2020. november 14., szombat

Nem úgy néz ki, hogy a közmédia elbocsátott dolgozóit visszaveszik

Az állami költségvetés második kiigazítását követően a Vajdasági Rádió-Televízió mégsem kapta meg azt a 201 millió dinárt, amennyit az első kiigazításnál (áprilisban) elvontak a cégtől. A költségvetési pénzek csökkentése miatt a tartományi tájékoztatási cégben 88 ember (a foglalkoztatottak harmada) maradt munka nélkül.

A VRT arra számított, hogy visszakapja mind a 201 milliót, ezzel szemben csak 90 milliót hagytak jóvá a cég számára, ami a VRT szerint csak arra elég, hogy sikeresen zárja az üzleti évet, tudatta a Cenzolovka.

A szerbiai költségvetés idén áprilisi kiigazítását követően a VRT évi 900 millió dináros kerete 698.411.000 dinárra csökkent. Ezt az elvonást elsőként azok a dolgozók érezték meg, akiket a VRT foglalkoztatási ügynökségek révén alkalmazott. Augusztus elején ilyen módon 257 foglalkoztatott (köztük 90 újságíró) dolgozott ebben a formában. A pénzhiány miatt a foglalkoztatási ügynökséggel nem lehetett meghosszabbítani az augusztus végén lejáró szerződést, noha éppen a pénzügyi nehézségek miatt a VRT már júliustól felmondott 56 ilyen módon foglalkoztatott dolgozójának.

A szerződés lejártát követően 45 egykori „ügynökségi” dolgozót határozatlan idejű szerződéssel állományba vett a közmédia, míg a többiek egy részének felkínálta, hogy alkalmi szerződéssel vagy tiszteletdíjasként folytassa a munkát. Összesen 165 dolgozó folytatta így a munkát a VRT-nél, azonban összesen 88 dolgozó esetében semmilyen megoldást nem találtak, így ők ténylegesen munka nélkül maradtak és nem is valószínű, hogy sikerül őket visszavenni.

https://szabadmagyarszo.com/2020/11/14/nem-ugy-nez-ki-hogy-a-kozmedia-elbocsatott-dolgozoit-visszaveszik/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése