2023. szeptember 16., szombat

„A fékek nem működnek, a szerb hatalom eltorzította és leforgácsolta a demokráciát”

 „A fékek nem működnek, a szerb hatalom eltorzította és leforgácsolta a demokráciát”

2023-09-16 8:45

Jelena Pejić Nikić, a belgrádi Biztonságpolitikai Központ munkatársa szerint a polgároknak megvan az okuk, hogy figyelmeztessék a hatalmat, amely már a felismerhetetlenségig eltorzította és leforgácsolta a demokráciát.

Pejić Nikić emlékeztetett, hogy a nemzetközi indexek évek óta ugyanazt mutatják, amit Szerbia polgárai saját bőrükön is éreznek és amit kénytelenek nap mint nap eltűrni, mégpedig, hogy az országot rabul ejtették, a demokráciának pedig már csak a látszata maradt.

– A hatalommegosztást minden nap értelmetlenné teszik. A rendszerben a fékek nem működnek, már rég elveszett az egyensúly – mondta a központ munkatársa.

Elmondása szerint az alapvető demokratikus intézmények, a választások és a népképviselőház, mint képviseleti testület nem a polgárok, hanem a hatalmon lévő párt szolgálatában áll.

Pejić Nikić rámutatott, hogy az intézményeken és az ellenőrzött médiumokon keresztül építik a személyi kultuszt, erőltetik az egyféle gondolkodást, a kritikus gondolkodást marginalizálják és támadják, és csak színlelik a pluralizmust.

Hozzátette, a polgárokat egy párhuzamos valósággal butítják, amit az újságárusoknál és a televíziók képernyőjén árusítanak, emellett zsarolják és megfélemlítik őket, ezért nem tudnak jól tájékozottan, szabad akaratból döntést hozni, egyebek közt választásokkor.

– Ilyen feltételek között, a tüntetések a demokráciahiány kiegészítéseként szerveződnek, ám gyakran káros következményei lehetnek azokra a bátor résztvevőkre nézve, akik elutasítják a szolgalelkűséget – állapítja meg Pejić Nikić.

https://szmsz.press/2023/09/16/a-fekek-nem-mukodnek-a-szerb-hatalom-eltorzitotta-es-leforgacsolta-a-demokraciat/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése