2015. november 12., csütörtök

VMDK

Közlemény
 

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a legerélyesebben elutasítja a Szabadkai Magyar Rádió feljelentésére vonatkozó alaptalan vádakat

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nagy figyelemmel és kifejezett aggodalommal kísérte mindazt amit a kisebbségi kormánypárt tett, illetve nem tett meg a Szabadkai Rádió megmentésére. Észrevételeinknek, tiltakozásunknak, megoldási javaslatunknak nem egyszer adtunk hangot.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége következetesen és tényekkel alátámasztva, szóvá tette mindazon jogsértéseket is, amelyek arra utalnak, hogy a Szabadkai Magyar Rádió névre keresztelt médium alatt a Pannónia Alapítvány és a Magyar Nemzeti Tanács kisebbségi kormánypárti többsége, valójában kalózrádiót működtetnek.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége mellett e nyilvánvaló tényt mások is- tőlünk teljesen független csoportok- észrevételeztek.

Ezen okból kifolyólag, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége értetlenül áll a kisebbségi kormánypárt tanácselnökének 2015. november 7-ei Magyar Szóban megjelent nyilatkozata előtt, aki a fent  felsoroltakból- befeketítés és szándékos hitelrontás céljából- azt a téves következtetést sugallta napilapunk olvasói felé, hogy talán mi jelentettük fel a Szabadkai Magyar Rádiót.

Továbbá, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége megkérdőjelezi azt a (ki)fordított logikát amit a kisebbségi kormánypárt tisztségviselője alkalmazott nyilvános diszkurzusában. Az  hőbörög akit nyilvánvaló jogsértésen fogtak, és annak kell szégyenkeznie aki- képletesen beszélve- tetten érte a latrot?

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a legerélyesebben elutasítja a Szabadkai Magyar Rádió feljelentésére vonatkozó alaptalan vádakat, és követeli az állítólagos feljelentés nyilvánosságra hozatalát. Ha meg kiderül, hogy ilyen feljelentés részünkről nem létezik, akkor elvárjuk a  nyilvános bocsánatkérést.

A VMDK sajtószolgálata



Valami bűzlik Délvidéken! Bodzsóni István nem mond igazat?
 

A napokban számos információ jelent meg a Szabadkai Magyar Rádió (SZMR) működtetése kapcsán. Az egyik ilyen információ a Pannon RTV-t alapító Pannónia Alapítvány Igazgató Bizottság üléséhez köthető. Ugyanis, egyesek azt állították az Igazgató Bizottság ülésén nem lett megszavazva az a határozat, amely jogalapként szolgálna a SZMR beindítására.

Reagálván ezekre az állításokra Bodzsóni István, a Pannónia Alapítvány igazgatója és a Pannon RTV igazgatója is, azt állította megszületett a döntés (egy szavazás), hiszen a szavazatok döntetlen esetében az Igazgató Bizottság elnökének szavazata a döntő, aki igennel szavazott.

2015. november 4-én a Pannónia Alapítvány egyik alapítója erre reagálva arról számolt be, hogy Bodzóni István nem mondott igazat. Indoklása szerint ahhoz, hogy az Igazgató Bizottság támogasson egy döntést, az IB két olyan tagjának az igen szavazata kell, akikeket az Magyar Nemzeti Tanács delegált az IB-ba. Csak ezt követően lehet, szavazategyenlőség esetén, alkalmazni az IB elnökének döntő szavazati eljárást. Mivel ez nem történt meg, így a döntést a SZMR beindítására a Pannónia Alapítvány elutasította.

Érdekes megemlíteni azt az apróságot, hogy a Pannónia Alapítvány IB elnöke az a Kern Csaba akit rokoni szálak fűznek a kisebbségi kormánypárti képviselőhöz, ami magában nem bűn, de az már csak merő véletlen lehet, hogy Kern Csaba neve szerepel azon az elhíresült "mutyilistán" is.

Hogy itt valami nincsen rendjén az abból is észlelhető, hogy Bodzsóni István időközben megváltoztatta az elsődleges kijelentését és a 2015. november 09-ei Napjaink c. műsorban már két IB szavazásról  beszélt.

Érdekesnek ígérkezik a Magyar Nemzeti Tanács elnökének bejelentés is miszerint a MNT 11-ik rendes ülésén sürgősségi beterjesztéssel " támogatja a Pannónia Alapítvány igazgatóját abban a törekvésében, hogy a Pannon Rádió működése két szervezeti egységben történjen, amelyek közül az egyik informatív-közszolgálati jellegű, és a megszűnő Szabadkai Rádió magyar műsorának szerepét igyekszik betölteni, a másik pedig az eddigi programséma szórakoztató-informatív jellegű műsorait foglalja magában".

Egy ilyen horderejű kérdést miért nem lehetett rendes eljárásban megtárgyalni? Miért nem lehetett kiküldeni az ide vonatkozó anyagokat a többivel együtt? Miért kell a személyiségi jogok mögé bújni és zártkörűnek minősíteni az MNT ülését, ezzel is megvonva a lehetőséget a szavazópolgároktól, hogy élő közvetítésben megtekinthessék az MNT ülését? Miért nincs napirenden a Magyar Szó főszerkesztőjének és a Magyar Szó TJGYT elnökének menesztése?

Valami nagyon bűzlik a Délvidéken!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése