2022. július 14., csütörtök

A színjátéknak legyen vége!

KÖZLEMÉNY 
 


 2022. július 14. 7:9
 
A szabadkai migránshelyzet miatt kénytelen volt megszólalni Pásztor István is, a kisebbségi kormánypárt elnöke.
Az elorozott Szabadkai Rádió műsorában bejelentette pénteken (2022.07.15.) találkozni fog Szerbia és a hatalmi párt elnökével Aleksandar Vučićtyal Belgrádban, ahol az új kormány megalakulását fogják megvitatni.
Ezen tárgyalások margóján majd említést tesz a nyomasztó migránshelyzetről.
Meggyőződésünk hogy ennyi most már nem elég. Az ígéretek ideje lejárt! Megoldásokra van szükség!
A szabadkai VMDK alapszervezete kételkedik, szavahihető-e Pásztor István intézkedési szándéka.
Hiszen mindamellett, hogy ezzel a nyilatkozattal ismét bebizonyította országunkban nem az intézmények és törvények számítanak, hanem csak egy ember szava és akarata, Pásztor István úgy tesz mintha két évvel ezelőtt nem is írták volna alá azt a koalíciós megállapodást Vučićtyal, aminek az egyik tétele pontosan a "közös illegális migráció elleni küzdés" volt!
A gyakorlatban elért eredmények nincsenek, csak a mindennapi rettegés a tomboló migráns hordáktól.
Ezért azt követeljük Pásztor Istvàntól a mostani tárgyalások során tegye függővé a hatalomban való részvételét a délvidéki magyar emberek közbiztonságának érdekében!
Továbbá, követelje
a zombori, szabadkai, nagykikindai befogadó központok kiürítését, a migránsok elszállítását a magyarok által lakott területekről, a belügyi szervek tegyenek rendet a határmenti sávban és a szabadon táborozó migránsokat szállítsák el zárt befogadó központokba, valamint az állam fizessen kártérítést azoknak a termelőknek akiknek a migránsok tönkretették a termését, ültetvényét, illetve azoknak az embereknek is akiknek a hétvégi, vagy üresen álló házát lelakták a migránsok.
Minden más - ami ettől kevesebb, és nem valósul meg rövid határidőn belül - a vajdasági magyar nemzetrész cserbenhagyását fogja jelenteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése