2015. április 19., vasárnap

Törés a VMSZ-ben? Lemondott 3 MNT képviselő

Válságülést tartott péntek este a Vajdasági Magyar Szövetség kibővített elnöksége, ahol részt vettek a párt listájáról képviselői pozíciót szerző Magyar Nemzeti Tanács képviselői is.
A DélHír Portál információi szerint a heves vitáktól sem mentes tanácskozás végén a Magyar Nemzeti Tanácsban, a Magyar Összefogás listájáról képviselői mandátumot szerzők közül hárman: Joó Horti Lívia, Siflis Zoltán és Lovas Ildikó (aki egyben a végrehajtó bizottság tagja is) lemondtak a betöltött tisztségeikről.
mnt-lemondas
Az ülésre az elmúlt hónapok folyamatos botrányai és konfliktusai miatt került sor, amelyet csak megerősítettek az elmúlt napok eseményei. Mint ismeretes a Családi Kör hetilap csütörtöki számában Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács korábbi elnöke, egyetemi tanár több súlyos váddal illette a VMSZ magas rangú tisztségviselőit és a nemzeti tanácsot is. Többek között azt is kijelentette, hogy az MNT-t csak formálisan vezeti Hajnal Jenő, szerinte ugyanis az érdemi döntéseket (a lemondó) Lovas Ildikó képviselőnő hozta meg. Korhecz kijelentései mellett tovább fokozta a helyzetet, hogy a VMDK egy tegnapi közleményében felhívta a nyilvánosság figyelmét, hogy a Végrehajtó Bizottságnak megbízatása megszűnt, összhangban a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 7. szakaszának 6. bekezdésével.
Az ügy érdekessége az is, hogy amennyiben a VMSZ által indított Magyar Összefogás listáról további képviselők mondanának le, akkor azokat a képviselői helyeket a hatályos választási törvények értelmében már az ellenzéki Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének választási listájáról kellene kinevezni. Ugyanis, a Magyar Összefogás listáján induló 35 jelöltből 31-en mandátumhoz jutottak, egy jelölt a kampány idején elhunyt, most pedig 3-an lemondtak a tisztségükről, így a további lemondások esetében erről a listáról már nem lehet pótolni a képviselőket.
A lemondások egyelőre nem hivatalosak, információink szerint erről sürgősségi eljárásban hétfőn dönt majd a Magyar Nemzeti Tanács.
R. P. Közzétette: Szerkesztő 2015. április 18. szombat, 17:45

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése