2015. november 6., péntek

Ágoston András levele a Magyar Nemzeti Tanács elnökéhez



Mgr. Hajnal Jenő
elnök

Magyar Nemzeti Tanács
Szabadka

Tisztelt Elnök Úr!

A holnapi (október 5-i – B. A.) szabadkai zártkörű értekezletre szóló meghívóját köszönettel vettem.
A szerb kormány nemzeti kisebbségek jogainak megvalósításáról szóló testes cselekvési tervének első változata a meghívóval együtt megérkezett, a másik Ön által jelezett dokumentum, az illetékes tartományi titkárság anyaga nem.
Belenéztem a mellékelt cselekvési tervbe, s úgy látom, hogy az alapos hozzászólás elkészítéséhez nekem két nap nem elegendő. Ezért úgy döntöttem, hogy a holnapi tanácskozáson nem veszek részt.
Tekintettel azonban a téma jelentőségére, s az Ön részéről megnyilvánuló korrekt viszonyulásra, szeretném írásban megfogalmazni a cselekvési tervre vonatkozó gondolataimat. Ezen túlmenően – talán még nem késő – felvázolom a magyar (perszonális) autonómia ügyének a szerb politikai színtéren való megjelenítésének lehetőségeit is.
Ezt az összefoglalót az Ön címére, napokon belül megküldöm.
Megkértem dr. Sepsey Csabát, hogy holnap menjen el a tanácskozásra, s adja át az egyik régebbi kiadványunkat, melyben 2007-ben, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) tíz éves jubileumára összegeztük a magyar autonómiáért folytatott küzdelmünk akkor másfél évtizedes tapasztalatait.
                                                                                                           
Tisztelt Elnök Úr!
Engedjen meg három előzetes észrevételt:
- A vajdasági magyarságnak van legitimnek mondható autonómiakoncepciója. Ezt 2008-ban a hárompárti Magyar Koalíció választási programjában fogalmaztuk meg.
- A szerb cselekvési terv révén talán vissza nem térő lehetőségünk van arra, hogy a szerb illetve a nemzetközi politikai színtéren, ha kell mindenkivel szemben, megjelenítsük az autonómiára vonatkozó legitim követelésünket. Ez a vajdasági magyar politikum, elsősorban a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) történelmi felelőssége. 
- Autonómiakövetelésünk legitim megjelenítése az egyetlen útja annak, hogy Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásai során, indokoltan kérhessük a magyar kormány segítségét. Budapestnek ugyanis tudnia kell, hogy mit támogat.
Abban a reményben, hogy megérti és elfogadja álláspontomat, tisztelettel:
Temerin, 2015. november 4.
Ágoston András

Ui.
Tisztelt Elnök Úr!
Meggyőződésem, hogy Szili Katalin részvételével, még novemberben érdemes lenne Szabadkán, vagy Budapesten sort keríteni a vajdasági magyarság autonómiaköveteléseinek szerbiai és nemzetközi megjelenítésével kapcsolatos, kimondottan szakmai tanácskozásra.
Üdv.
Á.A.
Kisebbségi Fórum – Temerin
KIFO HÍRLEVÉL II. évf. 288. szám
2015. november 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése