2024. január 2., kedd

Egyre súlyosabb szervezeti és finanszírozási anomáliákkal küzd a hazai védőnői rendszer

A Szabad Európa honlapja

2023. január 2.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Recseg-ropog az egykor szebb napokat látott hazai védőnői rendszer
Az amerikai mintára kialakított, hungarikumnak is besorolt hazai védőnői rendszer egyre komolyabb szervezeti és finanszírozási anomáliákkal küzdött a korábbi években. Tavaly nyáron államosították ezt a szektort is, önkormányzati helyett központi, kórházi irányítás alá került a védőnők túlnyomó része. Egyelőre kevésbé látszik az átszervezés hátterének szakmai oldala a szakszervezet szerint. A jelenlegi védőnői körzetek között jelentősek a különbségek, ezeket is bemutatjuk ebben a cikkben.

Negyvenszer is újra lehet tölteni a sörösüveget – indul a visszaváltási rendszer
Magyarországon az újrahasznosításban hiszünk – legalábbis ez lesz a prioritása a most januárban induló üvegvisszaváltási rendszernek. Az EU-jogszabályok szerint a megelőzésen és az újrahasználaton kellene a hangsúlynak lennie, és csak harmadik megoldásként jöhet szóba az anyagában történő feldolgozás, vagyis az újrahasznosítás.

Moszkva kémkedésre használhatja fel az ukrajnai térfigyelő kamerákat
Az orosz kormányt és hadsereget kiszolgáló nagyvállalatok tulajdonában lévő szerverekre futhatnak be az adatok az ukrajnai városokban, cégeknél és otthonokban működő térfigyelő kamerarendszerek ezreiből – tudta meg a Szabad Európa ukrán oknyomozó részlege, a Schemes.

A Nyugat és a tálibok rendezett kapcsolata még messze van
Miközben a tálibok már harmadik éve újra hatalmon vannak Afganisztánban, a szélsőséges szervezet továbbra is páriának számít a nemzetközi közösség szemében, de az egyre sürgetőbb globális érdekek miatt a Nyugat vajon afelé haladhat-e, hogy nagyobb együttműködést tanúsítson, vagy akár elismerje az elnyomó politikája megváltoztatását határozottan elutasító tálib kormányt?

Egy orosz sorkatona apja azt gyanítja, hogy fiát halálra verték, amiért nem akart Ukrajnában harcolni
A 19 éves Andrej Lazsijev november elején halt meg egy haditengerészeti kórházban az orosz fekete-tengeri flotta bázisának számító, 2014-ben illegálisan annektált Krím félszigeten. A halálát hivatalosan az agy bevérzése okozta. Apja ugyanakkor azt gyanítja, hogy fiát veréssel próbálhatták rákényszeríteni a védelmi minisztériumi szerződés aláírására, amelynek alapján Ukrajnába vezényelhették volna.

Visszatekintő 2023: Teljes irányváltást ígért a kormány a Fertő tavi beruházás kapcsán
Az ENSZ kulturális szervezetének tanácsadó missziója ellenőrizte a Fertő tavi beruházást októberben. A helyszín kapcsán komoly kifogások merültek fel a magyar és az osztrák területen tervezett projektek miatt. Ha a kormányok nem kezelik az UNESCO által sorolt problémákat, akár a Fertő-part világörökségi címét is kockáztathatják. Ez pedig nagy presztízsveszteséget jelentene idegenforgalmi szempontból, és az érintett országok rossz hírét kelti, ha megtörténik.

Visszatekintő 2023: Autópálya-koncesszió: a legfontosabb dokumentumokat titkolja el az állam
A tavalyi év elején szerettünk volna betekinteni az autópálya-koncessziós szerződés mellékleteibe, de hiába. Pedig a mellékletek rejtik a lényeget, vagyis hogy mennyi pénzt kapnak 35 év alatt a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségeibe tartozó vállalatok a hazai autópályák üzemeltetéséért cserébe. Bírósághoz fordultunk, és jogerősen megnyertük a pert a kormányzati szerv ellen, amely a Kúriához fellebbezett jogorvoslatért.
 
Amit még tudni érdemes
Tóparti villákat terveznek a volt zánkai MÁV-üdülő helyére, Nagy Márton árnya is felsejlik a háttérben (24.hu)
A kisebbségi tulajdonos hátterében a gazdasági miniszter testvérének köre tűnt föl. A többségi tulajdonos pedig a Nagy Márton felügyelte MFB Csoport által tízmilliárdokból indított városi tőkealapok összevonásából jött létre.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése