2020. november 18., szerda

Az MNT feljelentéseket tett a helységnévtábla-rongálások ügyében

Az MNT feljelentéseket tett a helységnévtábla-rongálások ügyében - A cikkhez tartozó kép
A lefestett bajsai tábla (Fotó: balk.hu)
 

Az utóbbi időszakban mind gyakrabban rongálnak meg helységnévtáblákat a Vajdaságban. Nemcsak a települések magyar elnevezéseit festik le ismeretlenek, hanem a más kisebbségek nyelvén feltüntetett elnevezéseket is.

A Magyar Nemzeti Tanács több esetben is feljelentést tett a táblarongálások miatt. Hétfőn a topolyai rendőrségen hallgatták meg a feljelentés kapcsán az MNT képviselőit. Hajnal Jenőt, az MNT elnökét kérdezzük a feljelentések kapcsán.

- Az utóbbi időben több település magyar nevét is lefestették, mi bűnvádi feljelentést tettünk az illetékes bíróságon. Topolyán is meghallgatáson voltunk, ahol Bajsa és Cserepes (Bački Sokolac) települések magyar nevét festették le. A jövőben ezt a gyakorlatot még következetesebben szeretnénk végrehajtani, így Antalfalva Községben és Pancsova Községben is ezeket a feljelentéseket megtettük. Több illetékes bíróság nem tartja fontosnak, hogy személyes meghallgatást is tartson. Topolyán azt láttuk, hogy mindkét településre kiment a rendőrség, egyebek között a névtelen rongáló ellen tett bűnvádi eljárásunk kapcsán minket is meghallgattak. Nyilvánvaló, hogy itt elsősorban egyéni akciókról van szó, de annak ellenére úgy gondoljuk, hogy ha egyelőre nem is tudjuk, hogy kik a tettesek, elrettentő példát kell mindenképpen statuálni ahhoz, hogy a jövőben ezek a kirívó esetek megszűnjenek.

- Meg lehet-e határozni földrajzilag, hogy hol történnek ilyen esetek gyakrabban? Ott, ahol tömbben él a magyarság vagy ott, ahol szórványban?

- Én azt látom, azt tapasztaljuk, hogy vannak olyan egyének vagy csoportok, akik útközben, a főbb utakon haladva rongálnak, tehát nem is köthetőek ezek egy-egy településhez, valamelyik közigazgatási területhez. Bajsán például a szlovák feliratot is lefestették, Cserepesen úgyszintén. Antalfalván viszont csak a magyar feliratokat festették le. Az lenne a fontos, hogy a köztudatban ismertté váljon, az emberek megértsék, hogy egy-egy közösségnek büszkének kell lennie arra, hogy egy-egy településen ilyen sok nemzetiség él, s hogy ezen, a hivatalos nyelvhasználatból adódó jogok alapján ezek a településnevek több nyelven is ki vannak írva. Nyilvánvalóan mostanában a több esetszám abból is adódik, hogy az utóbbi időben az útkarbantartó cég a táblák kiírásakor – interveniálásunk után – következetesebben próbálja a törvény szavát betartani. Emiatt sokan meglepődnek a többnyelvű feliratokon, főleg azok, akik a térség ezeréves múltját nem ismerik, s nem tudnak mit kezdeni a magyar, szlovák, román, ruszin vagy egyéb településnevekkel, amiket látnak a táblákon a szerb mellett.

- Elnök úrnak van-e tudomása arról, hogy került-e már rendőrkézre táblarongáló? Milyen büntetésre számíthatnak ezek az egyének?

- Nincs tudomásunk róla, de az nyilvánvaló, hogy elég szigorú büntetéssel jár, hogyha sikerül kideríteni, hogy kik voltak a tettesek.

Németh Ernő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése