2011. szeptember 18., vasárnap

„Megölünk benneteket, magyarok”

Fenyegető levél a nagybecskereki református egyházközség postaládájában

A módosi (Jaša Tomić) anyanyelvápoló táborból hazatérve Kiss Nándor nagybecskereki református lelkész csütörtökön magyarokat fenyegető levelet talált az egyházközség postaládájában. Az esetről értesítette a Magyar Nemzeti Tanácsot és feljelentést tett a helybeli rendőrségen.
A nyomozás érdekében az iromány eredetije a rendőrségen maradt, amelyet majd továbbítanak az ügyészségnek. De mint a tiszteletes hallotta, használható ujjlenyomatot valószínűleg nem bírnak majd leszedni róla. Mindez a nagybecskereki magyarságnak a Szent István-napi ünnepségére való felkészülés hetében (a kenyérszentelés vasárnap délután lesz a református templomban) a nagybecskereki zsidók elüldözése évfordulójának napján történt.
A Magyar Szó és két számla mellett volt a „levél” (Fotó: Kecskés István)
Egy összehajtott füzetlap mindkét oldalára, nyomtatott betűkkel, nyelvi hibáktól hemzsegő szerb nyelven (szerb és magyar betűket keverve) írta az illető a szövegét, amelynek tartalma egyértelműen a magyarok ellen szól. A tartalom a „szerző” írástudatlanságára vall, első olvasatra nehéz megállapítani a nemzetiségét, ahogy azt is, hogy fiatal vagy felnőtt személy a szerzője.
– A levél nem személyre szóló, hanem általánosságban, a magyarságnak van címezve. A szitkozódás mellett halálos fenyegetést is tartalmaz, azt kívánva, hogy költözzünk el innen, amíg van rá időnk. A levelet szerb nyelven írták, de hiányos nyelv- és helyesírási tudással. Sőt keverve magyar betűkkel és magyar ékezetekkel. Értesítettem az MNT-t és a helyi rendőrséget is. A rendőrségen azt ígérték, hogy kiderítik a kilétét és előállítják az elkövetőt. Nem rendőrtisztviselő, hanem nyomozó fogadott, ezért bízunk abban, hogy a nyomozásnak lesz eredménye. A közvélemény felé pedig abban a reményben fordulunk, hogy az elkövetőt a zaklatás abbahagyására bírjuk – nyilatkozta tegnap lapunknak Kiss Nándor lelkipásztor.
A református egyházközség parókiája Nagybecskerek központjában van és egy 2006-os fenyegető levélen kívül, egyéb inzultusnak (telefonos zaklatás, falfirkák vagy hasonló) a református magyar közösség nem volt kitéve. A közelben több szórakozóhely van, vele szemben található az egykor jobb hírnek örvendő Plank kert. Az egyházközség 2009 óta Módoson egy közösségi házat működtet, amelyben nyáron magyar anyanyelvápoló táborokat szerveznek, bibliaórákat tartanak, könyvtárat működtetnek, a módosi és a káptalanfalvi gyerekek számára pedig (magyar tannyelvű oktatás híján) a VMPE anyanyelvápoló órákat tart.
K. I.
Magyar Szó, 2011. augusztus 19., 1. és 5. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése