2026. április 29., szerda

Hátulról kapaszkodnának a szekérre

Emberi és nemzeti kisebbségjogi napló (331.)

Belekényesedett a hatalomba, mint Orbán Viktor.
Népi mondás


Április 2. – 24. 
„Hátulról kapaszkodik a szekérre”

Korhecz Tamás (Fotó: Željko Matić)


A Családi Kör áprilisi száma Kinek áll a zászló?[1] címmel közli Korhecz Tamás volt alkotmánybíró kétoldalas írását. 
Korhecz Tamás – miután 2025 végén lejárt a kilenc évre szóló alkotmánybírói megbízatása – március 9-től a Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Kara dékáni székébe ült. 
Írásában Korhecz az ún. Uglješa Mrdić javaslata alapján módosított igazságügyi törvények „vitatott rendelkezéseiről” ír, amelyek hiányosságaira a Velencei Bizottság április 24-én nyilvánosságra hozott véleményében mutatott rá.

Korhecz annak a szerb alkotmánybíróságnak volt a tagja, amelyet évek óta bírálnak hatékonyságának hiánya és szelektív működése miatt; amely után 44 ezer megoldatlan ügy maradt[2], és amely rendre megerősítette a hatalom döntéseit. Csak nem maradhatott valamilyen fontos pozíció nélkül? 


A kilenc évig szinte teljes hallgatásba burkolózó Korhecz az utóbbi hetekben hirtelen aktivizálódott: Az utóbbi hetekben sorra adott interjúkat a vajdasági és szerbiai médiának: a Szabad Magyar Szónak, az N1-nek és más fórumoknak[3]. Nyilatkozott a TISZA Pártról, a magyarországi választásokról, valamint a magyar-szerb kapcsolatokról is. 
Közéleti szerepvállalása mellett tudományos teljesítményéről jóval kevesebbet hallani.

Pályafutása során Korhecz sohasem szakadt el teljesen a Vajdasági Magyar Szövetségtől[4]. A párt támogatásával fontos politikai tisztségeket kapott. Volt a tartományi kormány alelnöke, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár, valamint a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is és újabb tisztségekre tört[5].


Az MNT elnöksége idején, 2011. június 23-án leváltotta Pressburger Csabát, a Magyar Szó főszerkesztőjét. Helyére Varjú Márta került, akinek időszakában megszűnt a közösség hiteles tájékoztatása, és megjelent az úgynevezett „magyar szellemiségű” irányvonal. 
2014-ben összekülönbözött a VMSZ vezetésével, és rövid időre visszavonult a közélettől. A 2015. augusztus 20-án létrejött Magyar Mozgalom egyik alapítója, majd társelnöke lett. 
2016-ban alkut kötött a néhai Pásztor Istvánnal, aki – egyesek szerint – egy alkotmánybírói székkel „vásárolta meg” Korheczet, amelyben mostanáig ült. Annak ellenére, hogy egyetlen napot sem töltött bírói, illetve ügyvédi munkakörben. (Akárcsak a decemberben helyére választott Dudás Attila.)

Korhecz Tamás 2016-ban rezzenéstelen arccal fordított hátat a Magyar Mozgalomnak[6]. Súlyos politikai árulást hajtott végre. Ezzel a vajdasági magyar értelmiségi elitet tömörítő ellenzéki MM sorsa is megpecsételődött: 2022. december 7-én „felfüggesztette politikai tevékenységét”[7].

A most leköszönt alkotmánybíró újbóli megjelenését a közéletben úgy is lehet értelmezni, hogy talán vissza szeretne térni a politikába. Olyan vélemények is vannak, hogy a magyarországi változások hullámain „hátulról szeretne felkapaszkodni a szekérre”. Vagyis politikai ambíciói továbbra is vannak. Hasonló összefüggésben a közbeszédben több más, a VMSZ-ből kizárt volt tisztségviselőt is emlegetnek.

Ősszel nemzeti tanácsi választások lesznek, és várhatóan rövidesen parlamenti választások is. A közösség azonban nem felejt: akik egyszer cserben hagyták, elárulták, azok máskor is megteszik.

 

Április 9–14. 
Ótott Róbert nem tudja, kiket nevezett ki

Ótott Róbert (Fotó: Čoka bez cenzure)

A Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium tanulóinak szülei megvádolták Ótott Róbertet, a tartományi kormány alelnökét és oktatási titkárt, hogy „beismerte”: az iskola ideiglenes iskolaszékébe olyan személyeket nevezett ki, akikről nem tudja, megfelelnek-e a tisztségek betöltéséhez szükséges feltételeknek.


– A diákok szülei írásos választ kaptak Ótott Róbert aláírásával, amelyben elismeri, hogy nem tudja, vajon a gimnázium tanárai, akiket ő személyesen nevezett ki az ideiglenes iskolaszékbe, egyáltalán megfelelnek-e azoknak a pozícióknak, amelyekre kinevezték őket – közölték a szülők. 
Mint írták, 2025 szeptemberében Ótott Róbert kinevezte a gimnázium ideiglenes iskolaszékét, amelyben nincsenek a tanárok és a szülők megválasztott képviselői, ezért – állításuk szerint – „semmiféle legitimitással nem rendelkezik”. 
A közleményhez mellékelték a tartományi titkár válaszát is az iskolaszék kinevezésével kapcsolatos kérdéseikre – írja a Danas[8].

Ótott Róbertnek – a gimnázium tanulóinak szülei szerint – három hónapon át nem volt ideje fogadni őket, ugyanakkor ez idő alatt a Fidesz budapesti választási stábjának tagja volt. Vajon a tartományi titkár elhagyta-e munkahelyét azért, hogy aktívan részt vegyen a magyarországi választásokon? – kérdezik április 14-én a közösségi hálón[9].


Ótott Róbert (1984, Zenta) a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi kádere. Újvidéken, a Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karon – vagyis egy magánegyetemen – 2012-ben szerzett okleveles jogászi képesítést. Munkájára korábban is érkeztek bírálatok[10]
Kormányalelnöki és titkári pozícióba nem tehetsége, képzettsége vagy az oktatás területén elért eredményei alapján került, hanem a VMSZ-tagság és a párt haladókkal kötött politikai egyezsége révén. Működéséből az látszik, hogy nem közfeladatot lát el, hanem pártmegbízatást teljesít.

A két történet közös tanulsága: ugyanaz a politikai rendszer forgatja vissza a régi szereplőket, miközben az alkalmasság és a felelősség ismét másodlagos.

Bozóki Antal

__________
[1] Korhecz Tamás: Kinek áll a zászló Velencében? Családi Kör, 2026. április, 12-13. 

[2] Ana Mihaljčić: Ustavni sud za Insajder [Az Alkotmánybíróság az Insajdernek]. https://insajder.net/teme/ustavni-sud-za-insajder-trenutno-je-nereseno-vise-od-44000-predmeta-spremaju-se-izbori-za-nove-sudije-video, 2026. december 16. 07:00 

[3] Tőke János. Korhecz: Egyfajta boszorkányüldözés zajlik a magánegyetemekkel szemben. https://szmsz.press/2026/03/10/korhecz-egyfajta-boszorkanyuldozes-zajlik-a-maganegyetemekkel-szemben/, 2026. március 10. 16:04; Tómó Margaréta. Korhecz Tamás: Elég összetett helyzetbe vezényelte magát a VMSZ vezetője. https://szmsz.press/2026/04/16/korhecz-tamas-eleg-osszetett-helyzetbe-vezenyelte-magat-a-vmsz-vezetoje/, 2026. ápr. 16. 15:26; Predrag V. Popović Tronožac se ljulja: Pobeda "Tise" menja pravila igre za SVM [A háromlábú szék ingadozik: A TISZA győzelme változtatja a játékszabályokat a VMSZ számára]. https://n1info.rs/vesti/tronozac-se-ljulja-pobeda-tise-menja-pravila-igre-za-svm/2026. április 17. 07:55; Korhecz: Minden ütőkártya Magyar Péter kezében van (videó) Átformálja-e a magyar-magyar kapcsolatokat a kiáradt TISZA? https://szmsz.press/2026/04/21/korhecz-minden-utokartya-magyar-peter-kezeben-van-video/, 2026. április 21. 10:20, és CsakPártatlanul. Átformálja-e a magyar-magyar kapcsolatokat a kiáradt TISZA? https://www.youtube.com/watch?v=7T57702B8nI

[4] Korhecz Tamás. Politikai pályafutása. https://hu.wikipedia.org/wiki/Korhecz_Tam%C3%A1s 

[5] Bővebben lásd a A VMSZ korifeusa c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/2025/02/a-vmsz-korifeusa.html, 2025. február 6. 19:37 

[6] A Korhecz sztori. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=9003, 2016. december 9. 

[7] Felfüggeszti politikai tevékenységét a Magyar Mozgalom. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/28114/Felfuggeszti-politikai-tevekenyseget-a-Magyar-Mozgalom.html, 2022. december 7. 12:14. 

[8] D. D.: Ne zna da li profesori ispunjavaju uslove [Nem tudja, hogy a tanárok megfelelnek-e a feltételeknek] Danas, 2026. április 10. 
 
[9] Čoka bez cenzure. https://www.facebook.com/p/%C4%8Coka-bez-cenzure-61572957532846/, 2026. április 14. 10:26
[10] Támogatás vagy klientúraépítés? Emberi és nemzeti kisebbségjogi napló (325.) https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=17357, 2025. augusztus 30.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése