2023. augusztus 8., kedd

Egyedül a „békepárti” Magyarország nem vett részt a térségből a szaúdi békekonferencián

A Szabad Európa honlapja

2023. augusztus 8.

Jó reggelt kívánunk!
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Ukrajna nyugati szomszédai közül csak Magyarország nem vett részt a szaúdi békekonferencián
Az első értékelések szerint sikeres volt a Dzsiddában tartott tanácskozás, amelynek céja, hogy közelebb hozza egymáshoz a Nyugat és a globális Dél államainak álláspontját Ukrajna ügyében. Magyarország nem volt a résztvevők között.

Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely lehet az igazi célpontja az önkormányzatok ellenőrzésének
A Fidesz már korábban is firtatta azt, hogy Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely tavaly „munkaidőben kampányolt”, és egy kormánypárti városvezető szerint most ismét elővehetik a témát.

Pusztuló szanatóriumok a legdrágább budai környékeken
Folytatódik a Budapest sebhelyeit feltáró sorozatunk. Most a főváros tüdejeként is emlegetett XII. kerületben kerestünk fel méregdrága telkeken álló, elhagyatott romokat. A környéken évtizedek óta sok milliárd forint értékben cserélnek gazdát az elhagyatott telkek. A rajtuk fekvő lepusztult, patinás épületek jó esetben egy lakópark részeként élhetik túl az ingatlanfejlesztést.

Jánosháza polgármestere: „Ha megfizetnék az embereket, nem Ausztriában dolgozna fél Vas megye”
"Hihetetlen árak vannak Magyarországon, havonta-kéthavonta mi is kijárunk (Ausztriába vásárolni), és olcsóbban veszek mosóport, élelmiszert vagy sört, ráadásul jobb minőségben. Ez engem nagyon zavar. De van sok minden egyéb is, amit másként csinálnék, ha én lennék a miniszter"– nyilatkozott a Nyugat.hu-nak adott friss interjújában Kiss András, a Vas megyei Jánosháza fideszes támogatással megválasztott polgármestere.

A jobboldal esélyt lát a választást követő politikai bénultság feloldására Spanyolországban
Elképzelhető, hogy mégis a konzervatív Néppárt kerülhet hatalomra, miután az ultranacionalista Vox bejelentette, hogy támogatásáért cserébe nem feltétlenül kér magának helyet a kormányban.

Tiltakozó akcióba kezdtek az oktatók mintegy száznegyven brit egyetemen
Béremelést és a munkakörülmények javítását követelik az oktatók, akik tiltakozásként megtagadták hallgatóik teljesítményének osztályozását, ezáltal sokan emiatt nem is kaphatták meg a diplomájukat időben.
 
Amit még tudni érdemes
Egy abasári raktárban is plafonig állnak az akku-cellákkal teli, bűzölgő hordók (Átlátszó)
A tűzvédelem nélküli épületben nem pusztán akku-cellákkal teli hordókat, de nagy mennyiségű, a gödi Samsung-gyárból származó fémhulladékot is felhalmoztak – derül ki a lap birtokába jutott iratokból.

A NER nagy kósertitka: adófizetők milliárdjait égeti el egy állami cég (24.hu)
Jött egy cég, amely a 2010-es években meg akarta hódítani a világ kóserpiacát. A kisvárdai projektből azonban hatalmas bukás lett, éppen csak arra nincs magyarázat, hogy a tavaly több mint 700 milliós veszteséget miért pont az adófizetők állják.

Republikon: A Fidesz népszerűségét a magas infláció sem tudja megtépázni (Telex)
A kormánypártok támogatottsága a teljes népesség és a pártválasztók körében is 2-2 százalékponttal csökkent júliusban az egy hónappal korábbi adatokhoz képest, míg a DK és a Mi Hazánk minimálisan növelni tudta a népszerűségét.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése