36
[8] Süllyedő „zászlóshajó”. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16298, 2024. április 30., és P. E.: A Kárpát-medence zászlóshajója. Magyar Szó, 2024. április 22. 1., 5.
[9] Uo., és Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16728, 2024. november 18., és vas: Dr. Szili Katalin a vajdasági magyar valóságról. Magyar Szó, 2021. június 5. 7.
[10] Uo.
[11] Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ISBN 978-615-80102-7-6
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése