2015. április 11., szombat

Szerbiában (sincs) sajtószabadság

sajtoszabadsagA bécsi Standard napilapnak nyilatkozott Dunja Mijatović, az EBESZ szerbiai képviselője. A médiában uralkodó helyzetet lesújtónak ítélte meg, mind Szerbiában, mind a többi jugoszláv utódállamban.
– A Nyugat-Balkán több országában is kiváló médiatörvényeket hoztak meg, ám a helyzet ennek ellenére sem javult – tette hozzá Mijatović, mondván, hogy ennek elsősorban az az oka, hogy nem alkalmazzák ezeket a jogszabályokat. A balkáni országokban nem javul a média helyzete, mivel ehhez nincsen meg a politikai akarat, hangsúlyozta Mijatović, aki úgy véli, hogy az Európai Unió túlságosan visszafogott ennek a problémának a tekintetében.
– Ez talán nyersen hangzik, meg vagyok azonban győződve arról, hogy diplomatikus megfogalmazásokkal nem juthatunk előre. Az újságíró-gyilkosságok továbbra is felderítetlenek, az elkövetők büntetetlenek, az újságírók napi szinten szembesülnek fenyegetéssel és támadással, az állami televízió- és rádióadók pedig továbbra sem felelnek meg a közszolgálatiság követelményeinek. Számos politikus továbbra sem érti, hogy miért nem kellene befolyásolnia a médiumok munkáját. Nem látják be, hogy enélkül nincsen demokrácia. A médiumokban több oknyomozó és kritikus hangvételű tartalomra van szükség – fejti ki az EBESZ képviselője.
B92 nyomán F.J.

2015. április 10. péntek, 17:24

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése