2023. november 26., vasárnap

Nincs jövőkép – a lakosok csendben távoznak!

Tordán jelentősebb befektetés, munkahelyteremtés,
az életkörülmények javítása még a láthatáron sincs! 

A közügyek iránt tanúsított közömbösség ára,
hogy gonosz emberek uralkodnak.
Platón 
 
A közép-bánsági Tordán „a helyi közösség kezdeményezésére, a bégaszentgyörgyi község támogatásával felújították a járdát az iskola előtt és részben a templom előtt is”[1] – adta hírül november 22-én a Helyi Televízió, ami valójában egy internetes portál.
(Fotó: Helyi Televízió)


A szórványhoz tartozó Torda túlnyomó többségében (még) magyarlakta falu jól szemlélteti a délvidéki/vajdasági magyar közösség sokszintű leépülését, az életkörülmények folyamatos rosszabbodását, a népességfogyást, az elvándorlást, a gazdasági hanyatlást, a mezőgazdaság és az állattenyészés helyzetének, stb. romlását az utóbbi évtizedekben.
Láttam, tapasztaltam szülőfalum múlt századi, hetvenes-nyolcvanas évekig tartó fejlődését, jólétét, majd kezdődő hanyatlását, ami az utóbbi években csak fokozódott. Nincs munkalehetőség, nincs jövedelemforrás.
A faluból még olyanok is külföldre távoztak, vállaltak állandó vagy időszaki munkát, akik sose gondolták volna, hogy erre lesznek utalva. Zajlik a „csendes forradalom”[2].
Az egykor gazdag, virágzó falu lakosságát, amely 2002 előtt „még 5000 embert számlált”[3], már csupán 600-700 főre becsülik. (A 2011. évi népszámláláskor még 1458-an laktak a faluban[4].)
A település mostani állapota a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) és helyi szervezete politikájának a kudarca, mint hogy a szélesebb közösség vonatkozásában is. Ha ez így folytatódik, félő, hogy Tordán – ne legyen igazam – egy-két évtized múlva leáll az élet és csak szellemfaluként vagy tanyaként fog létezni[5].

A helyi vezetés, a VMSZ helytartójaként is ismert (71 éves) Dobai János[6] „polgármesterrel” az élén – a település helyzetének szemmel látható rosszabbodása ellenére – a nyilvánosság felé igyekszik fenntartani a (látszat)jólét képét. Hathatósan segíti ebben a Tordai Újság (amely szerkesztőségének is a tagja), a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) „alapította” Magyar Szó napilap és a Pannon RTV is.
A faluról közölt, többnyire valamilyen alkalmi ünnepség, falunap, művelődés napok, kukoricafesztivál, a VMSZ tisztségviselőnek látogatásról, stb. közölt írások, riportok azonban jobbára nem fedik, átfestik és kiszínezik a valóságot – a Patyomkin-falvak mintájára. 
Egyszerűen érthetetlen, hogy miért kell a nyilvánosságnak és a külföldre távozott tordaiaknak hamis képet mutatni/festeni a falubeli állapotokról! Kinek jó ez? Miért nem lehet szembenézni a valósággal, a problémákkal és elkezdeni a megoldásukat?

Dobai János a Tordai Újságban rendszeresen beszámol a „helyi közösség életéről”.
Az évente négyszer megjelelő újság legutóbbi, októberi (112.) számának harmadik oldalán írja: – Biztató, hogy az utóbbi időben leállt az elvándorlást (már lassan nem lesz, aki elmenjen – B.A.), sőt mi több örvendetes jelenség (sicc!!), hogy az utóbbi időben több kínai család is vásárolt házat Tordán (!!), remélhetőleg hosszabb időre való tartózkodási szándékkal”.
A cikkíró beszámol arról is, hogy „sikeresen megszervezték a falunapot”, „sikeresen lezajlott a kukoricafesztivál”, a Sportközpont udvarában „kibetonozták a már rossz állapotban levő aszfaltút egy részét
(!?), „az egyházközség megjavította a templom körüli kerítést is”, a helybeliek „megszervezték a Szent-István napi ünnepséget és rész vettek az aracsi emléknap megszervezésében”, „kitakarították a faluból kivezető utakat, hogy az aratásban részt vevők minél könnyben tudjanak közlekedni”, tartományi pénzekből „az iskolában felújították az illemhelyeket és lecserélték a nyílászárókat is a mosdóban”.

Az írásból megtudjuk, az Oktatási Minisztérium jóváhagyására volt szükség, hogy „a kis létszám ellenére is önálló első osztály nyíljon” (talán öt tanulóval – B.A.) az általános iskolában. A tanulók „beiskoláztatási csomagot és iskolatáskát kaptak a Magyar Kormány támogatásával”. „Az általános és középiskolás tanulók”, akik igényelték, „személyenként 100 000 Ft-os támogatásban részesültek”.
– A helyi közösség támogatást kapott a Tartományi Oktatási és kisebbségügyi Titkárságtól többnyelvű táblák elhelyezésére – írja Dobai. Nem említi viszont, hogy ez a „támogatás” milyen összegű, sem azt, hogy ezek a „többnyelvű táblák” hol kerülnek kihelyezésre. A faluban ugyanis már korábbról léteznek „többnyelvű” forgalmi és irányító táblák. Emlékezetem szerint ilyen célú támogatás már szerepelt a hírekben. 
A vezetőknek viszont az már nem jutott az eszükbe, hogy olyan orvost, fogorvost és gyógyszerészt biztosítsanak a falunak, aki beszéli a magyar nyelvet is. Vagy, hogy Bégaszentgyörgy község honlapja miért nem működik magyar nyelven is? Hogyan valósul meg a magyar nyelv hivatalos használata a községi közigazgatásban?

Dobai elmondja, hogy sikeresen pályáztak „a Bethlen Gábor Alapnál a nyílászárók cseréjére a kultúrotthonban”, és ahogy „hamarosan folytatódhat a civilotthon (az ún. ifjúsági otthon) felújítása” (
„a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával” – ismét az anyaországi adófizetők pénzéből – B.A.). – Remélhetőleg hamarosan a község támogatásával sor került az iskola és a templom előtti járda felújítására – tette hozzá, amiről most a „Helyi Televízió” be is számolt. Mintha valami rendkívüli eseményről lenne szó! Ezt most a választási kampány eseménye?
A „polgármester” írásából azt is megtudjuk „hogy a helyi közösség küldöttsége (bizonyára Dobai vezetésével – B.A.) az elmúlt hetekben több alkalommal is részt vett a testvértelepülések és a környező települések falunapi és egyéb ünnepségein. A küldöttség tagjai ott voltak a bihartordai, balástyai, pacséri, magyarittabéi, magyarcsernyei és muzslyai falunapon, valamint az újszentesi és zsombolyai Barátok szomszédja rendezvényen”.

Torda a VMSZ egyik bástyája, „biztos szavazóbázisa” lett. Dobai János által, aki a néhai Pásztor Istvánt a Pannon RTV Közügyek november 18-ai műsorában[7] „személyes barátjaként” említette (aki által tartományi tisztségeket töltött be). Rendszeresek itt a VMSZ vezető tisztségviselőinek többnyire propaganda jellegű látogatásai is.
Legutóbb (november 19-én) Juhász Bálint, a párt Intézőbizottságának elnöke, a Prosperitati Alapítvány Intézőbizottságának elnöke járt a faluban – szavazatszerzés céljából a december 17-ei választásokon, hogy az általa a közösség „tartóoszlopainak” nevezett gazdákat emlékeztesse, kinek tartoznak hálával, kire szavazzanak. Dobai, aki a párt községi szervezetének is az elnöke, és Lázár Jenő, a helyi pártszervezet elnöke[8]
ezt majd telefonon „megszervezik”. (Lázár a bégaszentgyörgyi hét tagú Községi Tanács és a Tordai Újság szerkesztőségnek is tagja[9].) Egyébként Tordán helyi szintű többpárti választás még nem volt, csak szavazás!)

Juhász elmondta, hogy a helységnek „több mint kétszáz nyertes pályázata és pályázója van”, és hogy 1,7 millió eurónyi támogatással közel 3 millió eurónyi fejlesztés valósult meg a faluban”[10].
Dobai azonban – a látogatásról készült tudósítás szerint – elszólta magát, mivel elújságolta, hogy „vannak, akik több alkalommal is (pályáztak – B.A.), és el lehet mondani, hogy 99 százalékban a tordai termelők nyertek is”[11].
Az egyik vendéglátó azzal is büszkélkedett, hogy a Prosperitati Alapítványnál „eddig öt kiírásban bizonyult sikeresnek”[12]. Pontos kimutatás hiányában ezért csak találgatni lehet, hogy akkor mennyi tordai is nyert a Prosperitati pályázatán?
Ezeken a pályázatokon főként azok nyer(het)tek („több alkalommal is”), akiknek már volt pénzük az 50 százalékos részesedésre. Aki nyert, az most gazdagabb, a többi tovább szegényedett.
Ha másban nem is, de a Prosperitati sikeres a magyarok közti társadalmi különbségek növelésében! A lakosság túlnyomó többsége az Alapítvány „támogatásából” semmilyen módon nem részesült, de olyanok is voltak, akik a nyertes pályázat után külföldre távoztak. Ismereteim szerint a faluban egyetlen új munkahely se nyílt ezekből a magyarországi pénzekből!
Mennyi családot tartanak el a faluban a külföldön munkát vállalók? Mennyien részesülnek szociális segélyben? A szociális segély fogalma és a kéregetés korábban ismeretlen volt a faluban!

Tordán – Dobai cikke alapján – semmilyen komolyabb befektetés, munkahelyteremtés nem volt és még csak a láthatáron sincsen! Új munkahelyekkel, az életkörülmények javításával, a mezőgazdaság és az állattenyésztés helyzetének rendezésével itthon lehetne tartani a tordai lakosokat és nem csak azokat.
A faluban a szerbiai pénzekből történt legnagyobb befektetés, hogy „az iskolában felújították az illemhelyeket és lecserélték a nyílászárókat a mosdóban”, valamint hogy „felújították járdát” az iskola előtt és „részben” a templom előtt!! (Miért nem olyan téglával rakták ki, hogy javítható, újrahasznosítható legyen?) Apró sminkelés! Csaknem minden más a magyarországi adófizetők pénzéből történt!
Ezzel szemben, az ünnepségeken, látogatásokon, „arató- és főzőversenyeken” való részvételben nincs hiány.
Utazni, reprezentálni szeretnek! Erre honnan a pénz?
A „sikeres pályázatoknak” köszönve „zavartalanul működhetnek” a civil szervezetek és lehetővé vált „a rendezvények megtartása”. Dobai falunapi tűzijátéka is. Amíg Magyarországról lesz pénz… Hova kerül(t) a tordai adófizetők pénze?
Dobai írásából látszik az is, hogy a Véemszes vezetésének semmilyen jövőképe, terve, de még csak halvány elképzelései sincsenek arról, hogyan lehetne a falut fellendíteni, élhetőbbé tenni!
December 17-én nem kell a VMSZ-re szavazni!

BOZÓKI Antal
__________
[1] Helyi Televízió. Torda. https://www.facebook.com/search/top/?q=helyi%20televizi%C3%B3, 2023. november 22. 13:52
[2] Bővebben lásd a „Csendes forradalom” című írásom.
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15879, 2023. október 21.

[3] Torda. http://www.torda.rs/o_nama.htm

[4] Torda – a népszámlálás után. http://bozokiantal.blogspot.rs/2011/12/torda-nepszamlalas-utan.html, 2011. december 24.

[5] Részletesebben ezekben az írásaimban:
– Bizalomvesztett politikusok.
http://www.mpsz.net/, 2011. július 16., 19:35; http://www.vajma.info/cikk/tukor/4258/Mikor-onallosodik-a-tordai-es-a-magyarittabei-iskola-.html, 2011. július 16. [21:30]; Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, IX. évf. 164. szám, 2011. július 17. és Civitas Europica Centralis (CEC), Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. július 19.
– Véget vetni a megfélemlítésének! (Hajnal Jenő & Co. kirándult). https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13662, 2021. június 13.
– Torda – falu, ahol leáll az élet c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14561, 2022. június 12. 12:01;
Tehát… https://bozokiantal.blogspot.com/search?q=Teh%C3%A1t, 2022. november 8. 19:06.
– Tordán elégedettek”? https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15215, 2023. január 29.
Milyen vizet iszunk Tordán? https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15611, 2023. június 27.

[6] Dobai János. https://www.mnt.org.rs/tagjaink/dobai-janos

[7] Dobai János: Pásztor István számára a magyar közösség volt a lényeg. https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/dobai-janos-pasztor-istvan-szamara-magyar-kozosseg-volt-lenyeg, 2023. november 18. 17:04, 54-

[8] (VMSZ) Begaszentgyörgyi Községi Szervezet. https://www.vmsz.org.rs/node/73

[9] Oпштинa Житиште [Bégaszentgyörgy Község]. ЧЛАНОВИ ОПШТИНСКОГ ВЕЋА [A Községi Tanács Tagjai]. https://www.zitiste.org/2014-09-22-14-35-55/2016-09-19-11-25-40

[10] vh: Tartóoszlopai a közösségnek. Magyar Szó, 2023. november 21. 5.

[11] Uo.

[12] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése