2021. augusztus 30., hétfő

A hatóságok szerint a magyar nyelvű feliratok „közlekedésbiztonsági kockázatot” jelentenek

Régi tábla (Forrás VMDK)

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) júliusban beadvánnyal fordult  a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkársághoz, amiben rámutatott a nyelvhasználati jogok megszegésére több község területén közlekedési táblák esetében. Ugyanis a regionális utak mentén  Szabadka, Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Óbecse vonalon lévő települések területén lecserélték a régi többnyelvű közlekedési táblákat és a helyükre, leginkább csak szerb nyelvű, cirill írásmóddal lévő táblákat helyeztek ki. Sok esetben ezek a regionális utak az adott település főutcáját képezik,  a táblák a település szűk központjában találhatóak, és a közlekedési útirányokról tájékoztatják az ott közlekedőket.

A beadványunkat  megküldtük még a Köztársasági Kisebbségügyi Minisztériumnak, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, Pásztor Istvánnak, a Tartományi Képviselőház elnökének is.

Beadványunkra válaszolva a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság arról értesítettek bennünket, hogy ők a Köztársasági Törvényhozási Titkárság véleményére támaszkodnak mi szerint csak az a gyakorlat támogatható ami szerint a kisebbségi nyelveken csak a település kezdetét, végét és az utcák megnevezését kell kiírni.

A Köztársasági Jogalkotási Titkárság  kihangsúlyozta, hogy ez ügyben  figyelembe vették a közlekedésbiztonsági előírásokat, konzultáltak a Köztársasági Építészeti, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztériummal, különösen annak Közlekedésügyi jelzésekről szóló szabályzatát, ami nem látja elő a szóban forgó táblák többnyelvűségét.

Magyarán a Köztársasági Törvényhozási Titkárság, Köztársasági Építészeti, Közlekedési és Infrastrukturális  Minisztérium és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság álláspontja szerint a közlekedési táblákon lévő magyar felirat „közlekedésbiztonsági kockázatot” jelentene!

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nem tudja elfogadni a nyelvhasználati törvény rendelkezéseinek ilyen mértékű leszűkítését és félretolmácsolását, hiszen ez sérti a nemzetközi egyezményeket, a szerb alkotmány által is szavatolt anyanyelvhasználatra való jogot, a szerzett jogokat és magát a nyelvhasználati törvényt is. Végső soron, sértő a józan észre nézve is mert a magyar felirat nem gátolná, hanem segítené a helyes közlekedést . Ezért további jogi lépéseket fogunk alkalmazni az anyanyelvhasználatra való jogunk megvédésére.

A VMDK számára  botrányos és különösen lehangoló, hogy ezt az álláspontot olyan intézmények képviselik ahol hatalmi pozíciójukból eredően vezető beosztásban, elnöki, titkári vagy államtitkári szinten, jelen vannak egy másik magyar pártnak a tisztségviselői. Sajnálatosnak látjuk a Magyar Nemzeti Tanács viszonyulását is, hiszen részükről a mai napig még nem hallottunk nyilvános állásfoglalást ez ügyben.

Óbecse, 2021. 08.30. 

 VMDK Press

Új tábla (Fotó: VMDK)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése