2012. május 22., kedd

Demokrata diadal Vajdaságban


A tartományi parlamenti választások egyéni választókörzeteiben a vasárnap lebonyolított második fordulóban a legtöbb mandátumot a Demokrata Párt szerezte, összesen 35-öt. A Tartományi Választási Bizottság közleménye szerint a Szerb Haladó Pártnak 8 képviselői helye lesz az egyéni rendszer szerint. A bizottság tegnap még összegezte hat választókörzet eredményeit, de a Demokrata Párt adatai szerint ezeken a helyeken is az ő jelöltjük diadalmaskodott, ami azt jelenti, hogy 35 helyett 41 egyéni körzetben nyertek. A VMSZ és a Szerbiai Szocialista Párt 4-4 mandátumot szerzett, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga kettőt, a Liberális Demokrata Párt pedig egy képviselőt küldhet a tartományi parlamentbe.
A részarányos elv szerint lebonyolított választásokon május 6-án a Demokrata Párt vezette koalíció 16 mandátumot szerzett, így összesen 57 képviselője lesz, az SZHP-nek két hete 14 hely jutott, így az ő képviselői csoportjuk 22 tagú lesz, az SZSZP két hete 9 mandátumot szerzett, a mostani egyéni helyekkel együtt ez 13 mandátum. A VSZL május 6-án 8 helyet szerzett, ez a mostani kettővel együtt 10 képviselőt jelent, a radikálisok öt képviselői helyet szereztek, egyéni jelöltjük sehol sem nyert, a VMSZ 4 helyet szerzett, e pártnak így 8 képviselője lesz. Az ötszázalékos bejutási küszöb alatt maradt, így listás képviselői hely nélkül maradt a Liberális Demokrata Párt vezette Fordulat koalíció, a Dveri (Oltárajtó) mozgalom, a Szerbiai Egyesült Régiók, a Szerb Demokrata Párt, a Magyar Remény Mozgalom, a Mindannyian együtt koalíció és a Montenegrói Párt. (Beta)

TARTOMÁNYI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK
Párt
Részarányos
Egyéni
Összesen
Demokrata Párt
16
41*
57*
Szerb Haladó Párt
14
8
22
SZSZP
9
4
13
VSZL
8
2
10
VMSZ
4
4
8
Szerb Radikális Párt
5
0
5
Szerbiai Demokrata Párt
4
0
4
Liberális Demokrata Párt
0
1
1

60
60
120
*Hat választókörzet esetében még nem véglegesek az eredmények

Magyar Szó, 2012. május 22., 4. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése