Bozóki Antal (hon)lapja

2023. szeptember 16., szombat

Mi ez itt, Oroszország?

 A szerbek Presevo-völgyben kipróbált módszerei a Vajdaságban

Varga Szilveszter

 Presevo Vajdaság
PÁRHUZAMOK: Zenta, Fogadjisten, Szkoplje, Presevo

2023.09.14.

A lopakodó nacionalizmus látható formát ölt a Vajdaságban is, miután ezt a módszert a szerbek már korábban kipróbálták a Presevo-völgyben (cirill betűkkel Прешево, albánul Presheva). A BALK ottani, albán forrásai szerint a mostani vajdasági események kísértetiesen hasonlítanak arra, ami a névtáblák ügyében az utóbbi években, évtizedekben a déli albán területeken zajlott le. A vajdasági eseményeknek lökést adhatott, hogy a közlekedési és szállítási minisztérium élére a táblaírás megszállottja került, aki a szerb elnök régi ismerőse, és politikájának odaadó híve.

Mi ez itt, Oroszország?

Forrásunk szerint a Presevo-völgyben a szerbek először csak cirill betűkkel írták ki a települések nevét, majd később latin betűkkel is aláírták ugyanazt a nevet, függetlenül attól, hogy albánul másképp hívják az adott falut vagy várost.

Álláspontunk szerint ennek túl sok értelme nincs, némi malíciával jegyezzük meg, hogy ez legfeljebb a gyengébb szerbek érdekében történhetett, akik valamilyen okból kifolyólag nem ismerkedtek meg a cirill betűvetéssel.

Albán forrásunk azt is elmondta, hogy a névtáblák miatt ezer alkalommal is tiltakoztak, de semmilyen eredményt nem értek el, ami nem túl reményteli a vajdasági magyarok szempontjából, viszont a cirill írásmód tekintetében ekvivalens azzal a videóval, amelyet a szabadkai képviselőtanács tagjaival végignézettek a elnöki díszpolgárság „ünnepén”.

Ha a példamutatás szempontjából tekintünk erre az eseményre, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy honnan fúj a szél, mert ha az elnök egy végig cirill betűs videót levetít egy soknemzetiségű városban, amelynek éppen a díszpolgára lesz, akkor a „legfelsőbb szándékot” illetően kevés kétségünk lehet.


Jobbra Presevo (albánul Presheva) egyenesen Маминце (albánul Momincë).
Presevót érdekes módon már a Google-térkép is csak egy nyelven tünteti fel,
szerbül latin és cirill betűkkel (Forrás: Presheva Jonë)

Visszatérve a Presevo-völgyhöz, a táblák cseréje ott körülbelül öt évvel ezelőtt már lejátszódott, erről tanúskodnak az ottani médiabeszámolók is.

A Presheva Jonë albán nyelvű helyi hírportál valamivel több mint öt évvel ezelőtt azt írta, hogy a Presevo-völgy túlnyomóan albán többségű lakossága olyan feliratokkal szembesül, mint Oroszországban.

A beszámoló szerint az ottani Albán Nemzeti Tanács (KKSH) határozottan reagált arra, hogy nem használják az albán nyelvet a térségben kitett közlekedési táblákon, ma már tudjuk, hogy eredménytelenül.

A jelek szerint a szerbiai kormányzat most ugyanezt a módszert használja a Vajdaságban is, amihez persze az is kellett, hogy Belgrádban a megfelelő ember kerüljön a közlekedési minisztérium élére.

tábla
A szerbiai kisebbségi politika „szimbóluma” lehet-e a magyar
fényírás, miközben számos helyen cserélik a táblákat kizárólag cirill betűsre?

Ennek némileg ellentmond, hogy a közösségi médiában megjelent beszámolók szerint a szerb hatóságok éppen most kezdték meg a magyar zászlóval „díszített” SZABADKA felirat helyreállítását, miután nyilván értesültek a szerb feliratok terjedéséről szóló magyarországi médiabeszámolókról.

Az összképet ez ugyan némileg árnyalja, de a hozzáálláson aligha változtat, egy fényes felirattal nem lehet senkit sem elvakítani. Viszont arra jó lesz, hogy a szerbiai kisebbségi politika diadala legyen a kormányzati szózatokban!

A táblaírás megszállottja

Az utak karbantartása a Putevi Srbije (Szerbia útjai) nevű közvállalat feladata, amelynek vezetője az elnyűhetetlen Zoran Drobnjak, aki mindig a második sorból mosolyog, amikor a szerb elnök átad valamilyen utat vagy néhány kilóméteres útszakaszt, így a táblák kihelyezését is ez a cég végzi felsőbb utasításra.

Itt jegyzendő meg, hogy a Putevi Srbije szabályzata teljesen világos a kisebbségi nyelvek tekintetében, ahol a kisebbségi nyelvek használata engedélyezett, ott a kisebbségi nyelveken is kiírják a település nevét, egyébként csak szerbül, felül cirill, alul latin betűkkel, turisztikai látványosságok estében pedig angolul a cirill betűs felirat alatt.

Presevo Vajdaság

A két nyitóképen jól látszik, hogy ezt a szabályt sem Zenta, sem Presevo esetében nem tartották be a szerb hatóságok.

A közlekedési minisztériumot Goran Vesić vezeti, aki belgrádi alpolgármester volt sokáig, de miután a jelenlegi városvezető, Aleksandar Šapić nem tartott igényt a szolgálataira, a szerb elnök átmentette őt a közlekedési minisztérium élére.

Ebből (és másból) is látszik, hogy Vesić a szerb elnök bizalmasának számít, miután 2013-ban a Demokrata Pártból átigazolt a haladókhoz, ami a pedig a feliratokat illeti, teljesen egymásra találtak.


Goran Vesić, a táblaírás megszállottja

Az udvari hírportálnak számító belgrádi Informer két évvel ezelőtt arról számolt be, hogy nagy erőkkel folyik a cirill írásmódért kezdődött harc, amelynek keretében több, mint kétezerkétszáz külföldi cég állt át részben vagy teljesen a cirill betűk használatára Belgrádban.

Goran Vesić alpolgármesterként akkor úgy nyilatkozott, hogy Belgrád három évvel korábban, vagyis 2018-ban, ezt a dátumot jegyezzük meg, fogadta el azt a határozatot, hogy minden cég bérleti kedvezményben részesül, ha a nyilvános felirataiban a cirill ábécét használja, ami sokakat motiválhatott, tudjuk, mintegy kétezerkétszázat.

Vučić nagy harcos

Vesić – aki annak idején alpolgármesterként irányította a várost egy bábfigurának számító polgármester válla felett átnyúlva – az Informernek nyilatkozva a fent említett „pozitív belgrádi példát” hozta fel Aleksandar Vučić akkori elképzelésének támogatására, hogy a szerb parlament fogadjon el törvényt a szerb nyelv és kultúra védelmének érdekében.

Egyúttal méltatta a szerb elnök harcát, ami nyilván magában foglalta az idegen írásmód tűzzel-vassal és pénzzel történő kiirtását 2200 esetben.

– Vučić mindig is a szerb nyelv és a szerb kultúra védelméért, történelmünk népszerűsítéséért küzdött, és részéről ez csak az egyik lépés a szerb identitás megőrzéséért folytatott harcnak

– magasztalta a szerb elnököt Vesić, aki nem felejtette el megemlíteni, hogy amióta Vučić az ország elnöke, a szerbek szabadon ünnepelhetik történelmüket, uralkodóikat, és bízhatnak abban, hogy a kultúrájuk előmozdításával megőrzik az identitásukat.

Vesić végrehajtó alpolgármesterként akkor úgy fogalmazott, hogy Belgrád örömmel tesz eleget az új törvényből fakadó kötelezettségeinek, és egyúttal utalt arra, hogy a város három évvel korábbi döntése meghozta az eredményt, ami azonban csak a fővárosra korlátozódott, mivel országos törvény nem volt.

A volt alpolgármester akkor azzal is eldicsekedett, hogy a Starbucks – amikor meghívta Szerbiába – örömmel tett eleget annak a kérésének, hogy cirillel írja ki a nevét, mert azonnal megértette, hogy mit jelent egy nép kulturális identitásának tiszteletben tartása.


A Starbucks örömmel írta át a nevét cirill betűsre

 

A 2018-as dátum: Presevo és Belgrád

A cikk elején arról írtunk, hogy a Presevo-völgyében 2018-ban cserélték le a feliratokat, és most azt is láthattuk, hogy Belgrád 2018-ban kezdte díjazni a cirill betűs írásmód használatát egy hűséges alattvalónak köszönhetően.

A két esemény egybeesése azzal hozható összefüggésbe, hogy Aleksandar Vučić nem sokkal korábban vette át az államfői tisztséget, és egyik prioritásának számított a cirill ábécé támogatása, amit véglegesen a szerb nyelv és a cirill írásmód használatáról szóló 89/2021-es törvény öntött formába.

A törvény kimondja, hogy „a szerb nyelvet és a cirill ábécét, mint anyanyelvi ábécét használni kell az állami szervek, az autonóm tartományok szerveinek, városainak és községeinek munkájában, a közigazgatásban, a közvállalkozásokban és közszolgáltatások esetében”.

A szerb „nyelvtörvény” logikus folytatása a kilencvenes évek háborúinak, és azt jelzi, hogy az erősen jobbra tolódó szerb nemzeti kormányzat elégedetlen a jelenlegi helyzettel.

A törvény alapján a köztársasági, tartományi és helyi szabályozók a külön törvényeknek megfelelően adó- és egyéb adminisztratív kedvezményeket állapíthatnak meg azon gazdasági és egyéb szervezetek számára, amelyek üzleti tevékenységüket vagy tevékenységüket végzése közben a cirill ábécé használata mellett döntenek, ami magában foglalja a cirill ábécé használatát az elektronikus médiában és a nyomtatott közmédiában.

Ugyanakkor a törvény szerint adó- és egyéb adminisztratív kedvezmények állapíthatók meg azon gazdálkodó és egyéb szervezetek számára is, amelyek tevékenységük jellegéből adódóan a nemzeti kisebbség hatósági használatban lévő nyelvét és írását (is) használják, a hivatalos nyelv- és íráshasználatra irányadó törvény rendelkezései szerint, vagyis a törvény ezen a téren önmagában nem kizárólagos.

Ebből nyilván az a következtetés vonható le, hogy a szerbiai állampolgárok nemzeti hovatartozásuktól függetlenül fizetnek azért, hogy a betelepülő cégek – mondjuk mint a Starbucks – cirill betűkkel írják ki a nevüket, de azért is, hogy a saját nyelvükön láthassák viszont a helységneveket.

Nem világos azonban a rendelkezés abban a tekintetben, hogy ez miként vonatkozik a város és településnevekre, a törvény ugyanis kivételt csak a személynevek használatakor és írásakor tesz.

Az itt elmondottakból – különösen pedig az említett elégedetlenségből – következik, hogy a legfelsőbb, vagyis a szerb elnöki szándék továbbra a cirill ábécé használatának népszerűsítése, merthogy  „minden más írásmód balesetveszélyes”, mint ahogy azt Goran Vesić minisztériuma állítja.

De nem csak ez, hanem a Presevo-völgy is intő jel lehet azzal kapcsolatban, hogy – törvénnyel vagy anélkül – a cirill írásmódot a szerbek ráerőltetik más népekre és nemzetekre, függetlenül attól, hogy a törvény betűje mit mond.

Ez a törekvés a Vajdaságban főleg azután erősödött fel, miután a közlekedési tárcát átvevő Goran Vesić már nem belgrádi alpolgármesterként, hanem miniszterként szolgálja a népet és az elnököt.

https://balk.hu/2023/09/14/presevo-vajdasag/?fbclid=IwAR2gG7UTGPeP2vylzvn6KhV5jUxvHKH7__wSS8qj98pet8EluW_xyrBRxHw

 

A kétnyelvűség tiszteletben tartása Koszovón és Délvidéken

 
Fotó: Balkan Magazin
 
2023-09-16

A szerb alkotmány értelmében Szerbiában, ahol a lakosság több mint húsz százaléka valamely másik etnikai közösséghez tartozik, ott a szerb nyelv, mint hivatalos nyelv mellett az adott kisebbség nyelve is használatban van, illetve a kisebbség nyelvét is használni kell – emlékeztet a balk.hu.

Ez azonban általában nem történik meg abban a három városban és a környező falvakban, ahol többségében albán lakosság található a Preševo-völgyben (cirill betűkkel Прешево, albánul Presheva), vagyis ahol a szerbiai albán közösség több mint 80%-a él.

Ezt a jelenséget a Völgy albánjainak képviselői a belgrádi kormányok által fenntartott folyamatos diszkriminációnak tekintik az országos szinten kisebbségben lévő albánokkal szemben.

Ugyanez a helyzet Délvidéken, például Horgoson is, ahol a város/falu központjában lévő körforgalomban csak cirill és latin betűs szerb felirat van, magyar nincs, és ez nem csak a település nevére vonatkozik, hanem a vasútállomás felé mutató táblára is.

További párhuzamnak számít, hogy Horgoson is csak cirill betűs felirat jelzi az autósok számára, hogy iskolai övezethez érkeztek, nem is egy helyen.

Szerbiában nem csak cirill betűs táblákat tudnak gyártani, – gyártottak már másmilyent is – ezért egyértelmű, hogy sok esetben bizonyára csak a jó szándék és a tolerancia hiányzik a használatukhoz.

A szerb haladók esetében sajnos hiány van mindkettőből.

D.J.

https://delhir.info/2023/09/16/a-ketnyelvuseg-tiszteletben-tartasa-koszovon-es-delvideken/

Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 11:02
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kisebbségi jogok, Nyelvhasználat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (939)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (202)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1622)
  • Incidensek (932)
  • Jegyzetek (531)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (722)
  • Kisebbségi jogok (1035)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (165)
  • MM (160)
  • MNT (527)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (866)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (310)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (530)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (456)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1321)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (329)
    • ►  május (19)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ▼  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ▼  szeptember (68)
      • Mekkora az akkora?
      • Az MPSZ támogatja a VMDK cselekvési elképzeléseit
      • (Utolsó) esély a váltásra?
      •   A szerbiai posta szerint Petőfi Sándor szerb szá...
      •   Danas, 2023. szeptember 28. 13.
      • Százmilliárd forintnál is több lehet a kórházak ta...
      • Mit kíván a délvidéki/vajdasági magyar közösség?
      • Történészek szerint a kormány emlékezetpolitikája ...
      • Értelmiségi „lakoma” Óbecsén
      • A magyar kormány egyelőre nem lengette be a vétót ...
      • A VMDK a vajdasági magyarság helyzetéről
      • Amerikai szélsőjobboldali aktivisták okoztak felzú...
      • „Nem tűnnek el magyar helységnévtáblák”?
      • Ezúttal Antalfalva magyar neve zavarta a soviniszt...
      • Magyarország megvétózta az azeri agressziót elítél...
      • „A titkárnak fogalma sincs”, de az elnöknek se! (2...
      • Az új EU-reformterv tovább szűkítené az Orbán-korm...
      • Bródy: amíg nem hangzik el a dalom a rádióban, add...
      • Extrém módon megugrott a magyarok bankszámlás átve...
      • VMDK: Szakállas Zsolt és Fremond Árpád kérjen bocs...
      • „Ne követeljétek a jogaitokat, elég, hogy nem gyil...
      • Brüsszel kérdésekkel fordul Budapesthez a bírói re...
      • Egyes források szerint a svéd NATO-ratifikáció táv...
      • JOGSÉRTÉSEK ÉS ZAKLATÁSOK
      • Veszélyben az oktatás és a művelődés (is)!
      • Az új szabályok sérthetik az ukrajnai menedékesek ...
      • Mi ez itt, Oroszország?
      • Ez lenne a térség legmodernebb akvaparkja?
      • „A fékek nem működnek, a szerb hatalom eltorzított...
      • Autonómia
      •  Danas, 2023. szeptember 13. 1.
      • „A titkárnak fogalma sincs”!
      • A VMDK elfogadhatatlannak tartja Pásztor István de...
      • Karácsony Gergellyel ellentétes karakter indítását...
      • Katasztrofális állapotban a magyar vasút - baleset...
      • A magyar közösség lemarad az oktatásban!
      • Sorra tűnnek el a Vajdaságban a latin betűs táblák...
      • Megugrott a bankkártyával és átutalásokkal kapcsol...
      • A nagy stadionok építésének bejelentése nem ajándé...
      • Három helyen is lövöldöztek Szabadkán az éjjel, ös...
      • Magatartása romboló hatással van a társadalomra?!
      • A rossz körülmények miatt rohamosan fogy a tűzoltó...
      • A MULTIKULTURALIZMUS HALÁLHÖRGÉSEI:
      • Elemzők szerint még sokáig velünk maradnak a magas...
      • BÚJTATOTT RÁGALMAZÁS
      • Elég volt!!
      • Gyengeség vagy választási kampány?
      • Tényleg el kell innen menni?!
      • Szerb és orosz zászlókat tűztek ki Bíró Károly szo...
      • A díszpolgári címtől a nindzsákig
      • Tavaly volt, idén nincs – hová tűntek a nemzeti ki...
      • Magyarországon a legkevésbé elégedettek az emberek...
      • Meneszteni kell a Magyar Nemzeti Tanácsot!
      • Jövő héten új javaslatot küldhet a kormány Brüssze...
      • TÁBLARONGÁLÁS – VAGY VALAMI MÁS?
      • Pásztor Istvánnál elszaladtak azok a bizonyos lovak!
      • A magyar betűket elérte a várható végzetük
      • Magyarország lett az orosz energiahordozók negyedi...
      • Lesújtó összképről számolt be magyarországi látoga...
      • Žigmanov: Szerbia mindenki otthona
      • „Az egykori radikálisok és talpnyalóik teljesen me...
      • A KSH-nál elvárás lett a pozitív számok keresgélés...
      • Az otthonmaradás egy „alternatíva”?! – „Hagyd már ...
      • VMDK: Darabokra verték Szabadka magyar feliratát!
      • A város egyik legnagyobb szégyene: a szerb elnök M...
      • VMDK: Jogcsorbítás az oktatási titkárság részéről
      • Kik érkeznek a délvidéki falu távozó lakosságának ...
      • A kormány több milliárd eurónyi EU-s hitel felvéte...
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ►  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ►  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ►  március (97)
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

983,609
Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.