2021. március 12., péntek

Horvátország tiltakozó jegyzéket küldött Szerbiának a horvát kisebbséget ért fenyegetések miatt

Horvátország tiltakozó jegyzéket küldött Szerbiának a horvát kisebbséget ért fenyegetések miatt - A cikkhez tartozó kép

Tiltakozó jegyzéket küldött Szerbiának a horvát külügyminisztérium az itt élő horvát kisebbséget ért fenyegetések miatt. A dokumentumban aggodalmukat fejezik ki annak kapcsán, hogy számos esetben megfélemlítették, sértegették és fenyegették a horvát kisebbséget, miután kérvényezték, hogy a horvát nyelv is kerüljön hivatalos használatba.

Az említett eseteket bejelentették a szabadkai rendőrségen, abban bíznak, hogy az illetékes szervek kellő védelmet nyújtanak e cselekményekkel szemben, az elkövetőket pedig elfogják. A tiltakozó jegyzékben a horvát külügyminisztérium arra kér választ Szerbiától, hogy milyen intézkedéseket foganatosítanak a Vajdaságban élő horvát nemzeti közösség védelme érdekében.

A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége hivatalos e-mail címére ma reggel egy levél érkezett, amelyben ismeretlen feladó azzal fenyegetőzik, hogy géppisztollyal végez velük. Az esetet Tomislav Žigmanov, a párt elnöke jelentette a rendőrségen. (Tanjug)

https://www.vajma.info/cikk/szerbia/29628/Horvatorszag-tiltakozo-jegyzeket-kuldott-Szerbianak-a-horvat-kisebbseget-ert-fenyegetesek-miatt.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése