2011. szeptember 6., kedd

Korhecz: Az MNT és a VMSZ lejáratásának kísérlete

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke kérésünkre reagált a lemondását követelő négy vajdasági magyar párt és több civil szervezet levelére:

– Azt hiszem, hogy ez a politikai marketingnek az egyik eszköze, ami történik. Nevezetesen ezek a magyar pártocskák és a holdudvarukban levő magyar szervezetek azt gondolom, hogy valójában nem ellenem indították ezt a támadást, hanem az MNT és a VMSZ lejáratásának kísérlete. Ami egy kicsit bosszantó és tisztességtelen a dologban az, hogy a nyílt levél hemzseg a ténybeli tévedésektől, valótlanságoktól. Elsősorban az újvidéki Nikola Tesla iskolában nem megnyitott magyar tagozat miatt kérik a felelősségre vonásomat. Ezzel kapcsolatban több olyan dolgot állítanak, ami valótlanság. Nevezetesen: az MNT nevében megígértem valóban, hogy mind a négy újvidéki iskolában harcolni fogok a magyar tagozatok megnyitásáért, úgymond az utolsó pillanatig is. Amennyiben meglesz az öt elsős, abban az esetben meg fogom akadályozni, hogy ne nyíljon meg a tagozat. Az MNT ennek szellemében pozitívan véleményezte az iskola kérvényét, hogy öt tanulóval nyissa meg az első osztályt. Ezek után a tartomány is engedélyezte az osztály megnyitását. Azonban az iskolakezdés előtt néhány nappal két szülő is kiíratta a gyermekét az iskolából. Tehát az iskolakezdés napjára már nem volt meg az öt tanuló, amit mindenképpen elengedhetetlennek tartunk a tagozat megnyitáshoz, illetve amely esetében azt ígértem, hogy az utolsókig harcolni fogok, hogy megmaradjon a tagozat. Tehát valótlanságot állítanak az aláírók, amikor azt mondják, hogy öt tanuló volt, nem volt öt tanuló. Tehát csúsztatásokkal, ferdítésekkel találkozunk. Természetesen hajlandó vagyok vállalni a felelősséget minden kimondott mondatomért. Aszerint cselekedtem a múltban is. Ezzel kapcsolatban még azt is hozzátenném, hogy természetesen nem azok fogják meghatározni, hogy mikor mondok le a tisztségemről, akik az utóbbi tíz évben ellenezték, gátolták, gáncsolták a magyar közösségért folytatott tevékenységemet. A Magyar Nemzeti tanács elnökévé nem hogy nem ők választottak, hanem mindent megtettek azért, hogy ne legyek az MNT elnöke. Azt gondolom, hogy nem az ő szavuk, nem az ő javaslatuk lesz az, amit ezzel kapcsolatban meg fogok fontolni.

M. Sz. M.
__________
* http://www.vajma.info/cikk/tukor/4363/Korhecz-Az-MNT-es-a-VMSZ-lejaratasanak-kiserlete.html, 2011. szeptember 5. [13:37]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése