2020. november 2., hétfő

A partizánterror több mint háromszáz helyi áldozatára emlékeztek Temerinben

 A partizánterror több mint háromszáz helyi áldozatára emlékeztek Temerinben - A cikkhez tartozó kép

2020. november 1. 23:16

A partizánterror több mint háromszáz helyi áldozatára emlékeztek Temerinben a Nyugati temető közös sírjának emléktábláinál.

Három évtizede hajtanak fejet a közös tömegsírnál azok előtt a temeriniek előtt, akik 1944-45-ben a magyarellenes partizánvérengzés áldozataivá váltak, de azok előtt is, akik a haza függetlenségének védelme során az életüket áldozták az 1956-os forradalomban és az azt követő megtorlások idején.

Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke beszédében felidézte az elmúlt három évtized megemlékezéseit. - Az idén harminc esztendeje annak, hogy a délvidéki magyarság éppen csak megalakult politikai szervezete, a VMDK, ma már nyugodtan állíthatjuk, közösségünk számára 1990 áprilisában történelmi döntést hozott. Állást foglalt az 1944-45-ös magyarellenes leszámolások ügyében, és a szerb, a vajdasági, majd pedig valamivel később a Magyar Tudományos Akadémiához intézett javaslataival elindította azt a rehabilitációs folyamatot, amely napjainkra zárószakaszához ért, de még nem fejeződött be. Ennek a folyamatnak egyik fontos állomásává vált az 1990. október 28-i temerini megemlékezés is, amely az első volt Vajdaságban, és mivel sem a hatósági közegek, sem a politikai provokátorok nem zavarták meg, bizakodással és erővel töltötte el a hasonló irányban gondolkodó és megemlékezéseket tervező magyarokat Bácska és Bánát más településein is. Amit az állami szervek és a hivatalos tudományosság képviselői nem tudtak, nem akartak, vagy nem mertek megtenni, azt a délvidéki magyarság megtette önerőből: hozzákezdett önmaga múltjának a rehabilitálásához. A megemlékezések során nemegyszer fontos elhatározások születettek meg egy-egy kérdés, probléma, felvetés hatására. Mindez előrevitte az 1944-45-ös atrocitásokkal kapcsolatos kutatásokat, de azt a politikai küzdelmet is, amely azért folyt, hogy a vajdasági magyarság homlokáról eltűnjön a stigma, és megszabaduljunk a kollektív bűnösség ránk vetülő árnyékától.

Teljesen kificamodott az a logika, amely a törvény hiányosságai folytán az áldozatoktól és a hozzátartozóktól, valamint jogi képviselőiktől követeli meg az ártatlanság bizonyítását. Ami a feladatokat illeti, maradt még belőlük bőven, mind az idősebb, mind az utánunk következő nemzedékeknek is. A szerb és a magyar államközi baráti viszony, meggyőződésem szerint ezen a téren további eredményeket kell, hogy hozzon, hiszen a tények kendőzetlen feltárása, ha az a kölcsönös őszinteségen és megértésen alapul, jótékony hatást fog gyakorolni életünk minden területére – emelte ki beszédében a párt elnöke.

A plébános megszentelte a sírt, majd a köztestületek, a magyar pártok és a civil szervezetek képviselői a márványtáblák előtt elhelyezték a kegyelet és a megemlékezés koszorúit.

Ádám Csilla
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/25775/A-partizanterror-tobb-mint-haromszaz-helyi-aldozatara-emlekeztek-Temerinben.html

 

Kapcsolódó írások:

Kegyeletadó ünnepség Zentán
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/25774/Kegyeletado-unnepseg-Zentan.html, 2020. november 1. 21:57


Horgos vezető rétegének 1944-es kivégzése megtörte a falu fejlődését
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/25773/Horgos-vezeto-retegenek-1944-es-kivegzese-megtorte-a-falu-fejlodeset.html, 2020. november 1. 19:21.


Az áldozatok felének neve is van
Magyar Szó, 2020. november 1. 6.
https://www.magyarszo.rs/hu/4444/vajdasag_obecse/228830/Az-%C3%A1ldozatok-fel%C3%A9nek-neve-is-van.htm,
2020. október 31., 14:56 >> 2020. november 1., 16:37

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése