2023. augusztus 24., csütörtök

Faluvá vált Szabadka!

2023. augusztus 23. 20:09
 
Ezek a táblák „díszítik” Szabadkát. Amely már nem a mi Szabadkánk. Aki nem tud CIRILLÜL, az sem átutazóként, sem más turistaként NEM KÍVÁNATOS ebben a városban.
Amíg a Haladó-VMSZ társulat nem vette át a hatalmat, addig az ilyen táblákon angolul is föltüntették az információt. Most csak cirillül.
Amíg nem ez a hatalom volt, addig tudták és tiszteletben tartották, hogy Szabadka lakosságának legalább háromnegyede (magyarok, horvátok, bunyevácok és a szerbek jó része) a LATIN írásmódot használja, s az HIVATALOS is.
Belgrádból ezt másként látják – Szabadkának pedig már nincs védőszentje a hatalomban. A primitivizmus veszi át az önkormányzat által hagyott tétlenségi űrt. A közlekedési fölfordulást a nem tudom ki által kreált táblaerdő tetézi. Gyakran megjelenik az ОБИЛАЗАК, azaz terelőút tábla, anélkül, hogy odaírnák merre terel bennünket. Néhol többutcás rajzok vannak, amelyek még állva is nehezen fejthetőek meg, hát még kocsiból. Kulturált helyen ezt úgy csinálják, hogy IRÁNYT adnak meg, majd részenként, folyamatosan VEZETIK a közlekedést.
Ahol nincs szakember, csak oda nem figyelő politikusok és városvezetők, ott ez a helyzet. Így jártunk.

Miskolczi József
https://www.facebook.com/profile.php?id=100004351655121

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése