2023. november 13., hétfő

Karácsony Gergely: Két héten belül kész a fővárosi ellenzéki megállapodás

A Szabad Európa honlapja

2023. november 13.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink az utóbbi napokból:

Karácsony Gergely: Nem célom érdeksérelmet okozni a NER-nek
„Ha Mészáros Lőrincnek meglettek volna a megfelelő referenciái, és ő lett volna a legolcsóbb, akkor ő csinálta volna meg a Lánchidat” – mondta Karácsony Gergely. A főpolgármester azt mondta, nem célja érdeksérelmet okozni a NER-nek vagy a fideszes gazdasági holdudvarnak. A politikus arról is beszélt, hogy két héten belül kész a fővárosi ellenzéki megállapodás, szerinte már csak egy-két vitás kerület maradt, köztük Zugló. A Tarlós-korszak – főleg a Fidesz egész működéséhez képest – becsületes korszak volt a főpolgármester szerint, aki az elkövetkező évek legnagyobb kihívásának, egyben legnagyobb személyes feladatának a klímaváltozásra való felkészülést tartja.

Lázas ciklusvégi jogalkotási munka az Európai Parlamentben
A 2023-as év, valamint az ötéves európai parlamenti ciklus végének közeledtével érezhetően nagyobb sebességfokozatra kapcsolt az EU „törvénygyára”. A két jogalkotó szervezet, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalódelegációi az előző héten több olyan jogalkotási javaslatról is előzetes megállapodást kötöttek, amelyek közvetlenül érintik az európaiak mindennapi életét.

Kapitány-Fövény Máté pszichológus: Sokan a technológiát tekintik az új vallásnak
Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket a technológia uralta, gyorsan változó világban? – ez az alcíme a Holnap című kötetnek, amelynek szerkesztője dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus. A Semmelweis Egyetem adjunktusa több, függőséggel foglalkozó könyv szerzőjeként ismert. Ezúttal arról beszélgettünk vele a Szabad Európa podcastjában, hogyan befolyásolja a technológia életünk minden területét, beleértve az egészségügyet, az oktatást és a szexuális életet.

Ónodi Eszter: A Katona társulata erős csapat, összezárt, amikor támadták
Zsámbéki Gábor osztályában végzett a főiskolán, és már harmadéves főiskolásként megkapta az első főszerepét a Katona József Színházban, ahová egyenes út vezetett a diploma után. Életének felét ezen társulatban töltötte, amelynek máig tagja, s amely szakmaiságot, védőhálót, inspiráció jelent számára. Úgy véli, a közösség megerősödve került ki az elmúlt évek támadásaiból, megpróbáltatásaiból. A Szelfi vendége Ónodi Eszter színművész.

Helsinki Bizottság: Rendkívül kényelmes a kormánynak a meghosszabbított háborús veszélyhelyzet
Kedden újabb fél évvel meghosszabbították a háborús veszélyhelyzetet, ami miatt a Magyar Helsinki Bizottság ismét jelezte aggályait. A kormány számos esetben olyan ügyekben is felülírt egyik napról a másikra törvényeket a veszélyhelyzetre hivatkozva, amelyeknek semmi közük nem volt az ukrajnai háborúhoz, helyette a hatalom politikai érdekeit szolgálták a jogvédő szervezet szerint.

Újabb földbirtokos Felcsúton: Mészáros Lőrinc sógornője közel százmillió forintért vett földet
Mészáros Lőrinc öccse, az önkormányzati képviselő-vállalkozó Mészáros János felesége, Mészáros Krisztina szerzett nemrég újabb földterületeket Felcsúton. A házaspár vagyonának gyarapodásához az adófizetők is hozzájárultak, miután a férfi cégei több milliárd forintnyi értékben nyertek el közpénzes megbízásokat az elmúlt években.

Nem akar már a közoktatásban dolgozni a Karinthy elbocsátott tanára
Nem volt jó élmény, féltünk, hogy ezúttal sem fog megjelenni a bíróság előtt a Külső-Pesti Tankerületi Központ vezetője, és még tovább húzódik a per – mondta Ősi Judit a Szabad Európának. Most azonban Rábel Krisztina ott volt a tárgyaláson, és elmondta, mi alapján döntötte el, kit rúg ki a Karinthy Frigyes Gimnáziumból.
 
Amit még tudni érdemes
Orbánnak már a teljhatalom sem elég, minden létező fillérről tudni akar (444)
Az elmúlt tíz évben több támadássorozat is lezajlott már a független nyilvánossággal és civil szférával szemben - a mostani lehet az eddigi legkeményebb.

Sörétes puska már volt, precíziós propagandafegyver kellett – bemutatjuk a NER-be olvasztott Index receptjét (Telex)
A fideszes körök kontrollja alá került Index sokszor szolgálta már a párt érdekeit az elmúlt három évben: ha kell, lejárató kampányokat indítanak Orbánék ellenfelei ellen, miközben gazdasági és politikai témákban feltűnően és kritikátlanul hirdetik a hatalom eredményeit.

Bemutatjuk a Fülöp családot, amely több szálon is összefonódott a Szijjártó-bizniszekkel és a külüggyel (HVG)
Az egyik testvér Szijjártó feleségének titokzatos, milliárdos árbevételű cégét vezeti. A másik testvér Szijjártó kabinetfőnökével házasodott össze, s közös cége van Szijjártó feleségével. A harmadik testvér nemrég kapott külföldi állást a külügytől. A negyedik pedig az elmúlt években több mint 200 millió forint közpénzt kapó, családi céget vezeti. 

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése