2021. október 6., szerda

Egy abnormális áramadósság krónikája

A valós fogyasztás négyszeresét követeli a szolgáltató egy idős zombori embertől 


Kép: N1 Televízió

Egy héttel ezelőtt jelent meg a sajtóban egy cikk arról a nyugdíjas zombori közgazdászról, aki már harmadik éve pereskedik a Szerbiai Villanygazdasággal – harmadik esztendeje hasztalanul próbálja bebizonyítani, hogy nincsen tartozása az elfogyasztott áram miatt. A 79 éves férfi lakásában – miután havonta két-három olyan villanyszámlát is kiküldtek a címére, amelyeken a valós fogyasztásnak megfelelő összegnél jóval magasabb tartozást számláztak, és miután azok kifizetését ő megtagadta, kikapcsolták nála az áramot. Még 2019 júliusában sötétbe borult a lakása. A monopolhelyzetben lévő villanygazdaságtól természetesen soha egyetlen írásbeli megindoklás sem érkezett arra vonatkozóan, hogy minek alapján állapították meg a számlákon feltüntetett összegeket.

Időközben a zombori jogvédő is eljárást kezdeményezett az ügyben. A helyi ombudsman szintén a tájékoztatási eszközökből értesült az idős férfi megdöbbentő esetéről. A jogvédő azonnal intézkedett is, írásbeli tájékoztatást követelt a közvállalattól: 15 napon belül tájékoztassák arról, hogy az érintett fogyasztónál mikor történt az elektromos áram megvonása és az „adós” a kikapcsolás időpontjáig mekkora összeget halmozott fel. Arra is magyarázatot kért, hogy megfelel-e a valóságnak az eljárásba bekapcsolt szakértő véleménye, amely szerint a helyszínen felmért valós fogyasztás alapján kiszámított díjnak szinte a négyszeresét akarják Nenad Ružić-tyal megfizettetni. Egészen pontosan: 156 ezer dinárt követelnek tőle. Ennek az összegnek megfelelő kilowatt áramot fogyasztott el – mármint az áramszolgáltató szerint – az idős bácsi 13 hónap alatt. Vagyis: 12 ezer dinár értékű áramot havonta. A zombori jogvédő arra is kitért, hogy az áramszolgáltatás megvonása óta történt-e bármilyen lépés a visszakapcsolást illetően.

Az N1Televíziónak adott interjúból kiderült, hogy voltak olyan hónapok, amikor 3 számlát is kiküldtek a címére, de mindegyik számlán más-más összegű tartozás szerepelt. Az első ilyen furcsa eset még 2018 februárjában történt. Akkor először 7-8 ezer dinárt követeltek tőle, a második számlán már jóval nagyobb tételt tüntettek fel: 30 ezer dinárt, a harmadikon pedig a bűvös 150 ezer dináros adósság is megjelent. Látványosan feltornázta magát a zombori öregember „adóssága”. Ahhoz aligha kell szakértőnek lenni, hogy a józan eszünkre hivatkozva megállapítsuk: a számlákra biggyesztett eltérő összegek már eleve és igen erősen vitathatóvá teszik, megkérdőjelezik a kimutatott hátralék hitelességét. 

A Zombori Alapfokú Bíróságon harmadik éve zajló peres eljárásba szakértőt is bevontak, aki a helyszínen, a reális áramfogyasztást figyelembe vége, megállapította, hogy bőven számítva is, a férfi maximális tartozása legfeljebb 39-42 ezer dinár lehetne. És semmiképp sem 150 ezer dinár, amennyit az áramszolgáltató szeretne rajta mindenáron bevasalni. Magyarán: ezt az összeget maga a bírósági szakértő is abnormálisan magasnak találta.

Nenad Ružić az eltelt bő két év alatt tekintélyes dokumentációt gyűjtött össze a légből kapott áramtartozása ügyében, és noha minden számlát gondosan eltett és megőrzött, azóta is hasztalan próbálja bebizonyítani a maga igazát, vagyis azt, hogy teljesen vétlen ebben a perfid módon kitalált történetben és egyetlen dinár jogosan követelt adóssága nincsen. A baj azonban – ahogy lenni szokott – gyakran nem jár egyedül: az idős férfit nem csak a villanygazdaság sanyargatja, 3-4 fajta betegséggel is küszködik. És arról is beszámol a vele készült interjúban, hogy az őszi hideg időjárás beálltával kénytelen lesz kiköltözni a saját otthonából, az áramtalan házból, és más fedelet keresni a feje fölé.

Remélhetőleg az ügynek lesz folytatása, és hamarosan sikerül tisztázni, hogy az idős ember önhibáján kívül került ebbe az áldatlan helyzetbe.  

Szabó Angéla

A mellékletben az N1 Televízió helyszíni riportja

https://rs.n1info.com/vesti/penzioner-iz-sombora-dve-godine-zivi-bez-struje-pokusava-da-dokaze-da-nema-dug/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése