2024. január 3., szerda

Stefanović: A választási csalás nyilvánvaló

Stefanović: A választási csalás nyilvánvaló

2024. jan. 2. 17:49

Borko Stefanović, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke kijelentette, hogy Vučić olyan benyomást próbál kelteni, mintha minden rendben lenne és erről legfőképp saját szavazóit próbálja meggyőzni.

– A választási csalást azonban, ami nyilvánvaló, az EBESZ és főleg a CRTA is dokumentálta, az Európai Unió pedig efölött nem fog szemet hunyni – közölte Stefanović.

Hozzátette, nem biztos benne, hogy Vučić párhuzama a Gonzalesről épp a legmegfelelőbb lenne.

– Nem lehet összehasonlítani, mert most nem az a helyzet, nem azokról a városokról van szó, és ez már nem az a Szerbia. Elvileg ő tisztában van azzal, hogy a nemzetközi közösség nyomásgyakorlása hamarosan megérkezik, a nyomásgyakorlásnak pedig az az alapja, hogy a hatalom a nemzetközi testületek egyetlen ajánlását sem teljesítette – mutatott rá a politikus.

Hangsúlyozta, hogy olyan kijelentéseknek lehetünk a tanúi, amelyek csak a szavazók meggyőzésére irányuló kísérletek.

– A legfelsőbb hatalmi körökből érkező kijelentések csak próbálkozások, hogy a saját szavazóikat elhitessék, hogy minden rendben van, hogy a „győzelem soha sem volt tisztább” és hasonlók… De ezek értelmetlen dolgok és teljesen szem elől tévesztik a lényeget – fogalmazott Stefanović.

https://szmsz.press/2024/01/02/stefanovic-vucic-a-sajat-szavazoit-hitegeti-hogy-minden-rendben-pedig-a-valasztasi-csalas-nyilvanvalo/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése