Amikor a párthűség az erkölcs és a jog fölé kerül
A karizmatikus diktátor miatt a demokrácia
a további intézkedésig megszűnik.
Zbog harizmatičnog diktatora demokratija
se ukida do daljnjeg.
Zoran Doderović
Alkotmány (Danas, 2026. február 20. 13.)
A Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) az anyaországi Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) együttműködésével február 14-én a palicsi Magyar Művelődési Egyesület nagytermében A jog és a digitális világ metszéspontjai címmel jogászkonferenciát tartott[1]. A szervezők tájékoztatása szerint mintegy száz szakember vett részt az eseményen.
A konferencián Varga Ádám, a KJI igazgatója, Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, valamint Nyilas Mihály, a VMJE elnöke[2] mondott köszöntő beszédet. Ezt nyolc előadás követte a jog és a technológia kapcsolatáról. Az előadók közül csak ketten voltak vajdaságiak – Dudás Attila alkotmánybíró és Szilágyi Miklós ügyvéd –, a többi előadó Magyarországról érkezett. A programot hagyományos jogászbál zárta.
Kétségtelen, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása új lehetőségeket nyit a jogi hivatás gyakorlói előtt: segítheti az ügyvédi munkát, támogathatja az elemzést, gyorsíthatja az adminisztrációt. Ugyanakkor az ügyészi és bírói mérlegelés felelősségét nem képes helyettesíteni. A kérdés tehát nem az, hogy szükséges-e a technológiai fejlődés követése, hanem az: ez volt-e most a vajdasági magyar jogásztársadalom legsürgetőbb témája? Elegendő-e a jog technikai modernizációjáról beszélni akkor, amikor a jogállamiság összeomlása miatt a polgárháború szélére sodródott Szerbia?[3]
A konferencia egyetlen jogásza sem tartotta szükségesnek, hogy reflektáljon az egész társadalmat érintő aktuális jogi vitákra! Micsoda megalkuvás, gyávaság ez, jogász urak!
Nyilas Mihály (Orom, 1962. január 14.), a szervezet elnökének pályafutása szorosan összefonódott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikájával. 2014 és 2020 között Vajdaság miniszterelnök-helyettese volt, abban az időszakban, amikor a VMSZ koalícióra lépett a Szerb Haladó Párttal (SNS). Ő volt az egyetlen miniszter a 2016-ban leköszönő Demokrata Párt (DS) vezette kormányból, aki az SNS hatalomra kerülésekor is hivatalban maradt[4].
Tartományi tisztségviselő korában, 2017. december 28-án egy Škoda Superb gépkocsit vezetve Békova bejáratánál Nyilas halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozott[5]. Tisztségét ennek ellenére megőrizte, sőt, 2020-ban a szerb igazságügyi minisztérium államtitkára lett[6], jelenleg pedig a Tartományi Ombudsman nemzeti kisebbségi ügyekkel megbízott helyettese.
Legutóbbi kinevezése után is megtartotta a VMJE elnöki tisztségét. Az ombudsmanról szóló jogszabály szerint azonban a tisztség összeférhetetlen minden olyan tevékenységgel, amely befolyásolhatja a függetlenséget és az önállóságot. A kettős szerep így nem csupán erkölcsi, hanem jogértelmezési kérdéseket is felvet.

A VMJE tanácskozás részvevői (Fotó: Dér Dianna)
A konferencián felszólalt Dudás Attila is, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának – a saját megfogalmazása szerint – egyetlen magyar nyelvű oktatója[7]. A közéletben arról vált ismertté, hogy 2025. július 14-én kifütyülték és elgáncsolták az újvidéki polgárok és egyetemisták az Újvidéki Vásár épülete előtt, ahol a kar vizsgáit tartották az egyetemi blokád miatt[8]. A történtek idején attraktív rendőri kísérettel jutott be a vizsga helyszínére[9].
A VMSZ kiállt Dudás mellett. – Ez az a normalitás, amely mellett határozottan elköteleződtünk – írta Pásztor Bálint, a párt elnöke közösségi oldalán[10].
A látványos attrakciót érdemes volt bevállalni, mert mindez nem független attól, hogy Dudást 2025. december 23-án Aleksandar Vučić köztársasági elnök – a VMSZ jelöltjeként – kinevezte alkotmánybírónak.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményében úgy fogalmazott: különösen aggasztó, ha olyan személy kerül az Alkotmánybíróságba, akinek korábbi közéleti szerepvállalása az akadémiai autonómia rovására a politikai hatalom érdekeit szolgálta[11].
A kérdés tehát nem pusztán személyi, hanem rendszerszintű: miként őrizhető meg az alkotmánybíráskodás függetlenségébe vetett közbizalom?
A konferencián elhangzott előadás alapján Dudás professzori státusza is fennmaradt az egyetemen[12]. Ez felveti a párhuzamos tisztségviselés kérdését: milyen keretek között és milyen összeférhetetlenségi szabályok mellett gyakorolható egyszerre alkotmánybírói és egyetemi oktatói megbízatás?
Szerbiában 2024 novembere óta tömegek követelik a jogállam működésének biztosítását. A szerb képviselőház január 28-án elfogadta az igazságszolgáltatást érintő törvénycsomagot, amelyet az SNS képviselője, Uglješa Mrdić terjesztett elő.
Az úgynevezett Mrdić-törvények többek között a Legfelsőbb Ügyészségi Tanácsról, az ügyészségek és bíróságok székhelyéről, valamint a csúcstechnológiás bűnözés elleni fellépés szervezeti kereteiről szólnak.
A Legfőbb Ügyészség kollégiuma közleményben figyelmeztetett arra, hogy a törvényjavaslatok elfogadása sértheti az ügyészség mint önálló állami szerv[13] alkotmányos státuszát.
A VMSZ ennek ellenére támogatta az igazságszolgáltatás függetlensége feletti politikai befolyás megteremtésére és a közösségi médiában a véleményszabadság teljes felszámolására irányuló törvények elfogadását[14].
Február 21-én Belgrádban bírák, ügyészek, ügyvédek és más igazságügyi dolgozók – polgári támogatással – tüntettek a független igazságszolgáltatás és a jogállamiság mellett. A felszólalók szerint a Mrdić-törvényeket, amelyek veszélyeztetik az intézmények függetlenségét, szélesebb társadalmi vita nélkül fogadták el.[15].

A szerbiai ügyvédek február 23-tól február 25-ig munkabeszüntetést tartanak tiltakozásul az említett törvények elfogadása ellen.
A Szerbiai Ügyvédi Kamara hangsúlyozta: a döntést az igazságügyi törvénycsomag nemrég elfogadott módosításai miatt hozták meg, amelyek hatálybalépése „veszélyezteti minden szerbiai polgár alkotmányban garantált alapvető emberi jogait és szabadságait”[16].
A Kamara felszólította a miniszterelnököt, az igazságügyi minisztert és a parlament elnökét, hogy hatáskörükön belül tegyék meg a szükséges lépéseket az igazságügyi törvénycsomag elfogadott módosításainak hatályon kívül helyezése érdekében[17].
A VMJE miért hallgat erről?

Különösen szembetűnő, hogy a VMJE konferencia programja teljes mértékben elzárkózott a jogállamiság aktuális problémáitól – cinikus struccpolitikával megpróbált szemet hunyni a valóság előtt.
Egy szakmai rendezvény természetesen nem köteles politikai fórumként működni, de időszerűség elvárható tőle. Amikor az igazságszolgáltatás függetlensége a közéleti viták középpontjába kerül, a hallgatás könnyen értelmezhető állásfoglalásként[18].
A vajdasági magyar jogásztársadalom felelőssége túlmutat a technológiai trendek követésén. A közösség jogbiztonságának, intézményi autonómiájának és erkölcsi hitelességének megőrzése legalább ilyen fontos feladat. A szakmai szervezeteknek nem csupán lehetőségük, hanem kötelességük reflektálni ezekre a kérdésekre, mert ellenkező esetben a jogállamiság további eróziója következhet be.
A történelem számtalanszor megmutatta: a jog nem egyik napról a másikra tűnik el. Előbb relativizálják, majd átértelmezik, végül alárendelik a politikai akaratnak. Amikor a párthűség az erkölcs és a jog fölé kerül, a jogász már nem az igazság szolgája, hanem a hatalom eszköze.
A jogállam nem akkor szűnik meg, amikor kimondják a végét, hanem amikor a jogászok már nem merik kimondani az igazságot!

Mgr. Bozóki Antal
nyugalmazott ügyvéd
nyugalmazott ügyvéd
__________
[1] D.D.: Fókuszban a mesterséges intelligencia. https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.347417/Fokuszban-a-mesterseges-intelligencia, 2026. február 14. 13:32, és D.D.: A jog és a mesterséges intelligencia. Magyar Szó, 2026. február 18. 4.
[2] Vajdasági Magyar Jogász Egylet. Elnökség. https://www.vmje.rs/aboutlist.php?tekst_id=10
[3] Lásd a Nyilas Mihály bálozik. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17023, 2025. március 27. c. írásom is.
[4] Nyilas Mihály (politikus). https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyilas_Mih%C3%A1ly_(politikus)
[5] Halálos baleset: Nyilas Mihály elütött egy gyalogost Békovánál. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/22067/Halalos-baleset-Nyilas-Mihaly-elutott-egy-gyalogost-Bekovanal.html, 2017. december 28. 23:36
[6] Nyilas Mihály lett a tartományi ombudsman nemzeti kisebbségekkel megbízott helyettese. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/nyilas-mihaly-lett-tartomanyi-ombudsman-nemzeti-kisebbsegekkel-megbizott, 2023.11.06 16:24 és 16:32. Lásd még a Mindenki feleljen a saját tetteiért! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16212, 2024. március 18.
[7] D.D.: A jog és a mesterséges intelligencia – lásd az 1-es jegyzetben.
[8] Kifütyülték a tüntető joghallgatók Dudás Attila professzort is. https://szmsz.press/2025/07/14/kifutyultek-a-joghallgatok-dudas-attila-professzort-is/, 2025. júl. 14. 12:40
[9] „A VMSZ kiáll Dudás Attila professzor mellett”. https://szmsz.press/2025/07/15/a-vmsz-kiall-dudas-attila-professzor-mellett/, 2025. július 15. 12:28
[10] Uo.
[11] VMDK: Dudás Attila alkotmánybíróvá történő kinevezése a politikai lojalitás jutalma.
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17574, 2025. december 22.
[12] D.D.: A jog és a mesterséges intelligencia – az 1-es jegyzetben.
[13] A „Mrdić-féle törvények” felszámolják a véleményszabadságot A Bírói Hatalom Szakszervezete munkabeszüntetésre szólította fel a bírókat és ügyészeket. https://szmsz.press/2026/01/28/a-mrdic-fele-torvenyek-felszamoljak-a-velemenyszabadsagot/, 2026. január 28. 15:44
[14] Bővebben lásd A FÜGGETLEN IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS FELSZÁMOLÁSA c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17668, 2025. január 29.
[15] Nagy tüntetést szerveznek szombaton az ügyészek, bírák és ügyvédek. https://szmsz.press/2026/02/19/nagy-tuntetest-szerveznek-szombaton-az-ugyeszek-birak-es-ugyvedek/, 2026. február 19. 20:37, és Több száz jogász és civil tüntetett Belgrádban az igazságügyi törvény miatt. https://www.vajma.info/cikk/szerbia/36712/Tobb-szaz-jogasz-es-civil-tuntetett-Belgradban-az-igazsagugyi-torveny-miatt.html, 2026. február 21.16:00
[16] Mától ügyvédsztrájk, egyelőre szerdáig. https://szmsz.press/2026/02/23/matol-ugyvedsztrajk-egyelore-szerdaig/, 2026. febr. 23. 7:35
[17] Háromnapos sztrájkba lépnek a szerbiai ügyvédek a „Mrdić-törvények” miatt. https://www.vajma.info/cikk/szerbia/36715/Haromnapos-sztrajkba-lepnek-a-szerbiai-ugyvedek-a-Mrdic-torvenyek-miatt.html, 2026. február 23. 7:32

[18] Lásd a Vajdasági magyar tyacik – a méltóság és az igaz ügy ellen c. írásomat is. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17310, 2025. augusztus 4.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése