2023. május 5., péntek

Mesés nyereséget hozhat a Molnak a 35 éves hulladékgazdálkodási koncesszió

A Szabad Európa honlapja

2023. május 5.

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Évi százmilliárdos bevételt is hozhat a Molnak a hulladékos koncesszió

A kormány elképesztő összegről mond le azért, hogy a Mol koncessziós cége mesés bevételre tehessen szert az új hulladékgazdálkodási rendszerben. Egy szakértői tanulmány szerint érthetetlenül viselkedik a magyar állam, és teljesen indokolatlanul kapta meg a Mol-csoport 35 évre majdnem az egész hazai hulladékgazdálkodást.

„Megrázó és példátlan” – a Köves Slomónak kedvező döntés miatt lelakatolták a zsinagógát
A holokauszt óta most először lakatolták le újra a budapesti ortodox zsinagógát. Egy államtitkári döntés értelmében ugyanis a Köves Slomóhoz kötődő EMIH bekebelezheti a 150 éves múlttal és milliárdos ingatlanvagyonnal rendelkező kisebb ortodox közösséget.

Koncesszió vagy közbeszerzés: az Európai Bizottság látókörében a 35 éves sztrádaszerződés
Felkeltette az Európai Unió versenyjogi hatóságának érdeklődését a magyar kormány által kötött 35 éves sztrádakoncesszió. Ha visszásságot találnak, az más ügyekre is hatással lehet. Többet még nem tudni, a testület a magyar kormány válaszát várja – mondta brüsszeli tudósítónk friss podcastunkban.

Orbán: Biológiai fegyverrel támadják a nemzetet a liberálisok
A magyar miniszterelnök nyitotta meg a CPAC idei budapesti rendezvényét. Újdonságot nem mondott, viszont a korábbiaknál durvább hangnemben vírusnak nevezte a migrációt, amivel a nemzetet akarják elpusztítani a progresszív liberálisok. Hitet tett Donald Trump mellett, és bejelentette: jövőre is lesz CPAC a magyar fővárosban.

Elengedték a volt főnyomozót, akit hivatalos személy elleni erőszak miatt vittek be a rendőrök a szerda esti tüntetésről
Horgászbotra tűzött zászlóval a kezében tűnik fel a felvételeken a dulakodás első sorában a volt gazdasági főnyomozó, akit hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt állított elő a rendőrség, de csütörtök délután elengedték. A TASZ szerint a rendőrök aránytalan mértékben vetettek be könnygázt és tonfát szerda este a Karmelita kolostornál. Maszkkal védekező fiatalok ellen is büntetőeljárásokat indítottak.
 
Amit még tudni érdemes
Az Orbán-kormány nem árulja el, hogy miért Magyarország fizeti a legmagasabb árat az orosz gázért (Népszava)
A kabinet mindent megtesz a helyzet javításáért – "válaszolta" az energiaügyi tárca arra a kérdésre, hogy az oroszok miért adják sokkal drágábban Magyarországnak a gázt másokhoz, a világpiaci árhoz, illetve a többi államra szabott saját tarifáikhoz képest.

Titkos harcművészeti gálát tartanak Budapesten Európa szélsőjobboldali nacionalistái (Telex)
Most hétvégén tartják Budapesten azt a rendezvényt, amelyet a szélsőjobboldal a koronavírus-járvány óta megrendezett legnagyobb radikális nacionalista találkozóként aposztrofál.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése