2023. május 21., vasárnap

NEM „ŐRKUTYÁK”, HANEM TÁNYÉRNYALÓ PINCSIK

Félretájékoztatás Magyar Szó módra

A Magyar Szó nevű (most már) pártújság, az első számának megjelenése, 1944. december 24. óta talán a legsúlyosabb válságát éli.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) bugyuta szócsövévé silányult. A névlegesen a Magyar Nemzeti Tanács alapította lap teljesen ennek az elszerbesített pártnak a politikáját szajkózza, egy párhuzamos, virtuális világot tükröz, nem vesz tudomást a társadalmat megrengető történésekről, fittyet hány a tömegeknek a rendszerbeli változásokra vonatkozó követeléseire! Mint ahogy nem a tisztességes, objektív, profi tájékoztatás útján jár a vajdasági magyar közösséget érintő témák esetében sem.

Higgy a hagyományos értékeknek! – szól a Magyar Szó reklámja az RTV-ben. Mintha azt mondanák: Higgy a hazug tájékoztatásnak, neked ez jár alapjogon, vajdasági magyar!

A pártlap nem közölte például azt sem, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) sikeres jogi eljárást folytatott egynyelvű értesítő táblák kapcsán Zombor és Szabadka város esetében.

– A felügyelőség hivatalosan kiküldött értesítésében arról tájékoztatta a VMDK-át, hogy megállapította a törvénysértés tényét, és elrendelte a feliratok pótlását magyar, illetve horvát nyelven. Ez azt jelenti, hogy Zombor városvezetése kötelezve van Bezdán, Nemesmilitics, Bácsgyulafalva stb. települések esetében a magyar nevének kiírására. Ahol a horvát nyelv is hivatalos, ott horvát nyelven is. Ugyanez vonatkozik Szabadka városra. Palics, Szabadka magyar megnevezését ki kell írni! – közölte Csonka Áron, a párt elnöke[1].

A Magyar Szó erről (is) mélyen hallgat!

Május 19-én Belgrádban már a harmadik tüntetés zajlott, amelyen a szinte folyót képező  tömegáradat egyebek mellett a szerb kormány és Aleksandar Vučić lemondását/távozását követelte. Ennek ellenére a Magyar Szó úgy tesz, mintha Szerbiában semmi nem történne! Béke, nyugalom, vidéki csönd, „hagyomány”, faluszéle. Mintha minden a legnagyobb rendben lenne! A magyaroknak nem kell tudni, hogy mi történik körülöttük?

A Danas nevű belgrádi napilap hétvégi számának címoldalán a 2000. október 5-e (Milošević megbuktatása) óta a legnagyobb tömegtiltakozásról tudósít. 

A Magyar Szó legfontosabb belpolitikai híre,  hogy „alkalmi rendezvényt szervezett a Prosperitati Alapítvány a X. pályázati körben meghirdetett Kiemelt jelentőségű, közepes- és nagy léptékű szolgáltatóipari és mezőgazdasági fejlesztések, valamint Vajdasági és magyarországi magyar vállalkozások szerbiai piacrajutási lehetőségeinek támogatása pályázati kiírások lezárásának, illetve az ezzel összefüggésben szervezett szerződés-aláírás alkalmából”. Mennyibe került ez a rendezvény a pénzünkből?

Na, meg arról ír a címoldalon, hogy „Tisztújító közgyűlést tart a VMSZ”, Pásztor képével, és hogy „Óbecsére került a (Magyar Szó – B.A.) naptár főnyereménye!

A belgrádi tömegtüntetés a lap számára mintha nem is létezne! A 6. oldalon (a Közélet rovatban) eldugva, Harmadszor az erőszak ellen címmel közöl egy rövidke írást a belgrádi „tömeges megmozdulásról”.

Varjú Márta főszerkesztő és Máriás Endre főszerkesztő-helyettes irányításával a Magyar Szó nem az itteni magyar közösséget, hanem egy téves, romlott, hatalombitorló politikát szolgál. Nem teljesíti a közszolgálati tájékoztatásból eredő feladatát, annak ellenére, hogy az adófizetők, vagyis mindannyiunk pénzéből létezik. Arcátlanul semmibe veszik az újságírói kódexet, a szakma szabályait, az olvasókat és azok alkotmányos jogait!

A VMSZ júdáspénzéért meddig akadnak még szánalmas kiszolgálók, akik felvállalják a „tányérnyaló pincsi” szerepét egy olcsó színdarabban?!

Az elszámoltatást és a felelősségre vonást senki nem kerülheti el!

BOZÓKI Antal


[1] Csonka Áron: Beigazolódott a törvénysértés! https://www.facebook.com/csonkaaron, 2023. május 17. 20:55

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése