2023. május 2., kedd

Dezinformációs szőnyegbombázás Magyarországon belföldről és külföldről egyaránt

A valóság közösen elfogadott, tényeken alapuló megismerése általában is elég komoly támadás alatt van, de Putyin ukrajnai agressziója után a magyarok különlegesen erős szőnyegbombázást kapnak dezinformációból külföldről és belföldről egyaránt – ennek pedig meg is látszik a következménye.

Láthatatlanná váltak az ukrán menekültek – a civilek segítenek nekik felszínen maradni
Több tízezer ukrán menekült él több mint egy évvel a háború kitörése után is Magyarországon, de a hírekben már ritkán szerepelnek. Napi harcot kell vívniuk a bürokráciával, legyen szó oktatásról, egészségügyi ellátásról vagy a munkavállalásukról. Megint a civil szervezetek azok, akik igyekeznek betömni az ellátórendszeren tátongó lyukakat.

Vége a moratóriumnak, több ezer család veszítheti el az otthonát
Keddtől indulhatnak a kilakoltatások, miután április 30-val véget ért a téli moratórium. Szatmári Andrea, az Utcajogász egyik önkéntese szerint a korábbi évekhez képest többen kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy elveszítik lakhatásukat. Egyes önkormányzatok is hozzájárulnak ehhez, van, ahol a négyszeresére emelték a bérleti díjat.

Kiss László történelemtanár: „Nem szigetek fogják megváltoztatni a rendszert, az egészet magát kéne emberségesebbé tenni”
A rengeteg tanagyag miatt olyan alapvető történelmi fogalmak megismertetésére sincs idő a középiskolában, mint a reformáció vagy a kapitalizmus – mondja Kiss László történelemtanár, aki egyébként úgy került az ELTE történelem szakára, hogy korábban vegyipari szakmunkásképzőbe járt, mert a színkettes általános iskolai bizonyítványával ide is csak protekcióval került be. Szelfi című podcastunk szerkesztett, rövidített változatát olvashatják.

Petri Gábor: „Nem szimbolikus gesztusok kellenének, hanem konkrét szakpolitikai döntések az autisták számára is”
Részt vett az első országos autizmusstratégia megtervezésében és elfogadtatásában, amivel akkor még viszonylag úttörőnek számítottunk Európában. Mára már tudja, hogy a stratégia vállalásai gyengék voltak, és a megvalósulásukat sem ellenőrzi senki. Épp ezért szerinte kék lufik eregetése helyett teljesen mást kellene csinálniuk az autistaszervezeteknek az autizmus világnapján. Ugyanakkor kutatásaikból pontosan látja, hogy az értelmi fogyatékosok mellett az autistákat fogadjuk el legkevésbé, és hogy mennyire szűkültek az érdekvédelmi lehetőségeik az elmúlt húsz évben. Petri Gáborral beszélgettünk.

Whistler mamája: „Szívesen beszélgetnék Orbán Viktorral”
A Whistler anyja egy híres festmény, amely egy komor hölgyet ábrázol, a festő édesanyját. A Whistler mamája ezzel szemben egyáltalán nem komor tartalmat jelöl: ezen a címen egy blog működik. A szerző sem a nevét, sem az arcát nem vállalja, blogját, a Whistler mamáját mégis ezrek követik az interneten. A tartalom annyi, hogy ismert és kevésbé ismert festményeket lát el új és keresetlen feliratokkal, pontos és vicces kórrajzot mutatva ezzel a mai Magyarország köz- és magánéletéről. A bejegyzések gyakran mémmé válnak. A Whistler mamája – a teremőr néni szerint című blog alkotójával beszélgettünk humorról, nyomasztó közéletről és Orbán Viktorról.

Az EU leszámolna a fast fashionnel, avagy meg kell tanulnunk fenntarthatóan öltözködni
A kereskedelem újabb frontján üzen hadat az EU a távol-keleti dömpingnek, amikor szigorításokat tervez bevezetni a fast fashion termékekre vonatkozóan. A jogalkotási munka folyik, s jelentős lépéssel kerültünk közelebb a döntéshez, mivel az Európai Parlament szakbizottságának álláspontja is kialakult. Az alap az Európai Bizottság javaslata, amely azt célozza, hogy biztosítható legyen a textiltermékek körkörös, fenntartható és társadalmilag igazságos előállítása.

Putyin titkos vonatában is járt az elnök elit biztonsági csapatának disszidens háborúellenes tisztje
Gleb Karakulov volt tiszt részleteket közölt arról, hogy Vlagyimir Putyin paranoiája a jelek szerint tovább mélyült, amióta 2022 februárjában úgy döntött, hogy megtámadja Ukrajnát. Az orosz elnök most már kerüli a repülést, inkább egy speciális páncélozott vonaton utazik.

A világ vezető divatmárkái, jogosítvány és diploma a szaúdi nőknek
Szaúd-Arábia olajnagyhatalom, ahol egyszerre van jelen a high tech és az évezredes tradíciók világa. A szunnita királyságban ugyanakkor a nőket a férfiak gyámsága alá rendelő szigor az élet egyre több területén enyhülni látszik. Hogy mit érzékel ebből nőként egy újságíró, arról Benyó Rita beszélt.
 
Amit még tudni érdemes
A letartóztatása előtti nap kétszer is járt az Igazságügyi Minisztériumban Schadl György (24.hu)
A tárcánál nem tudták megmondani, hogy a végrehajtók elnöke kivel és miről tárgyalt a letartóztatása előtti napon az Igazságügyi Minisztériumban, mert a beléptetést a Készenléti Rendőrség végzi, és legfeljebb egy évig tárolják az adatokat. Azt viszont hangsúlyozták: Varga Judit épp Miskolcon volt.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése