2016. július 16., szombat

A Magyar Szó kilenc dolgozóját helyeznék át Újvidékre

Jobbítási szándék vagy politikai leszámolás? – a két oldal eltérően tolmácsolja a történéseket

 

A Magyar Szó kilenc dolgozóját helyeznék át Újvidékre
A Magyar Szó napilap kilenc dolgozóját, vagyis nyolc újságíróját és egy tördelőjét szólította fel Ökrész Rozália igazgató, hogy nyilatkozzanak a szabadkai és zentai munkahelyükről az újvidéki szerkesztőségbe való áthelyezésükről.
Az érintettek egy része szerint a Magyar Nemzeti Tanács, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség politikai nyomásgyakorlásáról van szó, az igazgatónő ennek ellenkezőjét állítja.
Pressburger Csaba, a lap 2011-ben leváltott főszerkesztője ma az Autonómia portálon tette közzé azoknak a foglalkoztatottaknak a névsorát, akik áthelyezési felkínálást kaptak: Bajtai Kornél, Diósi Árpád, Kószó Attila, Szikora Csaba, Vígi Zoltán és Vígi Zsoldos Zsaklina Szabadkáról, valamint a zentai lakcímmel rendelkező Horváth Zsolt, Mihájlovits Klára és Szögi Csaba.
Mint arra Pressburger is rámutat, a kilencből hatan a politikai tevékenységet is folytató Magyar Mozgalom civil szervezet alapító tagjai, heten pedig aláírói voltak annak a levélnek, amelyben azt állították, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség nyomást gyakorol a Magyar Szó szerkesztéspolitikájára.
Az egyik érintett, Bajtai Kornél a Beta hírügynökségnek nyilatkozva ma arról beszélt, hogy egyértelműen politikai leszámolási kísérletről van szó, s szerinte ezzel a Magyar Szó vezetése tudatosan megsérti a munkatörvényt, hiszen Szabadka és Zenta is több mint 50 kilométerre van Újvidéktől, a munkavégzés új lehetséges helyétől. A törvény szerint ilyen esetben a dolgozók csak akkor helyezhetők át újabb munkavégzési helyre, ha ehhez hozzájárulásukat adják.
Bajtai Kornél szavai szerint az érintetteket korábban szerkesztői tisztségekről váltották le. „Jelenleg olyan személyek vannak szerkesztői tisztségeken, akiknek középiskolai végzettségük és kisebb munkatapasztalatuk van, az újságírói munkát pedig felsőfokú végzettséggel és sokkal nagyobb szerkesztői tapasztalattal rendelkező személyek végzik” – fogalmazott Bajtai Kornél, a Magyar Szó korábbi főszerkesztő-helyettese.
Ökrész Rozália igazgatónő a Vajdasági RTV Napjaink című műsorának vendégeként a minap arról beszélt, hogy jelenleg a korábban felszámolt újvidéki központi szerkesztőség visszaállítása zajlik, és rágalomnak tekinti azokat az állításokat, hogy politikai leszámolás történik, hiszen – mint fogalmazott – „szívvel-lélekkel, alázattal dolgoznak a Magyar Szóban, a Magyar Szóért, és azért, hogy az jobb legyen”.

http://www.vajma.info/cikk/media/1302/A-Magyar-Szo-kilenc-dolgozojat-helyeznek-at-Ujvidekre.html, 2016. július 15. [12:59]

Kapcsolódó cikkek:
Nem tudhatjuk, mi történik a Magyar Szóban
MNT-ülés: A TJGYT dönt a továbbiakban a Magyar Szó és a Hét Nap főszerkesztőjének a kinevezéséről
Demonstrációt tartottak a Magyar Szó és a Hét Nap alapszabályának módosítása ellen
A Magyar Szó elbocsátotta Kókai Pétert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése