2020. november 9., hétfő

„Emlékszem még azokra az időkre”…

 Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (223.)

Október 23. – november 9.
Melyik „jövő hét folyamán”?
– Akármennyire is nehéz időket élünk, sikeresek leszünk választási vállalásaink megvalósításában!
Ma délelőtt Aleksandar Vučić elnök úrral egyeztettem Belgrádban. A tárgyalás baráti légkörben és a kölcsönös tisztelet jegyében zajlott.
Örömmel nyugtáztuk, hogy a VMSZ és az Szerb Haladó Párt (SNS) is készen áll az együttműködés folytatására.
A koalíciós megállapodások aláírására a jövő hét folyamán kerül sor – írta október 23-án Facebook bejegyzésében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Tartományi Képviselőház elnöke.[1]
– Kiváló megbeszélés Szerbia jövőjéről és a szerb-magyar viszonyokról barátommal, Pásztor Istvánnal – írta a szerb elnök hivatalos Instagram-profilján, a Pásztorral való találkozóról közölt kép mellett.[2]
  

A „belgrádi találkozóról” közölt kép

 

Pásztor és Vučić július 15-én, ugyancsak Belgrádban, folytatott (adok-kapok) „konzultációt” az új kormány megalakításáról.

– A Vajdasági Magyar Szövetség része lesz Belgrádban a parlamenti többségnek, részt vállal a végrehajtó hatalomban, több minisztériumban is, államtitkári szinten. Tartományi szinten a megállapodás szerint a Vajdasági Magyar Szövetség személyemmel fogja adni a parlament elkövetkező négy évében is az elnököt, és a VMSZ részt kíván vállalni a tartományi végrehajtó hatalomban, illetve együtt fogunk működni az önkormányzatokban is. Az elkövetkező 10 napban, két hétben kerül folytatásra ez a beszélgetés, és akkor sokkal több konkrétumra is fényt tudunk vetni. A következő napokban el fogjuk juttatni a koalíciós megállapodást (talán Vučićnak – B. A.), amely az elkövetkező négy év vonatkozásában a politikai jellegű célkitűzéseket fogja tartalmazni – nyilatkozta akkor Pásztor István.[3]

Időközben (október 28-án) megalakult Ana Brnabić második, haladó párti kormánya, amit a VMSZ minden feltétel nélkül, támogatott, csakúgy, mint  Ivica Dačić eddigi külügyminiszter parlamenti elnökké választását.

A VMSZ és a Szerb Haladó Párt közötti koalíciós szerződés aláírására ismereteim szerint mindmáig nem került sor, vagyis akkor fog megtörténni, amikor és amilyen tartalommal az Vučićnak megfelel! Pásztornak ugyanis nem az a fontos, kit és miért, milyen politikát támogat, és hogy ez a magyar közösségnek érdeke-e vagy sem, hanem hogy saját magának megszerezte Vučić támogatását a tartományi képviselőház elnöki posztjához, a véemesznek pedig néhány jól fizetett pozíciót kapjon. Ez lenne a „magyar érdekképviselet”?

 

Október 26.

„A vajdaságiak kormányzati részvétele”?

Magyarország üdvözli a vajdaságiak kormányzati részvételét címmel tudósít az MTI Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november 26-ai belgrádi látogatásáról.

– Magyarország számára remek hír, hogy az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában, és még ennél is jobb hír, hogy számít a vajdasági magyarok részvételére a kormányzatban – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban.

Hozzátette: a vajdasági magyarok részvétele a kormányban biztosítja azt, hogy a helyi magyarság véleménye továbbra is számítson, amikor Szerbia jövőjéről van szó.

Az a tény, hogy a vajdasági magyarok továbbra is részét képezik a kormányzó koalíciónak, kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a két ország gazdasági, kereskedelmi, energetikai és migráció elleni együttműködése a jövőben is szoros legyen – fűzte hozzá Szijjártó.[4]

 

A képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jadranka Joksimovic szerb európai integrációs miniszter Belgrádban 2020. október 29-én (Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás)

Az MTI írásának a címe megtévesztő: Anna Brnabić második haladó párti „kormányzatában” ugyanis nem a „vajdaságiak” vesznek részt, hanem a Vajdasági Magyar Szövetség – amit még Vučić Magyarjai Szövetségének (VMSZ) is neveznek – megbízható káderei. A „vajdaságiakat”, mégsem lehet a véemeszel kiegyenlíteni. Ezt a magyar közszolgálati hírügynökség tudósítójának mégiscsak illene tudni.  

Szijjártó véleménye is – miszerint „magyarok részvétele a kormányban biztosítja azt, hogy a helyi magyarság véleménye továbbra is számítson, amikor Szerbia jövőjéről van szó” – enyhén szólva vitatható. Azt is pontosítani kellene, hogy a VMSZ csak a tartományban részese a „kormányzó koalíciónak”, köztársasági szinten a VMSZ a végrehajtó hatalomban csak államtitkári szinten vesz részt, ami mégiscsak lényeges különbség.  

Az Államigazgatási törvény 24. szakasza szerint „a minisztériumnak lehet egy vagy több államtitkára, akik munkájukért a miniszternek és a kormánynak tartoznak felelősséggel. Az államtitkár a minisztertől kapott meghatalmazása keretében segít a miniszternek. […] Az államtitkár tisztségviselő, a miniszter javaslatára a kormány helyezi tisztségébe és menti fel, tisztsége pedig a miniszter tisztségének megszűntekor megszűnik.”[5]

A rendelkezésből is jól látható, hogy az államtitkár nem tagja a kormánynak, viszont jól fizetett közigazgatási tisztségviselő, magyarán hivatalnok, aki köteles mindenben a minisztertől kapott utasítások szerint eljárni. Véleménye lehet ugyan bármiről, de a miniszter dönt, a politikába úgyszólván semmilyen beleszólása, döntéshozatali joga pedig végképp nincsen. Ezért a véemeszes államtitkárokhoz mégsem kellene olyan ígéreteket fűzni, amelyek teljesítésére nem képesek, még ha lenne is ilyen szándékuk. A jámbor nyilvánosságot pedig félretájékoztatni.

Külön vita tárgyát képezhetné, hogy a magyaroknak egyáltalán miért kell részt venni a Vučić féle „kormányzatban”, és hogy ennek milyen negatív következményei lesznek a közösségre nézve az önkényuralmi rendszer bukása után!


November 4.
„Emlékszem még azokra az időkre”…
– Emlékszem még azokra az időkre, amikor minden magyar párt, civil szervezet kapott meghívót a megemlékezésekre. Fel is szólalhatott. Egy pár éve már nem küldenek meghívót, csak a VMSZ koszorúz, „emlékszik” meg az 1944-45-ben kivégzett ártatlan magyarokra. Miért kell ebből is párt propagandát csinálni? Miért kell még a halottakat is megosztani és az emléküket kisajátítani? Milyen jogon gyúrják össze az ártatlan magyar áldozatokat a szerb királyi hadsereg (csetnikek) tagjaival, valamint a kommunizmus többi áldozatával? Ezt is be kell áldozni a koalíciós partner „érzékenysége” miatt? Már semmi becsület, tartás sem maradt bennetek? – kérdezte Csonka Áron jegyzetében a Facebookon.[6]
 

Csorba Béla beszédét mondja az újvidéki katonai temetőben

 

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) elnökének jegyzete – amint a szövegből is kitűnik – az 1944-45-ben kivégzett ártatlan magyarokra való legutóbbi emlékezésekkel kapcsolatosan íródott.

Szabadkán például[7] a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), Újvidéken, a Futaki úti katonai temetőben a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP)[8] tisztségviselői emlékeztek meg a hetvenöt évvel ezelőtti tragikus eseményekről. Temerinben a VMSZ és a VMDP,[9] Járekon (Tiszaistvánfalván) ismét ez a két (szövetséges) párt, valamint az Első Helyi Közösség képviselői helyzetek el koszorút a fakeresztnél és az emléktáblánál.[10] Ez is a VMSZ kiszorítósdijának a része lenne?

Csonka Áron „emlékszik még azokra az időkre, amikor minden magyar párt, civil szervezet kapott meghívót a megemlékezésekre”. A kérdésre, hogy a mostani megemlékezés miért sikeredett kétpártira, csak a szervezők tudnának választ adni, mint ahogy Csonka többi kérdésére is.

Azt a kérdést is fel lehet azonban vetni, hogy az ilyen eseményekre vajon várni kell-e a „meghívót”?  Miért nem került sor kapcsolatfelvételre a szervezőkkel és a többi párttal? Már ilyen szinten sem létezik a magyar pártok közötti kontaktus?

Ternovácz István, a (domináns véemeszes) Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának szavai szerint, az MNT képviselői „tiszteletüket tették ezeken a megemlékezéseken, ahány emberük van igyekeztek mindenhova eljutni, mindenütt fejet hajtani, koszorút elhelyezni és emlékeztetni arra, hogy mindaz, ami akkor megtörtént, ne ismétlődjön meg”.[11]

Ez egy új gyakorlat kezdetét is jelenthetné, miszerint a (majdani) többpárti MNT lehetne a központi megemlékezések szervezője, vagyis átvehetné a magyar pártok eddigi megemlékezésekkel kapcsolatos szerepét.

BOZÓKI Antal

Torda, 2020. november 9.

__________

[1] https://www.facebook.com/pasztorvmsz, 2020. október 23. 13:00 és és Németh Ernő: Pásztor István: „A jövő hét közepén írjuk alá a koalíciós megállapodást” https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/25739/Pasztor-Istvan-A-jovo-het-kozepen-irjuk-ala-a-koalicios-megallapodast.html, 2020. október 23. 21:53
[2] Pásztorral tárgyalt Vučić https://www.vajma.info/cikk/szerbia/29056/Koalicios-targyalasok-Pasztorral-targyalt-Vucic.html, 2020. október 23. 13:00
[3] mh: A VMSZ a hatalom része marad
https://www.magyarszo.rs/hu/4351/kozelet_politika/223185/A-VMSZ-a-hatalom-r%C3%A9sze-marad.htm
Lásd még v-ár: Új államtitkári tisztségekre számít a VMSZ, Magyar Szó, 2020. október 28. 4.
https://www.magyarszo.rs/hu/4440/kozelet_politika/228585/%C3%9Aj-%C3%A1llamtitk%C3%A1ri-tiszts%C3%A9gekre-sz%C3%A1m%C3%ADt-a-VMSZ.htm, 2020. október 27. 09:14 >> 2020. október 27. 21:06
[4] (MTI) Magyarország üdvözli a vajdaságiak kormányzati részvételét
https://hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2020/10/29/magyarorszag-udvozli-hogy-az-uj-szerb-kormanyban-is-helyet-kapott-a-vajdasagi-magyarsag 2020. október 29. 15:54
[5] Zakon o državnoj upravi [államigazgatási törvény]. Sl. glasnik RS [az SZK Hivatalos Közlönye], 79/2005, 101/2007, 95/2010, 99/2014, 47/2018 és 30/2018 – másik törvény], vagy Törvények és egyéb jogi dokumentumok magyar nyelven (5.)
https://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[6] Csonka Áron: https://www.facebook.com/csonkaaron, 2020. november 4.
[7] P.E.: Emlékezés a bosszú napjainak áldozataira. Magyar Szó, 2020. november 3. 1. és 4,
[8] szb Csak háború ne legyen. Magyar Szó, 2020. november 3. 11., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4446/vajdasag_ujvidek/228975/Csak-h%C3%A1bor%C3%BA-ne-legyen!.htm, 2020. november 3., 10:09
[9] F. D.: Meghaltak, mert magyarok voltak. https://www.magyarszo.rs/hu/4446/vajdasag_temerin/228973/Meghaltak-mert-magyarok-voltak.htm, 2020. november 3. 9:26
[10] Ádám Csilla: Járekon az ártatlan áldozatokra emlékeztek https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/25769/Jarekon-az-artatlan-aldozatokra-emlekeztek.html, 2020. október 31. 19:02
[11] Újvidéken is megemlékeztek az 1944/45-ös ártatlan áldozatokról
https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/%C3%BAjvid%C3%A9ken-is-megeml%C3%A9keztek-az-1944-45-%C3%B6s-%C3%A1rtatlan %C3%A1ldozatokr%C3%B3l_1175425.html?fbclid=IwAR2e3cZld1t2_KPRwvNWQLcmEGpDZ8IAIGEWUP9XmGGbL8GMkjONkpduMLM

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése