2021. október 18., hétfő

Márki-Zay: Köszönöm!

 Márki-Zay: Köszönöm!

Köszönöm mindannyiótoknak, mindannyiuknak a támogatást – kezdte beszédét Márki-Zay Péter.

Miután megköszönte a hódmezővásárhelyieknek és családjának a támogatást, Márki-Zay elmondta, ma ellenzéket is váltottak, mert leváltották a bizonytalankodókat, a szélsőségeseket, a hatalommal incselkedőket. Kiemelte azt is, hogy a tiszták koalíciója áll mögötte,

„A felmentő seregnek időben kell érkeznie, úgy, mint Nándorfehérvárnál, és nem úgy, mint Mohácsnál” – mondta. Így köszönte meg a „megtisztuló szocialista párt” támogatását.

Végignézett a tömegen és örömét fejezte ki, hogy 40 alatti az átlagéletkor, nekik azt üzente „ezt ti nyertétek meg”.

Dobrev Klárának is kért egyúttal egy tapsot, aki már gratulált a győzelméhez. Már korábban is egyértelművé tették egymásnak, hogy az ellenzék csak együtt képes győzni, „Dobrev Klárával szövetségesek vagyunk”. – Össze kell fognunk pártok és civilek és együtt kivívhatjuk hazánk szabadságát – fogalmazott.

Márki-Zay Péter azt mondta, hogy egy új kultúrát akar elhozni az országnak, egy olyat, ahol a szeretet lesz uralkodó. Elfogadhatatlan lesz bármilyen visszaélés az ellenzéken belül, ellent fognak mondani a gonosznak, a gyűlöletkampánynak. – Szeretettel fogjuk magunkhoz ölelni a fideszeseket is – fogalmazott.

Az ellenzék most már közös miniszterelnök-jelöltje szerint Magyarország előző harminc évét kell lezárni egy békével – erről szól a 2022-es választás. Szavai szerint ma egy csatát nyertek, de meg kell nyerni a háborút is.

„Gratulálok az előválasztás győztesének, Márki-Zay Péternek!” – írta ki Karácsony Gergely a Facebook-oldalára.Véget ért az első országos előválasztás, amelynek egyetlen vesztese az Orbán rezsim, győztese pedig az egész ország. Az én elvem az volt, hogy a haza minden előtt, ezért léptem vissza. Márki-Zay Péterrel olyan szelíd forradalmat fogunk indítani, amely ezt az elvet követi. Nincs személyes ambíció, nincs részérdek, pártérdek vagy széthúzás. Egység van, amely csak egy célt szolgál, Magyarország felszabadítását. Mert a haza minden előtt – fogalmazott a főpolgármester.

Karácsony Gergely is ott van Márki-Zay Péter budapesti eredményváróján, ahol beszédet is tartott, Márki-Zay előtt.

Ma Magyarországon forradalom zajlik, a szeretet forradalma, a hazaszeretet forradalma – mondta Karácsony Gergely. Ennek a forradalomnak pedig egy kulcsmondata van: A haza minden előtt. Karácsony hozzátette, azért most álltak színpadra, mert először meghallgatták Dobrev Klárát, aki úgy beszélt, mint egy igazi hazafi, egy igazi demokrata és végtelenül büszke, hogy vele közösen fogják Magyarországot megváltoztatni.

„Egy olyan kormányt akarunk, ami nem csak az elmúlt 10 év, hanem az elmúlt harminc év hibáit akarja orvosolni!” – mondta Karácsony Gergely, aki szerint soha annyira közel még nem állt hozzá Magyarország, hogy tényleg más legyen a politika.

https://szmsz.press/2021/10/17/marki-zay-koszonom/

 

Márki-Zay Péter nyerte az ellenzéki előválasztást 
Márki-Zay Péter nyerte az ellenzéki előválasztást - A cikkhez tartozó kép

https://www.vajma.info/cikk/magyarorszag/22644/Marki-Zay-Peter-nyerte-az-ellenzeki-elovalasztast.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése