2021. június 6., vasárnap

Ezrek a Fudan ellen Budapesten

 Magyarországon hét hónapja nem volt tüntetés, most bepótolták – Helyszíni tudósítónk fotóriportja

A Fudan magyar pénzből visszafizetendő kínai épülne, többnyire gazdag külföldi diákoknak a magyar egyetemisták diákvárosa helyén (Fotó: Szappanos Veronika)
A Fudan Hungary Egyetem magyar adókból visszafizetendő kínai hitelből épülne, többnyire gazdag külföldi diákok és oktatók számára kínai ideológia szerint a magyar egyetemistáknak tervezett  Diákváros helyén (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

A Diákváros terveinek fenntartása mellett, és a Fudan Egyetem, a kínai gazdasági gyarmatosítás ellen tüntettek szombaton Budapesten. A megmozdulás a kormánynak is szólt.

Magyarországon a járványhelyzetre hivatkozva 2020. november elején tiltott meg a kormány minden fajta gyülekezést, rendezvényt. Addigra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) melletti kiállás olyan komoly tüntetésekhez vezetett, hogy a kormánynak ez az egyetlen fegyvere maradt a nép „megfékezésére”. A tüntetéssorozatnak akkor véget is vetett a hatalom, azóta azonban sikerült újabb indulatokat generálni a nem kormánypárti szavazók körében.

Orbán Viktor néhány éve még egészen más véleményen volt: ld. 2007-es szavait a hátsó transzparensen (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
Orbán Viktor néhány éve még egészen más véleményen volt: 
ld. 2007-es szavait a hátsó transzparensen 
(Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

A Budapestre tervezett óriási kínai Fudan Egyetem ügye nemcsak hatalmas költségvetésével vívta ki sokak ellenszenvét, hanem az is bántó, hogy miután a kormány elüldözte az országból a valóban rangos CEU egyetemet, most tárt karokkal beinvitál az országba egy olyan intézményt, amelyhez Kína fog hitelt nyújtani, azt a magyar adófizetőknek kell majd visszafizetniük (nem nehéz felfedezni a hasonlóságot az ugyancsak ilyen módon megépülő Belgrád–Budapest vasútvonallal), az egyetem presztízsét pedig Kína fogja kihasználni.

Az sem mellékes, hogy Hszi Csin-ping elnök éppen a közelmúltban figyelmeztetett arra, hogy az egyetemek kötelesek a Kínai Kommunista Párt ideológiája szerint működni, illetve azt terjeszteni. Nem véletlenül fogalmazódott meg hát sokakban, hogy vajon ebben mi a jó Magyarországnak.

Vészjóslat – egy házilag gyártott transzparens a tüntetésről (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
Vészjóslat – egy házilag gyártott transzparens a tüntetésről 
(Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

A demonstráció célja a kínai egyetem elleni tiltakozás volt, de ahogy ősszel az SZFE esetében, most is a kormány elfogadhatatlan döntései ellen vonultak utcára az ellenzékiek.

A jelenlegi szabályozás értelmében legfeljebb 500 fős eseményeket lehet szervezni, ennél jóval többen jelezték előre részvételüket, ezért úgy oldották meg a felvonulást, hogy aki rendelkezett védettségi igazolvánnyal, az „tömegesen” vonulhatott a Hősök terétől a Kossuth térig, akiknek nem volt oltási igazolásuk, azok mellettük haladhattak, kordonnal elválasztva.

Oltási igazolás nélkül is részt lehetett venni a rendezvényen, de csak a kordonon kívül (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
Oltási igazolás nélkül is részt lehetett venni a rendezvényen, 
de csak a kordonon kívül (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

A tiltakozás kezdeményezője Jámbor András ellenzéki aktivista, a Mérce korábbi főszerkesztője, jelenleg országgyűlési képviselőjelölt és a fővárosi Városháza munkatársa volt. Hamar csatlakoztak hozzá az ellenzéki pártok, a Kossuth téren felszólalt többek között Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere is, aki a héten azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az egyetemnek kiszemelt helyszínen átnevezett négy utat és minden új utcatáblával Kína antidemokratikus tetteinek szúr oda.

A Fudan számára kijelölt beruházási terület Budapest egyik legelhanyagoltabb, veszélyes része, évek óta gondozatlan és rendezésre vár. A Fidesz néhány éve még ide akarta felépíteni az úgynevezett Diákvárost, ahova 8-12 ezer kollégiumi és apartman lakást ígért. Itt a kollégisták mellett megfizethető albérlethez jutottak volna pályakezdők, dolgozók, fiatal családosok és szegénységben élők.

Jámbor András szervező beszél a tüntetésen (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
Jámbor András szervező beszél a tüntetésen 
(Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

Jámbor András beszédében elmondta: most ide kapott zöld utat a Fudan, ami egyetlen magyar cégnek vagy dolgozónak sem fog hasznot hajtani. Az 540 milliárdos beruházást viszont a magyaroknak kell kifizetni. Hiába mondják, hogy akár magyar diák is jelentkezhet majd erre az egyetemre, nyilvánvalóan nem fogja tudni kifizetni a rendkívül magas tandíjat.

Bereczki Áron a Hallgatói Szakszervezettől azt hangsúlyozta, a kormány ezzel a tisztességes és megfizethető lakhatás lehetőségét veszi el a magyaroktól és helyette a kínai állampárt elitegyetemét támogatja.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere arra mutatott rá, hogy a Fudan olyan egyetem, ahol a kínai kommunista pártra kell felesküdni. Az, hogy kínai hitelből valósul meg, olyan beruházásokra hívja fel a figyelmet, mint a tervezett Belgrád-Budapest vasútvonal, ami ugyancsak egyedül Kína érdekét szolgálja. Baranyi Krisztina a kínai hitelből megépült montenegrói autópályát is példának említette.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és Baranyi Krisztina (j) ferencvárosi polgármester érkezik a rendezvény helyszínére (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester érkezik a rendezvény helyszínére (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

Karácsony Gergely főpolgármester kiemelte, hogy a tüntetés nem a kínai emberek ellen szól és nem is Kína, mint ország ellen. A magyarok nem szeretnének magyar pénzen Kínának egyetemet építeni. A Fudannal kapcsolatos eljárást a Fidesz teljes erkölcsi öngyilkosságának nevezte.

Az ujgur szabadságért is kiállt a tömeg (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
Az ujgur szabadságért is kiállt a tömeg (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

A résztvevők közül többen is viseltek „freeSZFE” maszkokat, többször felhangzott a „szabad ország, szabad egyetem” és az „Orbán takarodj” szlogen, valamint megjelentek a kínai ujgur népcsoporttal szembeni elnyomás ellenzői is. A felszólalók előtt ült Micimackó a színpadon és a tüntetők között is sok Micimackó figura tűnt fel a tömegben. Amikor Hszi Csin-ping kínai elnököt az Interneten a mesefigurához kezdték hasonlítani, válaszul a mesefigura-hasonlatot betiltották a kínai közösségi hálókon, a vicces mém terjesztői pedig börtönbüntetéssel nézhettek szembe. (Erről hamarosan részletesebben írunk.)

Micimackó volt a tüntetés visszatérő figurája – ez itt tibeti zászlóba öltözve (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
Micimackó volt a tüntetés visszatérő figurája – ez itt tibeti zászlóba 
öltözve (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)

Szappanos Veronika

https://szabadmagyarszo.com/2021/06/06/ezrek-a-fudan-ellen-budapesten/

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése