2023. augusztus 11., péntek

Nyugati politikusok azt követelik: vessenek véget a Vučić-csal szembeni békítő politikának

Nyugati politikusok azt követelik: vessenek véget a Vučić-csal szembeni békítő politikának

Nyugati politikusok azt követelik: vessenek véget a Vučić-csal szembeni békítő politikának
55 nyugati politikus levélben arra szólította fel az USA-t, Nagy-Britanniát és az EU-t, hogy ne kedvezzenek a szerb elnöknek a koszovói vezetéssel szemben, mert az a békét veszélyezteti a Nyugat-Balkánon. Az aláírók, köztük amerikai, brit, német és osztrák illetékesek a nyugati balkáni megbízottakhoz eljuttatott tiltakozásban hangsúlyozzák, hogy nem szabad Vucsics megbékítésével próbálkozni. Az üzenet kiemeli, hogy a nyugati felfogás – igen helytelenül – elsőbbséget ad Szerbiának, Albániának és Horvátországnak, holott a völkisch nacionalisták a maguk egységes államát kívánják létrehozni, vagyis a Nagy-Szerbiát, Nagy-Albániát és Nagy-Horvátországot. Ennek árát azonban a térség kisebb országai fizetnék meg. A lap megjegyzi, hogy Vučićot a nemzetközi képviselők valósággal körbeudvarolják, pedig ő Putyin szövetségese és rendszere mind jobban eltávolodik a demokráciától, ugyanakkor egyre erősebben beavatkozik szomszédjai életébe. Az igaz persze, hogy Belgrád fegyvereket küld Ukrajnának, ám ez a segítség korántsem jelentős. Ugyanakkor az amerikai diplomácia pártolja, hogy Szerbia és Horvátország egyre nagyobb befolyáshoz jusson Boszniába, holott ez a két ország annak idején még fel akarta osztani egymás között a soknemzetiségű köztársaságot. Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése