2020. november 25., szerda

„Úgy halok meg, hogy nem is láthatom a fiamat…”

(Mindent csak minisztériumi engedéllyel)

http://media.rtv.rs/hu/delelottimozaik/60537

Döbbenten, elképedve hallgatom a rádióban a riportot. Arról beszélgetnek, hogy a koronavírus-járvány milyen módon nehezíti meg és lehetetleníti el a munkát és egyáltalán az életet az idősotthonokban. Mert azokban is igazodni kellett az új előírásokhoz, a megszigorított – esetenként észszerűtlen és eltúlzott – intézkedések következtében pedig számos kényszerű változásra került sor a működésükben.

Máriás Matild

Érdemes végighallgatni Grajlah Emma műsorát, okulhatunk belőle.

Részlet a rádióriportból:  

„Az egészségügyi miniszter még a koronavírus-járvány legelején, pontosan március 14-én elrendelte, hogy az idősotthonok lakóinak tilos az intézmények elhagyása, magyarán: szobafogságba kerültek. Azóta eltelt 8 hónap. Nem kis idő még annak se, aki szabadon közlekedhet, amikor szabad vagy lehetséges. Ahogy az otthonokban lakó szépkorúaknak, akikből 50 ezer van Szerbiában, nem szabad a kijárás, úgy az otthonlátogatás sem engedélyezett. Jelen pillanatban MINISZTÉRIUMI ENGEDÉLYRE van szükség, ha például egy újságíró interjút szeretne készíteni valamelyik gerontológiai otthon vezetőjével, de azt sem négyszemközt, esetleg csak telefonon.

A magyarkanizsai Batthyáneum Idősek Egyházi Otthonának vezetője, Kracsun Miklós jóvoltából sikerült nyélbe ütni egy beszélgetést, de azt sem az otthon berkein belül, csupán körbenézhettem a szépen terjeszkedő otthon udvarában, a beszélgetést pedig egy közeli kávézó kerthelyiségében ejthettem meg.

Kracsun Miklós: Aszerint kell dolgoznunk, ahogy a minisztérium kéri. Március óta szinte be van zárva minden lakó, csak kivételes esetekben tudunk engedélyt adni, hogy eltávozhassanak, kimehessenek, a hozzátartozóknak pedig tilos a bemenetel az otthonba. Be kell jelentkezni, ha valaki meg szeretné látogatni a szeretteit, utána ki kell jelölni a helyet, hogy hol történik a találkozás. A védőmaszk kötelező mind a két fél részére. Nekünk jelen kell lenni a látogatás alatt. Nem lehet érintkezés kettejük között, megölelni a hozzátartozót, erre nincs mód. Úgy oldottuk meg, hogy egy kapu választja el őket, belül van a bentlakó, kívül a hozzátartozó. Tizenöt perc a megengedett idő, amit együtt tölthetnek. A csomag fertőtlenítés után kerül a lakóhoz. És jelentést kell küldenünk a minisztériumba, mi történt aznap, jött-e látogató, hányan voltak..."

Elgondolkodtató. Az igazgató elmondása szerint senki nem léphet be az otthonba, csak az, aki rendelkezik minisztériumi engedéllyel. Márpedig egy olyan intézményben, amelynek a koronavírus-működés idején is működnie kell, az is megtörténik, hogy valami nem működik, vagyis mestert, szerelőt kell hívni, hogy egy-egy javítást elvégezzen. Ilyen esetben sem tehetnek kivételt, akkor is kérelemmel kell fordulni a minisztériumhoz, és csak miután megérkezett a jóváhagyás, akkor engedhetik be, hogy a munkát elvégezze.   

A másik: a bejáratnál leadott csomagokat a kézbesítés előtt fertőtleníteni kell. Matild néni elmondta, hogy a moholi idősek otthonában hetente egy alkalommal veszik át a küldeményeket, akkor is csak az előre meghatározott időpontban. Fertőtlenítik, és majd csak a másnapi ebéd után kaphatják kézhez az ápoltak. Azt azért érdekes lenne végignézni, hogy például a szőlőt, a forralt házi tejet, vagy a rokonok által készített kalácsot, süteményt hogyan, milyen módon lehet „ártalmatlanná”, vírusmentessé tenni.

Döbbenetes az is, hogy minden egyes látogatást lajstromba kell venni. Nem tudom, hány idősotthon, hány gyermekotthon, és hány értelmi fogyatékosokat gondozó intézmény működik az országban, de nyilván mindegyikre érvényes a minisztériumi utasítás. Ha pedig mindegyiknek szigorúan be kell tartania az előírásokat, és ha mindegyikből napi jelentést kötelesek küldeni az illetékes minisztériumba, azokat vajon ki olvassa… Hány embernek ad munkát a beérkező anyag áttanulmányozására, elemzése?

Amint az igazgató beszámolójából kiderült, a koronavírus felbukkanása óta igencsak bonyolulttá vált a kapcsolattartás az intézmény ápoltjai és a hozzátartozóik között. A bentlakók eleinte kizárólag csak telefonon tudtak beszélni a családtagjaikkal, az ismerőseikkel, mert tilos volt a találkozás – ők  nem léphettek ki az otthon kapuján, a hozzátartozókat pedig nem engedhették be. Ezért aztán megtörténik olyasmi is, hogy a közel 91 esztendős, beteg, ágyhoz kötött édesanya hónapok át nem láthatja a már szintén korosodó fiát, mert az nem kaphat eltávozási engedélyt, ő viszont képtelen még a szobáját is elhagyni. Nyolc hónapja nem találkoztak, és ki tudja, látják-e még egymást ebben az életükben.

– Egyedül élek, az ágyban fekve sok minden eszembe jut. Néha arra gondolok, hogy én már úgy halok meg, hogy nem is láthatom az én Feri fiamat, pedig itt van egy karnyújtásnyira. Ő a moholi otthonban, én meg Péterrévén, a két falu között csak 6 kilométer a távolság. Tíz évvel ezelőtt került az otthonba – panaszolja sírva az idős asszony, Máriás Matild (a képen). – Eddig mindig hazaengedték, amikor kértem, pár napra, ha valamilyen ünnep közeledett, vagy ha nagyon szerettem volna látni. Amikor itthon volt, kiszolgált, elintézte a bevásárlást, meglátogatta a rokonokat, reggelente eljárt a templomba. De a járvány kezdete óta nem jöhet. Csak idegeskedek miatta, ő is nagyon legyengült, orvoshoz került. Amikor telefonon érdeklődtem felőle, mindig azt mondták, hogy kint van az udvaron, segít gereblyézni a falevelet. Gyanús volt, hogy sosem tudták elérni, aztán rájöttem, hogy nem akarták, hogy aggódjak miatta, ezért titkolták el az igazságot. Sajnos a születésnapjára sem hozathatom haza, december 9-én tölti a 66. életévét, majd felhívom és felköszöntöm, ha már nem találkozhatunk.

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése